Energiahatékonnyá válhat a zilahi kórház épülete

Mintegy hatvanmillió lejből tennék energiahatékonnyá a zilahi Szilágy Megyei Sürgősségi Kórház épületét.

Szilágy Megye Tanácsa jóváhagyta a zilahi Szilágy Megyei Sürgősségi Kórház energetikai hatékonyságának növelése című projektet, melynek kivitelezése az Északnyugati Regionális Program 2021-2027 keretében valósulhat meg.

A beruházás a megyei kórház három épületét érinti: a C7-es épületet, melyben a szakambulancia kapott helyet, a C8-as épületet, itt az orvosi analízis laboratórium működik, és a C9 épületet, a kórház főépületét, kivéve azon részt, melyet 2014-ben bővítettek, és melyben az Igazságügyi Orvostani Intézet van. A felújítás révén célunk az épület energiahatékonyságának növelése, és ezáltal a költségek csökkentése – ismertette Szilágyi Róbert-István, Szilágy Megye Tanácsának RMDSZ-es alelnöke.

Fotó: A szerző felvétele

A műszaki dokumentációból kiderült, hogy az egészségügyi létesítmény több épületén kellene energetikai felújítást végezni, hiszen néhány nem rendelkezik egységes légkondicionáló rendszerrel, nem biztosítanak megfelelő szellőztetést azokban a helyiségekben, ahol a törvényi előírások ezt megszabják, a világítást alacsony energiahatékonyságú lámpákkal biztosítják, és a kórházban nagyon magas a melegvíz-fogyasztás, amelyet a meglévő fűtőműben gázüzemanyag elégetésével nyernek, valamint nem használnak megújuló hőenergiaforrásokat.

A megyei kórház tíz épületből áll: háromban (járóbeteg rendelő, kórház, laboratórium) csakis egészségügyi ellátás zajlik. Ezek az északkeleti területen találhatók. A délnyugati részen lévő hét épületben – konyha és mosoda, fűtőmű, oxigénállomás, víztartály stb. – működik. Ezen épületek egy részét a jövőben lebontják, hogy lehetővé tegyék az újabb beruházásokat. Jelenleg a kórházi épületek számára szükséges hőenergiát a C5-ös épületben található fűtőmű biztosítja, amely a kórház épületével egy időben, 1978-ban épült, és amelyet mindezidáig nem korszerűsítettek.

A projekt révén felújítják többek között az épület külső burkolati elemeit, a fűtési/hűtési és melegvíz-ellátó rendszert, a légkondicionáló rendszert, az épület világítási berendezéseit, ugyanakkor alternatív rendszereket telepítenek.

Fotó: A szerző felvétele

Szilágy Megye Tanácsa az energiahatékonyság növelésére benyújtott projekt pozitív visszajelzésére vár. A beruházás megvalósításának becsült időtartama 12 hónap, a beruházás csaknem 60 millió lejbe kerül. A megyei önkormányzat vállalta a projekttel járó önrész kifizetését, valamint az ezzel járó támogatható érték 2%-át kitevő, több mint egy millió lej összegű hozzájárulást. A megvalósítás során felmerülő váratlan kiadásokat szintén a megyei költségvetésből biztosítják.

Szilágyi Róbert elmondta, a közeljövőben befejezik a Megyei Sürgősségi Részleg felújítását. „Ennek a befektetésnek fogadtuk el az elmúlt tanácsülés keretén belül a végösszegét, amely csaknem 5 millió euró. Ezzel a befektetéssel a Sürgősségi Kórház több mint 2100 négyzetméterrel bővült, és több nélkülözhetetlen felszereléssel gazdagodott a sürgős esetek kezelése érdekében” – zárta az alelnök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?