banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Elfogadták Szilágy megye idei költségvetését: előtérben az egészségügy és az utak

Nemrég megszavazták Szilágy megye idei költségvetését, ennek köszönhetően folytathatják a megyei kórház bővítését, orvosi műszerekkel való felszerelését és a megyei besorolású útszakaszok felújítását.

Szilágyi Róbert-István, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke érdeklődésünkre elmondta, 303 millió lejből gazdálkodhatnak idén, ebből 157 milliót kizárólag az infrastruktúrára és más fejlesztésekre szánnak. Folytatják az utakat érintő beruházásokat, 25 millió lejt különítettek el a Szilágynagyfalu–Kraszna–Zilah–Karika közötti 191C jelzésű útvonal felújítására, 20 millió lejt a Zilah–Szilágycseh útszakasz korszerűsítésére, és 25 milliót a Valkó–Kolozs megye határa, 191D számú útszakasz munkálatainak folytatására.

„Saját költségvetésből elkezdjük több útszakasz modernizálását, amit majd reményeink szerint az Anghel Saligny program vagy az Operatív Regionális Program (POR) révén még finanszírozhatunk” – ismertette a megyei önkormányzat alelnöke.

További fejlesztések a megyei kórháznál

A Zilahi Megyei Sürgősségi Kórháznál több beruházást terveznek idénre. Amint az időjárás megengedi, elkezdik az angio központ megépítését a járóbetegrészleg fölé, ahová majd saját költségvetésből angiográfiás készüléket vásárolnak.

Közel 5 millió lejből további felszerelésekkel, eszközökkel bővítik az egészségügyi intézményt, és több kivitelezési tervet készítenek elő egy onkológiai központ létrehozására, valamint tíz új műtőterem megépítését tervezik, és 9 millió lejt különítettek el a SMURD-helikopter-leszállópálya megépítésére. Az energiahatékonysági program által felújítanák a kórházat és a Béke negyedben található egészségügyi intézményt, valamint pályázat révén a szilágycsehi járóbeteg-központ épületét is szeretnénk teljes mértékben korszerűsíteni.

Bővítik a sürgősségi részleget | Fotó: Kulcsár Mária

„Tervezünk egy újabb, többszintes parkolót is kialakítani a korházi személyzet számára a mentőállomás mögött, így a megépült, próbaidőszak alatt lévő parkolót kizárólag a páciensek hozzátartozói használnák” – ismertette az alelnök.

A szilágycsehi járóbeteg-központ létrehozására tervezett épületet az önkormányzat közüzemű szolgáltatások nélkül adta át, ezért a megyei tanács 300 ezer lejt irányzott a költségvetésből a gáz-, víz-, csatorna- és villanyhálózatot kiépítésére, hogy az egészségügyi igazgatóság (DSP) engedélyezhesse majd ennek működését.

Úthálózati karbantartások, javítások

Fejlesztések terén folytatják a megyei úthálózat karbantartását, kijavítják a keletkező kátyúkat, aszfaltkoptató réteget öntenek, februárban saját költségvetésből elkezdik a megyeháza levéltárának a felépítését a Fenyves negyedben lévő hőközpont helyén, ami közel 5 millió lejes beruházás, továbbá több olyan 800-1500 méter közötti útszakaszt újítanak fel, ami összeköti Szilágy megyét a határos megyékkel.A január 28-i ülésen döntött a testület | Fotó: Szilágy Megyei Tanács/Facebook

A megyei tanács alárendeltségébe tartozó intézmények működéséhez 9-10 hónapig biztosítani tudják a forrásokat, majd a költségvetés-kiegészítésből fedeznék ezek teljes évi működését. Az alelnök kiemelte, folytatják az RMDSZ által kezdeményezett programokat. A szociális programot, amire másfél millió lej a pályázati keret, ebből az idősek ellátását biztosítják, és általa közel 500 ember részesül juttatásban. Továbbviszik az ifjúsági, sport-, és szabadidős tevékenységi programot, amire 70 ezer lejt irányoztak elő, és a műemlékvédő pályázatot, ez utóbbira 400 ezer lejt szántak.

„Fontosnak tartjuk a közösségi élet tevekénységeit, a fejlesztések finanszírozását, ezért 32 millió lejt osztottunk le az önkormányzatoknak fejlesztésekre, hogy a megkezdett projektjeiket folytathassák, valamint új beruházásokat tudjanak elindítani. Közéjük tartoznak a magyarlakta települések is, hiszen az infrastrukturális finanszírozások résztámogatására több mint 10 millió lejt fordítunk. Amennyiben a munkálatok kellő ütemben haladnak, reméljük, hogy a most előirányzott 157 millió lejt év végéig meghaladjuk” – nyilatkozta Szilágyi Róbert-István.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?