Egy év kimaradás után idén ismét megnyílt a szovátai Adventi Vásár

A szovátai Adventi Vásár szombaton reggel nyitotta meg kapuit, de a megnyitóünnepségre csak délben került sor. A karácsonyi várakozást meghittebbé célzó adventi vásár Szováta új piacterére költözött.

 „Nagy örömömre szolgál, hogy ma itt lehetünk közösen, és együtt örvendhetünk annak, hogy az adventi készülődés időszakában adventi vásárt szervezhetünk. Egy nehéz időszakon vagyunk túl, amelyben a megosztottság, a félelem meghatározták az életünket. Rádöbbentünk arra, hogy mennyire is fontos az, hogy találkozhattunk egymással nap mint nap, kezet fogtunk vagy egymást megöleltük” – mondta beszédében Fülöp László Zsolt, Szováta polgármestere.

Az elöljáró hangsúlyozta: ezeket az értékeket nem szabad elfelejteni és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a normalitás visszatérjen életünkbe. „Hittel, szeretettel, egymás iránti törődéssel sikerülni fog, hogy megvalósítsunk terveket” – mondta, hozzátéve, hogy előre kell tekinteni, és ezért jelenítik meg a vásárban a sóvidéki települést új arculattal.

Adventi vásárhangulat

Közzétette: Szováta Város Önkormányzata - Primăria Sovata – 2021. december 4., szombat

Vasárnap 15 órakor minden lakost várnak a város adventi koszorúja és a betlehem köré a második adventi gyertya közös meggyújtására.

Szováta az egyik legdinamikusabban fejlődő erdélyi város, ezért olyan márkanevet készített a polgármesteri hivatal, amiben a város sajátos jellegzetességeit megtartotta.

„Mivel településünk eljutott egy komoly fejlettségi szintre, hozzá kellett rendelni egy logót. A város és a fürdőtelep logója ugyan különbözik színezetben, de egységesen együttműködik a két fél. Azáltal, hogy a fürdőtelep komoly fejlődésen ment át, a szolgáltatások fejlődtek a város többi részén is” – jelentette ki a polgármester.

A fejlesztésekkel kapcsolatban a városvezető elmondta: nagy erőkkel dolgoznak, hogy tanuszodája, jégpályája legyen a városnak. Mint mondta, tizenhárom projekten dolgozik a város, van, ami tervezési fázisban van, van, ami már pályázatot is nyert, de olyan is akad, amelyik már kivitelezés alatt áll, mint például az Amfiteátrum építése.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Folytatjuk az infrastrukturális beruházásokat, ugyanakkor hamarosan az önkormányzat mögötti téren főteret és kulturális központot fogunk kialakítani, amivel a városképet, a lakosok közérzetét kívánjuk javítani” – közölte Fülöp László Zsolt.

A város mellett lévő sípályával kapcsolatban kifejtette: a hatástanulmányokat, urbanisztikai terveket most végzik. Nem a jelenlegi sípályát bővítenék ki, hanem a Szálka-tetőn alakítanának ki egy sípályát, ez nagyságrendben 8-10 kilométer hosszú sípályát jelentene. Egyelőre azonban az engedélyek megszerzése lassítja a folyamatot. A városvezető szerint az új wellnessközpontot a városban hoznák létre, de ennek a kivitelezéséhez is idő kell, mivel meg kell vásárolni a központ építéséhez ingatlanokat, engedélyeket kell szerezni. A finanszírozást pályázatból biztosítanák.

Kapcsolódók

Kimaradt?