Előzetesben maradnak a Tate fivérek

A Bukaresti Ítélőtábla ítélete értelmében a szervezett bűnözői csoport létrehozásával, emberkereskedelemmel és nemi erőszakkal gyanúsított Andrew és Tristan Tate testvérpár előzetes letartóztatásban marad.

A testvérpár mellett két fiatal nő – egy volt rendőrnő és Andrew Tate barátnője – is vizsgálati fogságban marad, akiket cinkossággal gyanúsítanak.

A négy gyanúsított megfellebbezte a bukaresti törvényszék december 30-án hozott, 30 napos előzetes letartóztatásba való helyezésüket elrendelő ítéletét, az ítélőtábla azonban elutasította az óvást, mint megalapozatlant, és egyenként 500 lejes perköltség kifizetését rótta ki rájuk.

Arról, hogy a Tate fivérek miképpen tehettek szert jelentős vagyonukra, illetve hogy miképpen kerültek Romániába és a hatóságok szeme előtt folytatták sokszor megbotránkoztató szereplésüket, a Maszol részletes írást közölt, amely ide kattintva olvasható.

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerint a brit állampolgárságú Tate testvérek és a két fiatal nő 2021 elején szervezett bűnözői csoportot hozott létre, amely emberkereskedelemmel foglalkozott Románia, az Egyesült Államok és Nagy Britannia területén.

A csoport tagjai fiatal lányokat kényszerítettek, hogy szexuális tartalmú videókon szerepeljenek, amelyeket feltöltöttek az internetre, és ezáltal jelentős anyagi haszonra tettek szert a gyanúsítottak. A hatóságok eddig hat áldozatot azonosítottak, akiket Bukarest mellett, Ilfov megyében tartottak fogva. A vádhatóság szerint az egyik gyanúsított meg is erőszakolta az egyik lányt.

A rendőrség eddig a szervezett bűnözői csoport hat áldozatát azonosította. A közlemény szerint egyiküket kétszer is megerőszakolta az őrizetbe vett személyek egyike.

A nyomozás során a DIICOT ügyészei lefoglaltak több, a Tate testvérek által Romániában birtokolt vagyontárgyat, nevezetesen ingatlanokat és luxusautókat.

(Nyitókép forrása: Andrew Tate Twitter-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?