Egyelőre kordában tartják a járványt Szilágy megyében, de gondot jelent az altatóorvos-hiány

Szilágy megye ismét piros zónába került, a csütörtöki adatok szerint 3,05 ezrelékes incidenciát regisztráltak, és a megyében 15 településen 3 ezrelék feletti a fertőzöttségi arány.

Négy egészségügyi intézményben kezelnek koronavírusos betegeket, a Zilahi Megyei Sürgősségi Kórház Járvány- és Tüdőosztályán, valamint a szilágysomlyói, a zsibói és a krasznai kórházban.

Szilágyi Róbert-István, a megyei tanács alelnöke a zilahi kórház vezetőségével folytatott megbeszélése után elmondta, jelenleg a megyei kórház intenzív osztálya 18 lélegeztetőgéppel rendelkezik, ebből hetet a nagyon súlyos, kómában lévő intubált koronavírusos betegek kezelésére használnak. Ezen kívül 10 új lélegeztetőgépük van, de altatóorvoshiány miatt még nem helyezték működésbe.

A kórházban 40 non-invazív lélegeztetőgépet is működtetnek, ezek a fulladó betegek számára nyújtanak átmeneti, de olykor életmentő segítséget, mert javítja a beteg oxigénellátását, ezért újabb 15 darab közbeszerzési eljárás alatt van – tudtuk meg az alelnöktől. A non-invazív lélegeztetőgépeket a járvány- és tüdőgyógyászati osztályon lévő koronavírusos betegeknél használják, a kevésbé súlyos páciensek az oxigénmaszkokat veszik igénybe.

A Szilágy megyei helyzetet illetően Szilágyi Róbert-István elmondta, mindeddig sikerült kordában tartani a járványt, a szakemberek mindent megtesznek azért, hogy ez így is maradjon, és bár nőtt az esetek száma, ezek között sok olyan fertőzött van, aki szerencsére nem kényszerül kórházi ellátásra, ők otthon vannak háziorvosi megfigyelés és kezelés alatt, épp ezért a megye Covid-kórházai nem telítődtek. Az altatóorvosok hiánya miatt az intenzív osztályra egyelőre nem lehet több lélegeztetőgépet beszerelni, de remélik, hogy szükség esetén a hatóságok megteszik a kellő intézkedéseket, és az új gépeket működésbe helyezik.

Szabó Ernő Csaba szilágysomlyói városmenedzser elmondta, a helyi kórházban 41 koronavírusos beteget kezelnek, akik közül csak heten szilágysomlyóiak. A sürgősségi osztályon négy lélegeztetőgép van, ami mind foglalt, viszont nem mondható kritikusnak a helyzet, vannak még üres ágyak, s ha igény lesz rá, tudják pótolni.

Kapcsolódók

Kimaradt?