banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Egyenesen a temetőben állt meg egy részeg, jogosítvány nélkül vezető sofőr

Jogosítvány nélkül, részegen vezette autóját az a férfi, aki egy kereszteződésben egyenesen a temetőben kötött ki a Kolozs megyei Egeres-Gyártelepen, tájékoztat a Cluj 24 hírportál.

A rendőrség közleménye alapján kiderült, az egyik kereszteződésben a 49 éves sofőr által vezetett autó kisodródott, majd pedig a temetőben a sírhantokon landolt, több síremléket is jelentősen megrongálva.

Fotó: Cluj24.ro

Az autó szintén nagymértékben károsodott, a sofőr pedig egyáltalán nem volt szomjas, amikor a volánhoz ült, ugyanis 1,19 mg/liter alkoholt mutatott ki a leheletében a szonda. Az is kiderült róla, hogy a vezetői engedélyét már korábban visszatartották.

A rendőrség bűnvádi eljárást indított a férfi ellen ittas vezetés, jogosulatlan járművezetés és baleset okozása miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?