A parajdi sóbányánál történt katasztrófa után ismét a helyszínre látogattunk, ahol most nagy a veszélye annak, hogy beomlik a Dózsa-bánya. Vendéglátónk, aki egyébként 35 éven át dolgozott a bányánál, és neve elhallgatását kérte, keserű őszinteséggel mesélt a történtekről, a figyelmeztető jelekről, és arról is, hogyan omlott össze egyik napról a másikra a parajdiak élete. Ő úgy véli, még van remény, hogy megmentsék a sóbányát, és ez ad egy kis kapaszkodót a mindennapokban.

A katasztrófa következményei súlyosan érintik a turizmust, az emberek megélhetését. „Általánosságban nagyon rossz a helyzet, de két egyforma eset nincs” – mondta a panziós. „Vannak, akik könnyebben élik meg, vannak, akiknek katasztrofális. Akik bankhitellel indították a vállalkozásukat, és arra számítottak, hogy hosszú távon megélnek belőle, azok nagyon nagy bajban vannak. A nagyobb cégek is szenvednek, mert alkalmazottaikat nem tudják foglalkoztatni”.

A kisebb panziók, mint amilyet a nekünk nyilatkozó parajdi házaspár is működtet, szintén megszenvedik a sóbánya bezárását – bár másként, mint a nagyobbak. „Egy élet munkája van ebben, de hála Istennek, nincs tartozásunk. Ha van vendég, van költség, ha nincs vendég, nincs költség. Lelkileg visel meg jobban, hogy felépítettem valamit, ami a nyugdíj kiegészítése lett volna, egy kis biztonság, hogy tartsuk az életszínvonalat, s valamit hátrahagyjunk az örökösöknek” – mondja a férfi.

A házat ugyan nem vitte el senki, a berendezés is a helyén van, „de ha a bánya nem nyit újra, a parajdi emberek szegényebbek lesznek”. Egyetlen példát hozott: „Ami most százezer eurót ér, nem tudni, hogy ér-e majd ötvenet, vagy csak harmincat.”

Összefogtak az emberek, de ez nem lesz elég

A vendégek közül sokan érdeklődtek, együttéreztek – főleg a visszajárók. „Rengetegen hívtak, sokan visszamondták a foglalásokat, érdeklődtek, hogy vagyunk, de ebből még puliszka sem lesz” – fogalmaz keserűen. Hozzáteszi, nem is várják el, hogy valaki az éves megtakarítását arra áldozza, hogy szolidaritásból eljöjjön Parajdra. „Az emberek egy évig spórolnak, hogy elmehessenek nyaralni. Nem várhatjuk el, hogy velünk együtt érezzenek a pénzükből. Van, aki azt mondja, hogy nem Székelyudvarhelyen száll meg, ha átutazóban van, hanem itt, hogy ezzel is segítsen, de ez édeskevés” – fogalmazott.

A panziós szerint nem szabad elfelejteni, hogy a parajdi turizmus nem luxusturizmus volt. „Ide gyógyulni jöttek. Tapasztalatból tudom: sok vendég úgy érkezett, hogy amikor kinyitotta a csomagtartót, a zsák krumpli kidőlt belőle. Nem étterembe jártak, hanem hozták az elemózsiát, főztek, csak hogy be tudjanak menni a bányába, a gyerekeket kezelni” – magyarázta.

A kezelések miatt a látogatások sem voltak rövidek. „Minimum öt napra kellett jönni, hogy legyen értelme. Aki ötször akart bemenni, az négy-öt éjszakát itt töltött. Volt, aki egy hónapra is jött” – mondta.

A helyiek közül sokan attól tartanak, hogy ha nem sikerül újranyitni a bányát, akkor néhány éven belül mindenki elmegy. „Más munkahely nincs a faluban, ami eltartaná a közösséget. Négyezer lakosra jut 14 vendéglő, 14 élelmiszerüzlet – ez túl sok ennyi emberre” – mondta.

Ami a bánya újranyitását illeti, ha lesz ilyen, a helyiek többsége években számol. „Egyelőre még azt sem tudni pontosan, mennyi víz van bent. Azt sem, hogy hova megy az a víz” – tette hozzá vendéglátónk.

És hogy milyen a hangulat a községben? „Az emberek dühösek voltak, de mostanra csillapodtak a kedélyek. Már nem a mi dolgunk, hogy megtaláljuk, ki a felelős. Az egész rosszban az a jó, hogy halálos áldozat nincs” – fejtette ki a panziótulajdonos.

Kapcsolódó

Egy tragédia kronológiája: egy helyre gyűjtöttük az összes fontos tudnivalót Parajdról

A külvilág számára egy szűkszavú bejelentéssel kezdődött, viszont az utóbbi hetek eseményei rávilágítottak, hogy a természet ereje mellett évtizedes hatósági mulasztások és – figyelmen kívül hagyott – vészjósló előjelek voltak.

Parajd sóbánya tragédia összefoglaló

A bánya olyan, mint egy tömbház

Mivel interjúalanyunk korábban a bánya területén dolgozott, elmagyarázta azt is, információi szerint hogyan alakították ki a bányát. „Úgy kell elképzelni, mint egy tömbházlakást”. A szintek egymás alatt, a falak és üregek váltakozva, a szinteket pedig 12-25 méter vastag födémek választják el egymástól. A tartópillérek vastagsága elérheti a 40 métert is.

A turisztikai rész a legfelső szinten lévő elhagyatott tárna. Mindig a legfelső szintről indulva bányásztak, és úgy haladtak lefele. „Most már 410 méteren volt a legalsó pontja, onnan pedig a sót lifttel hozták fel 120 méterre, majd kamionokkal hozták egy felsőbb szintre, a Telegdy-bányába és ott is őrölték az utóbbi négy-öt évben” – magyarázta a férfi. Egyébként a Telegdy-bányát próbálták legutóbb megmentetni a szakemberek, azonban azt is elöntötte a víz. 

A mostani katasztrófa nem a semmiből jött, véli. Mint mondta, már az 1970-es években is előfordultak vízbetörések, majd 2007-ben egy nemzetközi tanulmány is készült, amely egyértelműen jelezte: lépni kell. De a döntések rendre elmaradtak.

„Bukarestben mindig azt mondták: még van idő. Közben a környezetvédők és más hatóságok próbálták megakadályozni az esetleges beavatkozásokat. Felelőtlenség miatt történt a katasztrófa, semmi más miatt” – fogalmazott keserűen a panziótulajdonos. „Pedig pénz lett volna. Legalábbis most már tudjuk, hogy lett volna, de akkor már nem volt elég idő” – mondta.

„A bányász minden nap azon gondolkozik, vajon feljön-e még”

A férfi úgy fogalmazott, Parajdon mindenkinek van bányász ismerőse, rokona, barátja. Ők tudták, vállalták a veszélyes munkát. Információi szerint a sókitermelést május 5-én leállították, a bányászokat pedig a régi bányarész területére csoportosították át, ott próbálták megakadályozni, hogy a víz teljesen elöntse a bányát, de „ez már egy másik szintű veszély, nem tudhatod, hogy mikor omlik le valami vagy mit oldott fel a víz” – magyarázta.

„Azt tudom, hogy az utolsó pillanatban kaptak az emberek néhány órát, hogy mentsenek, amit tudnak. A turisztikai részre még bemehettek, de nem minden gépet tudtak kihozni. Ezeket darabokban vitték be, ott szerelték össze, és most már nem volt idő szétszedni mindent” – részletezte.

Van még esély, ha időben lépnek

A panziótulajdonos úgy véli, még van remény, ebbe tudnak kapaszkodni. „Én még nem veszítettem el a reményt. Ha időben lépnek, még van esély. Sok helyen nem sikerült megmenteni bányákat, de van különbség só és só között is” – elmondása szerint a parajdi só palával szennyeződött, és a palaréteg valamennyire megvédi a pilléreket, a plafont.

„Ha akarat van és pénz van, akkor én még látok esélyt, hogy megmentsék ezt a kincset” – tette hozzá.

Kapcsolódó

Van remény a parajdi Telegdy-bánya és a kezelőbázis megmentésére – gyorsan és összehangoltan kell lépni

Első lépésben a Korond-patakot kell elvezetni, ezzel párhuzamosan elkezdeni a víz kiszivattyúzását az elárasztott bányarészekből. Közben folyamatosan kell monitorozni felszínmozgást, hogy védjék a környéken lakókat, fogalmazta meg a Maszol megkeresésére dr. Deák György, az Országos Környezetvédelmi Kutató és Fejlesztő Intézet vezetője.  

katasztrófa Parajd Parajd sóbánya

„Mindenki tudta, de senki nem beszélt róla”

Az interjúnkból az is kiderült, hogy a helyiek is – az egész falu – tisztában voltak a problémával, ám igyekeztek eltitkolni a baj súlyosságát, hogy ne keltsenek pánikot, és megóvják a turizmust, amely a település fő bevételi forrása.

„Itt mindenki cinkos volt: aki érdeklődött, megtudta a helyzetet, hiszen négyezer fős kis közösség vagyunk, de a bánya vezetősége próbálta eltussolni a dolgot, hogy ne legyen tömeghisztéria” – véli.

Mint mondta, a remény még él bennük, és annak örülnek, hogy ez a tragédia nem követelt emberáldozatot, és egyelőre mindenki épségben megúszta a történteket.