Nyeregbe, székelyek! – Már lehet jelentkezni az idei Székely Vágtára

Idén 13. alkalommal lesz hangos a patkódobogástól a háromszéki Óriáspince-tető. A Székely Vágta szervezői minden eddiginél színesebb lovas programokat és a futamokba benevezők számára értékes díjakat ígérnek. Emellett a Nemzeti Lovas Színház bemutatja a Honfoglalás rockopera felújított változatát és fellép az Új Bojtorján zenekar is.

Nyeregbe, székelyek!”, fogalmazták meg a felhívást a szervezők a székelyföldi települések és lovasok fele, hogy nevezzenek be a 2024 június 21 és 23-a között zajló Székely Vágta valamely kategóriájába. Mint ismert a maksai Óriáspince-tetőn zajló esemény a Nemzeti Vágta hivatalos előfutama, vagyis a döntős lovasok településeik képviseletében bejutnak a budapesti versenybe.

Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója szerint idén lesz Kishuszár Vágta, amelyben a legfiatalabb lovasok két korcsoportban állhatnak rajthoz, lesz Góbé Futam a székelyföldi házi lovasverseny, amely benevezői idén ugyanakkora, tehát 1500 lejes ösztönző támogatást kapnak, mint a Székely Vágtába benevezők. Lesz még Góbé Olimpia, Lovasbirkózás, Huszár Ügyességi verseny, Agárfuttatás, Lovaskaszkadőr, valamint Lovasíjász bemutató, gyermekprogramok és a kézműves vásár teszik színesebbé a Vágta hétvégéjét, sorolta Magyarósi Imola, a Vadon Egyesület elnöke.

A Székely Vágta kommentátorai Bajkó Tibor és Nagy Endre lesznek, idén újdonságként a futamokról román nyelvű kommentár is lesz Dan Manolachescu által, így a román nyelvű érdeklődők is megfelelő információkhoz jutnak. A 13. Székely Vágta fővédnöke Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Forrás: Székely Vágta

A Székely Vágta lovas programjai mellett megtekinthetik a Nemzeti Lovas Színház - Honfoglalás című rockoperáját. A Kormorán zenekar által írt rockoperát Pintér Tibor által vezetett színház 20 lovasa és 55 színész-táncosa viszi színre. A rockopera feltárja magyar honfoglalással kapcsolatos legújabb történelmi információkat, üzenve a mai fiataloknak és a Kárpát-medencében élő összes magyarnak, hogy alaposabban megismerkedhessenek a magyarok történelmével, ismertette Dancs Zsolt. Hozzátette: idén a színpadot közelebb hozzák a nézőkhöz, az nem a lovas pálya közepén, hanem a domboldalban kap helyet és fellép az Új Bojtorján zenekar Pomázi Zoltán vezetésével.

Péntektől hivatalosan is elindult a nevezés, a lovasok valamely Kovászna, Hargita és Maros megyei település képviseletében május 31-ig jelentkezhetnek. Június 23-án fény derül arra, ki lesz az a lovas, aki elviheti és egy évig büszkén őrizheti a 13. Székely Vágta vándor-szablyáját. A nevezésről és díjazásról ITT olvashatnak részleteket.

Forrás: Székely Vágta

Bármely Kovászna, Hargita vagy Maros megyei településnek jogában áll benevezni egy csapatot. Minden csapat három személyből (lovas, kísérő és csapatvezető) és egy lóból áll. A Székely Vágta futamára bármilyen fajtájú és nemű, öt éves (születési év: 2019) vagy idősebb lóval be lehet nevezni, amelynek állapota megfelel a szabályzatban előírt állategészségügyi feltételeknek. Kivételt képeznek az ismeretlen származású lovak, valamint az argentin póló pónik, az Akhal Teke, az angol telivér, valamint a verseny félvér fajtájú vagy genetikailag oda sorolható lovak. Versenyző lehet bárki, aki betöltötte a 18. életévét.

A Kishuszár Vágtán idéntől két korosztálynak indul külön futam, egy a 10-13 éveseknek és egy a 14-17 éveseknek. Mindkét korosztályból a legjobb versenyző kijut a Nemzeti Vágtára.

A Góbé futamon bármilyen fajtájú és nemű, négy éves (születési év: 2020) vagy idősebb ló vehet részt, amelynek állapota megfelel a szabályzatban előírt állategészségügyi feltételeknek. Versenyző lehet bárki, aki betöltötte a 16. életévét.

Forrás: Székely Vágta

Vargha Fruzsina sepsiszentgyörgyi alpolgármester felidézte, hogy 2011-ben a budapesti Nemzeti Vágta egyetlen határon túli előfutamaként indult a Székely Vágta, amely mára igazi családi, lovas hétvégévé nőtte ki magát. Sepsiszentgyörgy önkormányzata hangsúlyosan támogatja az identitás őrző kezdeményezéseket és a lovas sportot. 2015-ben Benedek-mezőn létrehozták a Székelyföldi Lovas Központot, amely 2019-ben fedett lovardát is kapott. A lovasközpont erőssége, hogy nem csak a lovas kultúra továbbéltetését és testi egészség programokat kínál, hanem pszichológiai, mentálhigiénés foglalkozásaik is vannak.

Demeter János a Maszol érdeklődésére elmondta: köszönhetően a számos lovardában zajló tevékenységeknek, Székelyföldön pozitív pályán van a díjugratás, hetente vannak ilyen versenyek. Ugyanakkor romániai hiányosság, hogy hiányoznak a galopp versenyek, amely a lovas sportok forma 1-es futamainak számítanak. Ezt az űrt tölti be a Székely Vágta és a Góbé futamok, ám az amatőr lovasok számára nem kifizetődő, hogy évente egy galopp verseny miatt erre a célra megfelelő lovat tartsanak. Demeter János szerint érdemes lenne Székelyföldön tereplovas versenyeket is szervezni mert erre alkalmas a domborzat és jelentősen hozzájárulna a lovas turizmus fejlődéséhez.

Bővebb információkat a Székely Vágta oldalán olvashatnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?