Elítéltek öt bákói fiatalt egy autóstoppos megerőszakolásáért és halálra veréséért

Ítélet született annak az öt bákói fiatalnak az ügyében, akik 2020. augusztus 1-én italozás közben hét órán át bántalmaztak egy fiút, akivel korábban a taxiban találkoztak. Az áldozat a mezőn halt meg, írja az Adevărul.

A Bákói Táblabíróság jogerősen hét év, nyolc hónap és 17 év közötti börtönbüntetésre ítélte az öt férfit, szabadságtól való megfosztásért, nemi erőszakért és emberölésért.Illusztráció: obiectivbr.ro

Az öt fiatal egyikük lakásán szórakozott 2020. augusztus 1-én. Taxival rendeltek maguknak alkohol-utánpótlást, és az autóban utazó autóstoppost – a Bákó megyei Mileştii de Sus faluból származó 27 éves fiút – behívták a bulira. Az áldozat haza szeretett volna menni, de mikor visszautasította, hogy csatlakozzon a táncolókhoz, többen is felpofozták.

Mint utólag kiderült, a fiú többször megpróbálta elhagyni a lakást, de mindannyiszor megütötték. Megpróbált elszökni, de az agresszorok utolérték és brutálisan megverték. Ekkor szerzett életveszélyes fejsérülést. Látva, hogy elvesztette az eszméletét, visszavitték a házba, ahol vízzel és ecettel próbálták feléleszteni. Noha eszméletlen volt, a fiatalok tovább buliztak reggelig, és az éjszaka folyamán az egyik agresszor meg is erőszakolta a haldokló áldozatot.

A peranyagból az is kiderül, hogy az elkövetők azért nem hívnak mentőt, mert tartottak a felelősségre vonástól. Az áldozatot kivitték egy kukoricamezőre, ahol később meg is halt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?