Biztonsághiány és bizonytalanság mindenütt. A házakban, az utcán, a parkban. A boltokban és a kávézóban. Az iskolában és a munkahelyen. Gyalogosként és autóban utazva. A belvárosban és a külvárosban. Így élnek az emberek Ukrajna második legnagyobb városában, az Oroszországgal közös határtól alig negyven kilométerre fekvő Harkivban. A Vlagyimir Putyin indította háború a feje tetejére állította az életüket.

Harkiv lakói szirénazúgásra kelnek és fekszenek. A légvédelmi szirénák sokszor megszólalnak naponta. Hétfőn nem kevesebb mint hatszor szóltak. Kedden kilencszer, szerdán pedig tíz alkalommal. Nem tudni, mikor és főleg hova csapódik be egy rakéta. Az eddigi célpontok között voltak „stratégiai” létesítmények, de sok civil célpont is, házak, tömbházak, iskolák, szállodák. Erről a több száz lerombolt épület tanúskodik, amelyeknek a tetőzetét vagy homlokzatát bombák és rakéták rongálták meg.

Victoria 36 éves, és a többi harkivi lakoshoz hasonlóan neki is a háborús szörnyűségek közepette telnek a napjai. Bevallja, hogy fél, de tehetetlennek érzi magát. „Nézzék az épületeket! Sok ablakból hiányzik az üveg. Nem vagyunk biztonságban. Félünk. Harkiv lakosságának csaknem fele elmenekült. Ez az autók számán is meglátszik. Hozzászokik az ember a helyzethez, de én nőként félek” – nyilatkozta.

Lilia 74 éves, és honfitársaival együtt immáron két éve tanúja a borzalmaknak. Most minden reménye Istenben van. „Harkivban nem a jó irányba változott a helyzet. Nagyon nehéz az embereknek. Mindenkinek. Azoknak is, akik harcolnak, azoknak is, akik itt élnek, azoknak is, akik jönnek. Őszintén, én nem érzek félelmet. Valószínűleg egy idő után megszokjuk. De néha nagyon kényelmetlenül érzem magam. Én azt vallom, hogy az emberek nem tudnak véget vetni a háborúnak, nem lesz vége ennek a nyomorúságnak, amíg Isten be nem avatkozik” – vélekedett a nő.

A 27 éves Vadim szerint lassan kihal az emberekből a félelemérzet. Úgy véli, Ukrajnának egyre nehezebb felvenni a harcot a sokkal nagyobb orosz haderővel, szerinte csak tárgyalással és kompromisszummal lehet véget vetni a háborúnak. „Rakétakilövések továbbra is vannak. Sok az áldozat. Nem, nem félek. Közvetve én is részt veszek a háborúban. Önkéntes vagyok. A félelemérzet már kihalt. Bonyolult. Nagyon bonyolult. Jelen helyzetben, két év után azt kell mondanom, hogy át kell térni a tárgyalásra, mert számbelileg nem lehet felvenni velük a harcot. Kompromisszumokra van szükség. Egyértelmű, hogy bosszú. Ez csak a kezdet. Fel kell erősödnünk. Mindannyian tudatában vagyunk, hogy ez egy hosszan tartó konfliktus” – vallotta Vadim.

A civil lakosság a nap minden percében érzi a biztonság hiányát, és ezt a régiót képviselő hatóságok is megerősítik. „Folyamatosan tűz alatt a város, az emberek egy pillanatig sem érzik magukat biztonságban. A civilek nem tudnak biztonságban élni, és sokan elmentek” – mondta Szerhij Bolvinov, a harkovi megyei rendőrség bűnügyi osztályának vezetője.

Számos kisvállalkozás bezárt a háború miatt, a fogyasztás jelentősen visszaesett, és ez súlyos következményekkel járt a helyi gazdaságra nézve.

Harkiv az azonos nevű megye központi városa, és az orosz határ közelében fekszik. A háború első hónapjaiban az orosz hadsereg megszállás alatt tartotta a megye jelentős részét.

A 350 négyzetkilométeren elterülő város Ukrajna egyik legfontosabb ipari, kulturális és oktatási központja. Az ipari termelés és a kutatás a szerszámgép- és fegyvergyártásra irányul, tank- és traktorgyár is működik itt.

Harkivban található a volt Szovjetunió egyik legrégebbi metróvonala, amelyet 1976-ban avattak fel.

A cári birodalom bukása után, 1917 és 1934 között a város volt az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság első fővárosa.