Egyre több családon belüli erőszakos esetet jelentenek Hargita megyében
Idén az év első felében 261 családon belüli erőszakkal kapcsolatos bűncselekményt jelentettek Hargita megyében, ami 62-vel több, mint 2025 azonos időszakában – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság féléves összesítéséből. A hatóság szerint a növekedés részben annak is köszönhető, hogy egyre többen kérnek segítséget, és nagyobb bizalommal jelzik az ilyen eseteket a rendőrségnek.
A bejelentett bűncselekmények csaknem kétharmada, 163 eset testi sértés vagy más erőszakos cselekmény volt. Az esetek közel fele városi környezetben (128), valamivel több pedig vidéken (133) történt. A legtöbb erőszakos cselekményt – 198-at – otthoni környezetben követték el, míg 63 eset közterületen történt – közölte Iordan Mircea Ștefan rendőrparancsnok csütörtöki sajtótájékoztatóján Csíkszeredában.

Mint a jelentésből kiderül, idén az első félévben 291 áldozatot tartottak nyilván. Közülük 205 nő, 86 férfi volt. Különösen aggasztó, hogy 47 kiskorú is az áldozatok között szerepel, míg tavaly ugyanebben az időszakban 29 gyermek volt érintett.
Kifejtették: a családon belüli erőszak leggyakrabban párkapcsolatokban fordult elő: 57 esetben házastársak vagy volt házastársak, 99 esetben pedig élettársak vagy volt élettársak között történt bántalmazás. Emellett 26 esetben a sértett a szülő vagy törvényes képviselő volt, 49 esetben gyermek, míg 69 ügy más családi kapcsolatokat érintett.
Több ideiglenes távoltartási végzést adtak ki
A rendőrök az év első hat hónapjában 144 ideiglenes távoltartási végzést bocsátottak ki, ami 75-tel több az előző év azonos időszakához képest. Ezek közül 110-et az ügyészség megerősített, ugyanakkor végül a bíróság csak 49 esetben döntött a tartós távoltartásról. A többi ügyben vagy lejárt az ideiglenes intézkedés hatálya, vagy az áldozat visszavonta kérelmét – hangzott el a sajtótájékoztatón.
A rendőrök által leggyakrabban meghozott intézkedések között szerepelt, hogy az agresszornak meghatározott távolságot kellett tartania az áldozattól (136 eset), 46 esetben az elkövetőt ideiglenesen kiköltöztették a közös lakásból, míg 24 alkalommal elektronikus nyomkövető eszközt is felszereltek a bántalmazóra.
A bíróságok összesen 85 távoltartási végzést bocsátottak ki, ezek közül 49 a már fent említett ideiglenes intézkedés, amely véglegessé vált. Tizenkét esetben pedig a bíróságok rendelték el nyomkövető karkötő felszerelését, ami jelentős növekedés a tavalyi egyetlen ilyen intézkedéshez képest.
A Hargita megyei rendőrök az év első felében 632 alkalommal vonultak ki családon belüli erőszakkal kapcsolatos bejelentéshez, ezek közül 496 a 112-es segélyhívón érkezett.
A kockázatértékelést követően 227 esetben merült fel ideiglenes távoltartási végzés kibocsátásának lehetősége. A sértettek közül 157-en elfogadták ezt a védelmi intézkedést, míg 70-en visszautasították.
A megelőzésre is hangsúlyt fektetnek
Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a rendőrség a bűnmegelőzés részeként két kampányt is szervezett az utóbbi időszakban, egyiket a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósággal közösen valósították meg, emellett zajlott az országos „Védd az életed! Kérj elektronikus megfigyelést, ha veszélyben vagy!” kampány is.
A két program keretében 18 tájékoztató rendezvényt tartottak, amelyeken több mint ötszázan vettek részt. A résztvevőket a családon belüli erőszak felismeréséről, az áldozatok jogairól, a távoltartási végzésekről és az elérhető segítségnyújtási lehetőségekről tájékoztatták. Kiemelt figyelmet kapott az elektronikus megfigyelési rendszer szerepe, vagyis a nyomkövető karkötők, amelyek lehetővé teszik, hogy a rendőrség gyorsan reagáljon, ha az agresszor megszegi a távoltartási intézkedéseket – nyomatékosították.
A rendőrök emellett a Bright Sky RO ingyenes mobilalkalmazást is népszerűsítették, amely a családon belüli erőszak áldozatainak nyújt információt a segítségkérési lehetőséget.
CSAK SAJÁT