Elképesztő összeget költöttek idén külföldön a romániai turisták

A nyári szezonban 2,5 milliárd eurót, az év első nyolc hónapjában pedig 5,5 milliárdot.

A három nyári hónap folyamán 2,5 milliárd eurót hagytak külföldön a romániai turisták, írja a Ziarul Financiar. Ez 19 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest, a 2019-es értéknek pedig hozzávetőleg a duplája.Fotó: Agerpres/EPA

A Román Nemzeti Bank (BNR) adatai szerint júniusban 700 millió eurót vittek ki a turisták az országból, júliusban és augusztusban pedig egyaránt 900 milliót. Az év első nyolc hónapjában 5,5 milliárd eurót költöttek el a Romániából külföldre utazók. Az idegenforgalmi deficit ebben az időszakban 2,2 milliárd euró volt.

Ha ez a tendencia kitart a hátralévő hónapokban is, akkor az idei év rekordot dönt ebben a tekintetben. Az aktuális rekordot 2022 jelenti, amikor 7,1 milliárd eurót költöttünk külföldi utazásokra. Ebben az összegben benne vannak az üzleti turizmus kiadásai is. Tavaly 2,6 milliárd euró volt az éves idegenforgalmi deficit. Az első nyolc hónap adatainak fényében valószínűnek tűnik, hogy idén az idegenforgalmi mérleg hiánya is rekordértékű lesz.

2023 első nyolc hónapjában a külföldi turisták közel 3,3 milliárd eurót költöttek, míg a tavalyi év azonos időszakában csak 2,7 milliárdot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?