Elutasították Liviu Dragnea szabadlábra helyezési kérelmét

A Bukaresti Törvényszék csütörtökön elutasította Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnökének feltételes szabadlábra helyezési kérelmét, így az egykori befolyásos baloldali politikusnak továbbra is börtönben kell maradnia.

A törvényszék napra pontosan két évvel azután utasította el Dragnea – aki akkor a képviselőház elnöke is volt – kérelmét, hogy a legfelsőbb bíróság helybenhagyta az első fokú ítéletet, amellyel a PSD exvezérét három és fél év börtönbüntetésre ítélték a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóságnál történt fiktív alkalmazások ügyében. Abban találták vétkesnek, hogy akkor még megyei tanácselnökként nyomást gyakorolt az állami intézményre, hogy alkalmazzanak két személyt, akik viszont a megyei PSD-székházban hajtottak végre pártfeladatokat.

Mivel korábban Dragnea felfüggesztett börtönbüntetést kapott választási csalásért – ezért nem lehetett a PSD részéről miniszterelnök a 2016-os parlamenti választások után –, a teleormani gyben már letöltendőt kapott.

A fővárosi törvényszék ítélete jogerős. Dragneának legközelebb augusztus 27-én lesz joga kérelmezni feltételes szabadlábra helyezését.

A szabadlábra helyezési kérelemről szerdán zajlott a tárgyalás, ezen Liviu Dragneát ügyvédje, Flavia Teodosiu képviselte, a volt PSD-elnököt videokonferencia keretében hallgatták meg. Az ügyész a feltételes szabadlábra helyezés ellen érvelt, mondván, hogy Dragneát szankcionálni kellett a börtönben, miután bírálta az ellene hozott ítéletet. Az ügyvéd ezzel szemben kifejtette, nincs bizonyíték arra, hogy Dragnea nem fogadta volna el az ítéletet, és védence a szabadlábra helyezés minden feltételének eleget tesz: megfelelő magatartást tanúsított, szorgalmasan dolgozott és letöltötte büntetése kétharmadát.Liviu Dragnea egy korábbi tárgyalásra menet | Fotó: Agerpres

A kérdésekre online válaszoló Dragnea azt mondta, a büntetést azért kapta, mert online beszélt egy olyan személlyel, akivel a börtön jóváhagyta a kapcsolattartást. „Ezekben a hónapokban minden ellenem elkövetett visszaélést elszenvedtem: az élelemhez, az egészséghez, a munkához való jog megvonását. Minden tanfolyamon részt vettem, amire engedélyt kaptam. Megértettem, miért hoztak ide. Nem értem, miért ne élhetnék a szabadlábra helyezés jogával. Románok millióinak életét tettem jobbá, anélkül, hogy bármit is kértem volna cserébe" – mondta Liviu Dragnea.

Szerdán a bírói testület csütörtökre halasztotta az ítélethozatalt, csütörtökön pedig a szabadlábra helyezési kérelem elutasítása mellett döntött.

Április 27-én a bukaresti 5. kerületi bíróság alapfokon elutasította Dragnea feltételes szabadlábra helyezési kérelmét. Az akkori döntés indoklása szerint Liviu Dragnea kitöltötte ugyan büntetésének kétharmadát, ami a feltételes szabadlábra helyezés előfeltétele, de nem adta szilárd bizonyítékát annak, hogy megjavult.

Dragnea akkor megfellebbezte a döntést. A volt PSD-elnök megpróbálta megakadályozni, hogy a bukaresti törvényszéken tárgyalják a fellebbezést, és kérte az ügy áthelyezését egy másik törvényszékre, ennek az igénylésnek az elbírálását azonban elhalasztotta az ítélőtábla.

A volt PSD-elnök több ízben is beperelte a rahovai börtön vezetőségét, arra panaszkodva, hogy nem engedik dolgozni a börtön autóműhelyében. A büntetés-végrehajtási intézmény azt követően vonta meg Dragnea munkához való jogát, hogy Dragnea online interjút adott volt tanácsosának, Anca Alexandrescunak, aki most a Realitatea Plus televízió munkatársa.

Dragnea több pert meg is nyert a börtön vezetőségével szemben. Ezekben az esetekben a bírók elismerték, hogy az elítélt jogait nem tartották tiszteletben, többek közt a munkához és az orvosi ellátáshoz való jogot.

Kapcsolódók

Kimaradt?