Élő műsorban tépte szét a diplomáját egy volt elnöki tanácsadó – Szociológus szerint haszontalan gesztus

Élő tévéműsorban tépte szét a doktori oklevelét Cristian Preda, Traian Băsescu volt elnöki tanácsadója, nehezményezve, hogy a kormány közel felére csökkentené a tudományos címért járó juttatást. Az ismert szociológus, Gelu Duminică ellenben kijelentette: ő nem a pénzért végezte el a doktorit.

„A kormány úgy gondolja, hogy az ország nagy problémája a doktori címekért járó bruttó 890 lejes juttatás, ilyen körülmények között arra jöttem rá, hogy a doktori diploma teherré vált” – mondta a Digi24 műsorában Cristian Preda, amikor széttépte az oklevelét. A politológus, aki korábban Traian Băsescu elnöki tanácsadója ivolt oktatásügyi kérdésekben a radikális gesztust azzal magyarázta, hogy a doktori diploma szerinte értékét vesztette az állam szemében, egy darab papírrá vált, ami gondot okoz az államnak. „Arra számítunk, hogy lassan-lassan meg is büntetnek a doktoriért” – mondta, megalázónak tartva, hogy a kormány közel felére csökkentené a tudományos címért járó juttatást. A tervezet szerint a jelenlegi nettó 580 lejes összeg nagyjából 293 lejre csökkenne.

Elégedetlenség a tudományos címek után járó jutattások megnyírbálásának terve miatt | Illusztráció: Pexels

Preda megnyilvánulása mögé viszont nem sorakozott fel mindenki, a közismert szociológus Gelu Dumincă kedden közösségi oldalán jelentette ki, hogy nem áll szándékában eltépni a doktori diplomáját, mert nem anyagi haszonszerzésért tanult érte. Amúgy sem részesült a juttatásból, mint mondta, mert a magánszektorban dolgozik, az egyetemen pedig csak vendégprofesszor. „Egy olyan időszakban, amikor a sebezhetők jövedelmeit nyirbálják meg természetesnek tartom, hogy ne kérjek kiváltságos bánásmódot. Nem várhatok el védelmet saját magamnak, ha mások sokkal többet veszítenek vagy amikor mások vesztesége sokkal nagyobb hatással van az életükre” – magyarázta, feladatának tekintve a társadalmi közösségek közötti hídépítést.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy megérti azokat is, akik bosszúsak a tervezett intézkedések miatt, megérti a szükségét annak, hogy a tudományos szakmai képességet tisztelet övezze, de szerinte a méltánytalanságok és csökkentések hatása fényében teljesen másról kellene szólnia a vitának. A hozzászólások között kifejtette, bejegyzésével a haszontalannak tartott gesztustól szeretett volna elhatárolódni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?