Életfogytiglani börtönre ítélték a férfit, aki megölte családja öt tagját

Az Argeș megyei törvényszék előre eltervelt, különös kegyetlenséggel végrehajtott, öt ember halálát okozó testi sértés miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte az a férfit, aki tavaly augusztusban családja öt tagját gyilkolta meg, majd megpróbált önmagával is végezni próbált, de nem járt sikerrel.

Az elkövetőről tudni lehetett, hogy mentális problémákkal küzd, azonban a falubeliek csendes embernek ismerték.

Amint annak idején a Maszolon megírtuk, halálra késelte családja öt tagját, köztük egy 5 éves kislányt egy mentális problémákkal küzdő férfi az Argeş megyei Bascov községben tavaly augusztus elején.

Fotó: Pexels

A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 48 éves férfi jelentette a 112-es egységes segélyhívószámon, hogy hazatértekor holtan találta a lakhelyén családjának öt tagját: a feleségét, a gyerekét, az anyósát, az apósát és egyik sógorát. A holttesteken az első információk szerint szúrt sebek voltak. Később a rendőrség pontosította az információt, hangsúlyozva, hogy az öt holttesten erőszakra utaló nyomok vannak, szúrt sebek azonban nincsenek.

A rendőrségi közleményből az is kiderül, hogy azonosították az elkövetőt egy 53 éves férfi személyében, aki köztudottan mentális problémákkal küzd. A férfit őrizetbe vették, az ügyben az Argeş megyei törvényszéki ügyészség folytatja a nyomozást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?