Előzetesbe került a basvoci tömeggyilkos

Az Argeş Megyei Törvényszék szerdán az ügyészek kérésére elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését annak a mentális problémákkal küzdő férfinak, akit öt családtagjának megölésével gyanúsítanak.

A kép illusztráció | Adobe StockAz ítélet 48 órán belül megfellebbezhető. A gyanúsítottat a szerdára virradóra hallgatták ki, majd 24 órára őrizetbe vették, és az ügyészek az előzetes letartóztatását kérték a törvényszéktől.

Kedden a 112-es egységes segélyhívószámon jelentette egy 48 éves férfi, hogy hazatértekor holtan találta bascovi lakhelyén családjának öt tagját: a feleségét, a gyerekét, az anyósát, az apósát és egyik sógorát. Közölte, hogy szúrt sebek vannak a holttesteken. Később a rendőrség pontosította az információt, hangsúlyozva, hogy az öt holttesten erőszakra utaló nyomok vannak, szúrt sebek azonban nincsenek.

Azt is közölték, hogy azonosítottak egy gyanúsítottat egy 53 éves férfi személyében, aki köztudottan mentális problémákkal küzd. A gyanúsítottat a település közelében fogták el, és nem tanúsított ellenállást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Bascov község polgármestere, Gheorghe Stancu szerint a férfit 2006-ban vették nyilvántartásba középsúlyos értelmi fogyatékossággal. Édesanyjával, édesapjával és fiútestvérével élt egy háztartásban.

Kapcsolódók

Kimaradt?