Egy évtized alatt közel megduplázódott a turisták száma Kovászna és Kolozs megyében

Hargitában is látványosan nőtt a látogatók száma, ellenben Maros megyében igen szerény volt a fejlődés.

Egy évtized alatt jelentősen eltolódtak a súlypontok Erdélyben az idegenforgalom tekintetében. 2014-ben még Brassó volt a legnépszerűbb megye a turisták körében, 865 ezer látogatóval, megelőzve Marost (410 ezer), Szebent (356 ezer), Kolozst (355 ezer) és Bihart (298 ezer).Fotó: visitcovasna.com/Kocsis B. János

Brassó vezető szerepe továbbra is megkérdőjelezhetetlen, tavaly 1,513 millió turistát fogadott, 75 százalékkal többet, mint 10 évvel korábban. Brassó azon kevés megyék egyike, ahol 2019-hez képest is nőtt a látogatók száma, hozzávetőleg 8 százalékkal.

Maros megye tavaly már csak ötödik volt régiós szinten a látogatottság tekintetében 473,4 ezer turistával, ami évtizedes távlatban fölöttébb szerény mindössze 15 százalékos növekedésnek felel meg.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 2023-ban Kolozs volt a második 688,2 ezer turistával, 94,4 százalékos növekedést mutatva fel 2014-hez képest. Ehhez nagyban hozzájárul a megyében zajló két nagyszabású zenei fesztivál, az Untold és az Electric Castle. A harmadik legnépszerűbb megye Szeben volt tavaly 566,6 ezer látogatóval, szorosan a nyomában pedig Bihar következett 564,8 ezerrel. Biharban tavaly 89,5 százalékkal több turista töltött el legalább egy éjszakát, mint egy évtizeddel korábban.

Régiós viszonylatban a két székely megye nem áll túl fényesen. Tavaly 223,1 ezer turista szállt meg legalább egy éjszakára Hargita megyében, míg Kovásznában 171,9 ezer. Kovásznát még Szatmár megye is megelőzi, 173,9 ezer látogatóval, annak ellenére, hogy nem tartozik a nagy idegenforgalmi vonzerővel bíró helyszínek közé, Aradról (226,4 ezer) nem is beszélve.

A legkevesebb látogatót Szilágy (37,6 ezer), Beszterce-Naszód (108,9 ezer) és Hunyad (137,8 ezer) fogadta. A Szilágyságra 83 százalékkal kevesebben voltak kíváncsiak, mint Hargita megyére. Szilágy megyében az idegenforgalom egy helyben topog, tavaly a látogatók száma mindössze 5300 fővel, 17,5 százalékkal haladta meg az egy évtizeddel korábbi létszámot.

Évtizedes távlatban azonban mindkét székely megyében szépen fejlődött az idegenforgalom. Kovásznában tavaly 93 százalékkal több turista fordult meg, mint 2014-ben, míg Hargitában 80 százalékos volt a növekedés. A leglátványosabb fejlődés azonban Máramarosban ment végbe, ahol egy évtized alatt 131 százalékkal emelkedett a látogatók száma.

A vendégéjszakák számának tekintetében a két székely megye sokkal jobban áll, mint a látogatók száma alapján. Különösen Kovászna teljesít jól, ahol 634,8 ezer volt tavaly a vendégéjszakák száma. Ezzel nem csak Hargitát (532,8 ezer) előzi meg, de Fehért (450,1 ezer), Máramarost (504,7 ezer) és Krassó-Szörényt (660,4 ezer) is.

A vendégéjszakák számának tekintetében szintén Brassó volt a régiós éllovas 2,848 millióval, a dobogósok pedig Bihar (1,456 millió) és Kolozs (1,220 millió).

Kapcsolódók

Kimaradt?