A következő középiskolás generáció számára már kötelező lesz az angol mellett egy második idegen nyelvből is érettségizni. A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban oktató Adorjáni Mária ötödik osztálytól tizenkettedikig tanít gyerekeket francia nyelvre, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a diákok többsége képes elsajátítani az alapokat. Számára elsősorban az a kérdés, az új tanterv óraszáma elegendő lesz-e az előírt elvárások teljesítésére, és milyen kihívások elé állítja a pedagógusokat.

– Mikor döntötte el, hogy iskolában szeretne oktatni, és hogyan esett a választása a francia nyelvre?

– Azt, hogy tanár szeretnék lenni, kisgyerekkorom óta tudom. Amióta komolyan kezdtem el gondolkozni rajta, nem is volt kérdés a szakmaválasztás. Az már sokkal inkább, hogy a kötelező ingyenes közoktatásban kezdjek el tanítani, vagy sem. Tanítani nagyon sok formában és helyen lehet, ez a döntés nem volt olyan egyértelmű. Azért választottam a közoktatást, mert szerintem oda kellenek a legelkötelezettebb és leglelkesebb emberek, én pedig mindkettőt érzem magamban. Fontos, hogy ne csak azok részesüljenek minőségi oktatásban, akik fizetni tudnak, hanem azok, akik benne vannak ebben a kötelező és ingyenes rendszerben.

A franciát én is második idegen nyelvként tanultam, és nagyon megszerettem. Latin–ógörög volt a főszakom az egyetemen, emellé vettem fel a franciát. Mégis mostanra úgy alakult, hogy ezt tanítom a legnagyobb óraszámban, ez teszi ki a katedrám java részét, emellett latint is oktatok az iskolában.

– Milyen tapasztalatai voltak akkor, amikor el kellett kezdenie foglalkoznia a gyerekekkel, és fel kellett kelteni az érdeklődésüket a nyelv iránt?

– Egyértelműen pozitívak voltak a kezdeti tapasztalatok, a továbbiak is azok. Nagyon jó tanárképzésben részesültem. A mesterképzést a Sorbonne-Paris 4 egyetemen végeztem, ahol rengeteg szakmai gyakorlatot szereztem. Nemcsak néhány órát kellett megtartani közoktatási intézményekben, hanem többször is hónapokat töltöttünk ott, és mindenben részt vettünk, ami a tanár iskolai életét kiteszi. Szülői és tanári értekezletekre jártunk, egyéni találkozókon is részt vettünk a szülőkkel, iskolán kívüli tevékenységekbe is bekapcsolódtunk. Valóban megtapasztalhattuk, hogy milyen napi ritmussal jár az, ha valaki tanár. Ezért reális képpel indultam neki a pályámnak, emiatt semmiféle különösebb meglepetés nem ért. Az várt rám, amire számítottam.

– Mivel franciából és általában a második idegen nyelvből kisebb az óraszám, mint angolból, nyilvánvalóan másképpen is kell megközelíteni az oktatását. Elegendő-e az óraszám, ami a rendelkezésükre áll?

– A kimeneti követelmény határozza meg, hogy mennyire elegendő az óraszám. A legfontosabb tényező az, hogy a tanterv szerint milyen szintre kell eljuttatnunk a diákokat. Ha a tanterv és a kerettanterv koherens, akkor a tanterv által előírt célszint elérhető, jelenleg így áll a helyzet. A tantervek azonban változni fognak, most kezdenek megjelenni az újak, illetve új kerettanterv is van, ami az óraszámokat szabályozza. Most minden változni fog, nem tudjuk, hogy jövő tanévtől mi lesz a célszint. Jelenleg teljes a homály a változást illetően, én csak arról tudok beszélni, ami eddig volt, de ez júniusban lezárul.

– Említette a pozitív tapasztalatait a diákokkal. Jelenleg milyen korosztályú gyereket tanít, és lát-e életkortól függően különbséget, ami a nyelvtanuláshoz való hozzáállást illeti?

– Ötödiktől tizenkettedikig tanítom a diákokat, tehát tizenegy évesek a legkisebbek és tizenkilenc évesek a legnagyobbak.  Ez intézményenként változik, de nálunk, az Apáczaiban az 5–8. osztályosok teljes osztályban tanulják a nyelvet, tehát nincsen csoportokra bontás. A gyerekek nem dönthetik el, hogy mi lesz a második nyelv, amit tanulnak. Vagy a németet, vagy a franciát kapják.

– Ha jól értem, ezek a bizonytalanságok kevésbé jellemzőek a nagyobb korosztályokra?

– Igen, én legalábbis így látom, bízom benne, hogy valóban így is van. Egy idő után eloszlik a diákok félelme az újtól. Kilencediktől viszont már választható ez a nyelv, ez már egészen más hozzáállást eredményez. Csak az van ott, aki ezt akarja tanulni, és már egészen tudatosan dönti el, melyik csoportba iratkozik be. Ez a reál és a humán osztályainkban van így, a közgazdaság szakon ugyanúgy van, mint az ötödik osztály esetén, szóval kapják a nyelvet. Ott is az a tapasztalat, hogy idővel megbékélnek a helyzettel.

– Többször hallottam olyan véleményeket, hogy a gyerekeknek a sűrű tananyag miatt nincs elég idejük arra, hogy az angol mellett még egy idegen nyelvet elsajátítsanak. Ön ezt hogyan látja, valóban ennyire leterheltek?

– Azok a gyerekek, akikkel én Kolozsvár belvárosában dolgozom, nagyon jól tudják, hogy egyetlen idegen nyelv ismerete nem elég ma már. Ha csak angolból van nyelvvizsgájuk, kevésbé versenyképesek a munkaerőpiacon. Ezt a „csak”-ot nyilván idézőjelbe teszem, mert a diákoknak és az angol szakos tanároknak nagyon sok munkája van abban, hogy ilyen szinten megtanulják a nyelvet. De a diákok általában értelmét látják annak, hogy egy másik idegen nyelvet is alapszinten elsajátítsanak. Motiváltnak látom őket, az persze teljesen egyéni döntés kérdése, hogy ki mennyi időt fordít rá, mert mindenkinek van saját prioritási listája. Ha valaki nyelvvizsgát is akar franciából, akkor a lista élére helyezi. Pusztán az, amit az órán tanulunk, a nyelvvizsgához nem elegendő, rengeteg egyéni munkával szükséges megtoldani az órai közös munkát.

– Ami a tantervet illeti, ha jól értettem, a jelenlegi követelmények reálisak. Mi az, amin a közeljövőben pozitív irányba lehetne változtatni?

– Az általános iskolai tantervet 2017-ben reformálták. Nagyon korszerű nyelvoktatási paradigmák alapján újították meg a régi változatot. Szívesen dolgozom ezzel, mert pragmatikus és realista, hálás dolog ezt követni. Azt remélem, hogy a szeptemberben középiskolások számára érvénybe lépő tanterv is hasonló lesz. Abban reménykedem, hogy a kilencediktől kezdődő tanterv szervesen fogja követni azt, amit az általános iskolás elkezdett, mert jelenleg ez a gond.  Az 5–8. osztályos tervben már történt egy reform, a 9–12. osztályosban még nem, ezért van egy szemléletbeli törés a kettő között. Nyilvánvalóan ezt át lehet hidalni, de könnyebb lesz a dolgunk, ha a kilencediktől szervesen folytatja majd a tanterv azt, ami ötödik osztályban elkezdődött.

– Miben mutatkozik meg ez a törés?

– Az 5–8-as tanterv nagyon konkrétan és pragmatikusan írja elő, hogy a gyerek az adott idegen nyelven mit képes magáról elmondani, milyen szöveget képes alkotni, milyen hallott szöveget képes megérteni.  Ezzel szemben a középiskolás tanterv sokkal általánosabb módon fogalmaz, sokkal kevésbé konkrétak az elsajátítandó kompetenciák, emiatt több tere marad az interpretációnak, nagyobb a kockázata annak, hogy az előírtakat némely tanár így értelmezi, más tanár meg úgy. Márpedig ez komolyan veszélyeztetheti az esélyegyenlőséget: ha az egyes  tanárok a saját egyéni tanterv alapján többet vagy kevesebbet kezdenek tanítani a kollégáiknál, mert a tanterv általános megfogalmazásai a többet is, a kevesebbet is igazolják, akkor ez nagy egyenlőtlenségeket eredményezhet.

– A gyerekek motivációiról már beszéltünk, mi a helyzet a tanárokéval? Van utánpótlás franciatanárból?

– Nyilvánvalóan a statisztikai adatok adhatnának erre pontos választ, ezek nincsenek a kezemben. Én úgy látom, hogy nincs túltermelés franciatanárból, de hiány sincsen. Kolozsváron, az Apáczaiban egyedülálló helyzetben vagyunk franciaoktatás szempontjából, mert rajtunk kívül egyik teljesen magyar tannyelvű oktatási intézményben sem tanulhatják a gyerek második idegen nyelvként. A román oktatási intézményekben szinte kivétel nélkül igen. Általánosan megállapítható, hogy az erdélyi magyarok sokkal kevésbé érdeklődnek a frankofón kultúra iránt, mint a románok, akik fontosnak tartják, hogy Románia része a Nemzetközi Frankofón Szervezetnek. A bölcsészkaron, francia szakon is kevés a magyar nyelvű hallgató.

– Arról már beszélt korábban, hogy miért választotta a közoktatást pályája elején. Volt olyan pont a karrierjében, amikor az élet visszaigazolta a döntését?

– Igen, és olyan pontok is voltak, amikor komolyan megkérdőjeleztem a döntésemet. A közoktatás erősen erodáló közeg tud lenni, lehet érezni a kopást napról napra. Vannak olyan pillanatok, amikor az ember megkérdőjelezi a dolgokat, ilyenkor újra meg kell fogalmazni, hogy miért vagyok ebben benne. Alapvetően minden nap van valami, ami visszaigazolja, hogy jó helyen vagyok. Amikor az óráimat tartom, és azokra készülök. Amikor egyéb feladatokat végzek, amelyek nem kapcsolódnak szervesen a tanításhoz, akkor néha elkedvetlenedek, de a tanítást soha nem éreztem tehernek. Mindig pozitív visszajelzést jelent, ha a diákok rengeteg pluszmunkát vállalva nyelvvizsgázni akarnak.

– Kíváncsi lennék a véleményére azzal kapcsolatban is, hogy a gyerekeknek a közoktatáson kívül mikor érdemes elkezdeni idegen nyelveket tanulni.

– Erről nagyon megoszlanak a szakemberek véleményei is. Ez elsősorban a nyelvészeknek, a pszichológusoknak és a neurolingvisztikával foglalkozó szakemberek szakterülete. Sokféle megközelítés létezik, egyesek azt mondják, a gyerekeknek kiskorukban minél több dolgot kell elsajátítaniuk, mások szerint ilyenkor nem szabad őket túlterhelni. Én nem dolgozom ötödikesnél kisebb diákokkal, szóval nem tudom felmérni, hogy egy tizenegy évnél kisebb gyerek számára mennyire lenne nehéz, ha a román és az angol mellett még egy idegen nyelvet tanulna. Ne feledjük, a magyar gyerekek nagy része számára a román is idegen nyelvként tanulandó. Azt látom viszont, hogy ötödiktől meg tudnak birkózni ezzel a helyzettel. A jövő szempontjából fontos változást jelent, hogy a gyerekeknek már kötelező lesz két idegen nyelvből írásbeli vizsgát tenniük. Ez hatalmas változás az eddigiekhez képest. Sok a kérdőjel és nagy az izgalom e körül, azt már tudjuk, hogy az A2-es lesz a minimum teljesítendő cél az érettségin, a B1 pedig a célszint. Azt még nem tudjuk, hány óra fog rendelkezésünkre állni, hogy erre a szintre eljuttassuk a diákokat. Éppen emiatt azt sem tudjuk, hogy ezt pozitív változásként éljük meg, vagy aggódjunk amiatt, hogy nem lesz elég a felkészüléshez a megadott óraszám.