Klaus Iohannis jött, kivárt, ment. Ennyire volt elég az ő tíz éve az ország élén. Február 10-én meghozta a tíz éves elnöksége leghelyesebb döntését. Az országnak viszont már csak a remény maradt, hogy Ilie Bolojan ki tudja gazdálkodni ennek a lemondásnak az „árát”.

Klaus Iohannis az elmúlt években bizonyította a régi mondást, miszerint a gyenge emberek rossz időket hoznak. Közben meg persze történelmet írt. Tíz évvel ezelőtt, 2014-es megválasztásakor eufórikus volt a hangulat (talán csak Emil Constantinescu győzelme idején volt ehhez hasonlatos); az első, nem román nemzetiségű államelnök; az első államfő, aki hivatali ideje után is a Cotroceni-palotában maradt (a kudarcos államfőválasztás és a sajátos Alkotmány-értelmezés következtében); az első államfő az ország történelmében, aki lemondott a tisztségről; az első államfő, akinek a távozását még egykori szimpatizánsai is várták. És persze az első államfő, akinek hatalmas ígéretei még hatalmasabb elvárásokat támasztottak – csak hogy végül semmi nem valósult meg belőlük.

Ígéretekből ugyan bőven kijutott, reformokból annál kevesebb, és az egyre fokozódó kiábrándultság végül olyan szintre jutott, hogy a választók a politikai rendszeren kívüli megoldásban keresték a kiutat. Persze nem kizárólag Iohannis politikája vezetett Călin Georgescu felemelkedéséhez, de minden meg nem tett lépése egy újabb tégla volt annak az útnak az építésében, amely végül a szélsőségek térnyeréséhez vezetett. A csend, a luxus, a gőg mind hozzájárult ahhoz, hogy a radikalizmus és a populizmus megerősödjön. Egyetlen maradandó öröksége így az maradt, hogy mindenki tudja, mit jelent a „io napot chivanok”. A korábban idézett mondás azzal folytatódik, hogy a rossz idők erős embereket szülnek, aki jó időket hoznak. Ha van valami a történelem kerekének mítoszában, van remény.

A hallgató és halogató elnök

Már Arisztotelész ír arról, hogy a politikai lényként meghatározott ember képes a saját érdekein túltekinteni és a közösség általános javát mérlegelni. Klaus Iohannis legnagyobb hibája, hogy nem tudott/akart homunculus politicusként viselkedni, csupán azt tudta elhitetni a választóival, hogy általa egy új, más világ köszöntött Romániára – mondjuk ezt különösen Viorica Dăncilă-vel szemben nem volt nehéz. Tíz év sem volt elég ahhoz, hogy meggondolja magát és megmutassa: megfelel azoknak az államfői feladatoknak, amelyekkel az állampolgárok megbízták.

Ellenkezőleg: szétverte a Nemzeti Liberális Pártot, szociáldemokraták ellenes hangulatot teremtett, kiszoríttatta a kormányból a másfajta politikát követelő Mentsétek meg Romániát Szövetséget és állandó feszültség alatt tartotta a romániai kisebbségi politikát. Elmaradt az egészségügyi és oktatási reform, az Alkotmány sokat hangoztatott felülvizsgálata, a speciális nyugdíjak eltörlése, a digitalizálás stb. Mindezek fölött szemet hunyt volna a hazai társadalom jelentős része, ahogy megbocsátotta volna a luxusrepülőgéppel való utazgatás költségeinek az eltitkolását is. Elvégre kinek mi számít luxusnak? – kérdezte maga Klaus Iohannis. Nem tudta azonban megbocsátani annak az államfőnek a hatalomhoz való ragaszkodását, aki számára a politika lényege akkor sem volt a közügyekről folyó nyilvános vita, amikor kitöltötte mandátumát és már semmi veszítenivalója nem volt. Klaus Iohannis a tavaly novemberi államfőválasztási folyamat eltörlése után alig kommunikált, hallgatása és halogatása államfőként és a Legfelsőbb Védelmi Tanács elnökeként is értelmezhetetlen volt – neki kellett volna fejeket követelnie a titkosszolgálatoknál, bemutatnia az államfőválasztási folyamat befolyásolását bizonyító dokumentumokat.

A 35 éves, törékenynek bizonyuló romániai demokráciában az elmúlt évtized Klaus-politikája egyetlen dolgot bizonyított: a nagy elvárások és az üres ígéretek veszélyesen gyorsan vezethetnek kiábránduláshoz egy olyan államfőtől, akit euforikusan ünnepeltek megválasztásakor. Az állam és az állampolgár közötti kapcsolat nem erősödött, a reformok helyett a hatalom kivárásra játszott, és a társadalom végül egyre mélyebb elégedetlenségbe süllyedt. Ez az érzés csúcsosodott ki a tavalyi választásokon, amikor a kiutat kereső választók egy rendszeren kívüli jelöltre tették voksukat – csakhogy végül ő is becsapta őket. A politikai játszmák és a felelősség elhárítása oda vezetett, hogy a választók már nem láttak más kiutat, mint egy illúzióba kapaszkodni – miközben a valóság ismét kijózanítóan hatott.

„Isten áldja Romániát”

Klaus Iohannis államfő február 10-én 3 perc 33 másodperces beszédben jelentette be lemondását, két alapvető dolgot hangsúlyozva, a nagy bejelentést az utolsó harmadra tartogatva, azt inszinuálva, hogy nem magát, hanem az ország érdekét szem előtt tartva hozta meg a döntést. Rámutatott, hogy a második mandátuma meghosszabbítása nem ment szembe az Alkotmánnyal (az alaptörvény betűjével valóban nem, annak szellemiségével azonban igen, de az értelmezés az Alkotmánybíróság kizárólagos feladata), ilyen szempontból a menesztése nem lehet politikai akció tárgya (ahogy történt Traian Băsescu esetében), hanem bizonyítani kell, hogy ténykedése nem jogszerű. Kiemelte ugyanakkor, hogy a felfüggesztésére irányuló parlamenti eljárás, illetve az azzal együtt járó referendum mélyítené a politikai válságot, ahogy történt az 2007-ben és 2012-ben. Kérdés azonban, hogy amennyiben a mandátuma meghosszabbítása nem alkotmányellenes, miért tartott a parlamenti eljárástól. Attól azonban joggal félt Klaus Iohannis, hogy a kormánypártok soraiban, társadalmi nyomásra, megrepedezett a támogatottsága. Felismerte, hogy ha az Alkotmánybíróság végül a „pártját fogja”, a parlament többségi támogatottságát már nem bírja, ami nem vereséget, hanem megaláztatást, sőt egyenesen árulást jelentett volna.

Kapcsolódó

Történelmi premier: lemond Klaus Iohannis az államelnöki tisztségről

Lemond tisztségéről Klaus Iohannis államfő. A tisztségben levő államelnök hétfőn bejelentette, február 12-én, szerdán távozik hivatalából.  

államelnök lemondás Klaus Iohannis

Beszédében egyébként próbálta hangsúlyozni, hogy számára mennyire fontos az ország érdeke. „Nem tehetjük Romániát nevetség tárgyává” – állította a leköszönő államfő, aki számára az elmúlt 3704 napban mindennél fontosabb a külcsín, a tartalomnál sokkal fontosabb volt a forma. Most azt látjuk, hogy elnökségének 10 évét nem tudta megtölteni tartalommal és a mandátumának meghosszabbítását jelentő egy hónapban és 20 napban meg sem próbálta azt.

Lemondása arra mutat rá, hogy az elmúlt egy hónapban elfogyott körülötte a levegő, stratégia és ötlet nélkül sodródott és sodorta magával a sajtó által Európa-pártinak nevezett többséget, a napi politikát alakító erőkre azonban már nem volt befolyása. Politikai ámokfutása még hosszú elemzések tárgyát fogja képezni, az utókor általi megítélésben pedig nagy szerepe lesz annak, hogy a soron következő államfőválasztások milyen eredménnyel zárulnak. Egy minden eddiginél bonyolultabb belpolitikai, és bizonytalansággal valamint feszültséggel teli nemzetközi környezetben kerül sor májusban a választásokra, amelyek nemcsak öt évre határozzák meg Románia jövőjét.

Călin Georgescu, aki a szervek jelentése szerint törvénytelen választási kampány révén jutott elsőbbséghez a tavalyi vokscsatában, továbbra is játékban van, bizonyítékok nélküli elkaszálása pedig épp akkora csapád lenne a hazai demokráciára, mint esetleges győzelme. Klaus Iohannis kényszerű lépése őt magát a politika süllyesztőjébe küldte, Romániát pedig még közelebb tolta a szakadék széléhez. Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök, miniszterelnök széke a Nordis-botrány miatt  egyre jobban inog, és hiába jön újabb és újabb nyugtákkal, befolyásolja a kormány megítélését. A várható lemondás, amelyet Crin Antonescu már korábban belebegtetett a társadalom egy részében megkönnyebbülést hoz, másik részében erősíti a frusztrációt (hisz ha az államfő lemondott, másnak is vaj lehet a fején), de a politikai palettát is megváltoztathatja. Innen tovább az ügyvivő államfő és a koalíciós pártok tagjainak bölcsességén múlik az ország sorsa.

Ilie Bolojan kezében az ország jövője

Ilie Bolojan ügyvivő elnökségét hiba lenne a Nicolae Văcăroiuéhoz vagy a Crin Antonescuéhoz hasonlítani – mindketten teljesen más politikai és társadalmi hangulatban költöztek be a Cotroceni-palotába. Előbbi 2007 április 20-a és május 23-a, utóbbi 2012. július 10-e és augusztus 27-e között volt Románia ideiglenes elnöke, Traian Băsescu mandátuma alatt, akit első alkalommal érvényes népszavazás mentett meg (bár előtte azt mondta, ha a parlament úgy dönt, lemond az elnökségről), második alkalommal pedig úgy menekült meg, hogy nem teljesült a referendum érvényességének feltétele, pedig a szavazók 87 százaléka a menesztésére szavazott. Ugyanekkora hiba lenne csodát is várni tőle – ez azonban nem jelenti azt, hogy ne hozhatna olyan döntéseket, amelyek kvázi azonnali pozitív hatással járnának. Bár kormányfőtitkárként van egy kevés bukaresti tapasztalata, a Nagyváradon szocializálódott politikus úgy csöppent a fővárosi politikába és a Cotroceni palotába, hogy nem tudott készülni erre. És ezen nem változtat az a tény, hogy „csak” ügyvivő államfő lett. Nicolae Văcăroiuval és Crin Antonescuval ellentétben neki, korlátozott feladatkörökkel, egy igen komoly időszakban kell az ország élén állnia. Nem csupán a hatalmi vákum kitöltése a feladata, hanem a politikai stabilitás helyreállítása is.

Ilie Bolojannak nem lesz ideje akklimatizációra, azonnal cselekednie kell egy olyan elnöki hivatalban, amelynek a megítélését épp az ő pártjához szorosan kötődő Klaus Iohannis küldte padlóra. Meg kell szüntetni a Cotroceni-palota elefántcsonttorony-jellegét, be kell mutatnia azokat a dokumentumokat, amelyekre régóta vár a társadalom, kezdve a luxusrepülőgépek bérleti szerződéseitől a választások eltörléséhez elvezető jelentésekig. Neki kell, mielőbb tisztáznia az ország legnagyobb politikai botrányát: választ kell adnia a második forduló eltörlésének kérdésére, amely alapjaiban rengette meg a demokratikus folyamatokba vetett bizalmat. Eközben úgy kell a politikai pártok fölött állnia, hogy visszaadja a koalíciós alakulatok hitelét, miközben határozottan fellép a szélsőséges megnyilvánulások ellen, amelyek az elmúlt időszakban tovább erősödtek. Emeli Crin Antonescut az államfőválasztási kampányban, de nem enged a csábításnak, hogy ideiglenesből állandó lakója lehet a Geniului boulevard 1-nek, mert ezzel sokkal többet idéz elő a kormányzati üresjáratnál. Ilie Bolojan, politikai zseniként viselkedve, úgy kell gyógyírt találjon az elmaradt választások társadalmi traumájára, hogy közben újraindítja az alapvető demokratikus intézményeket.

Kapcsolódó

Illyés Gergely: Antonescut segíti Bolojan ügyvivő elnöksége

Az elemzőt nem lepte meg a lépés, mivel az utóbbi hetek fényében nyilvánvaló volt, hogy a koalíció számára terhet jelent Klaus Iohannis az elnöki poszton.

lemondás Klaus Iohannis Crin Antonescu

Klaus Iohannis jött, kivárt, ment. Ennyire volt elég az ő tíz éve az ország élén. Február 10-én meghozta a tíz éves elnöksége leghelyesebb döntését. Az országnak viszont már csak a remény maradt, hogy Ilie Bolojan ki tudja gazdálkodni ennek a lemondásnak az „árát”, ellenkező esetben ugyanis tényleg rajtunk nevet majd a fél világ. A társadalmi feszültségek csökkentése, a demokratikus normák megerősítése és a politikai felelősségvállalás előtérbe helyezése nélkül Románia tovább sodródhat a bizonytalanság felé. Az előttünk álló időszak megmutatja, hogy Ilie Bolojan pusztán átmeneti szereplő marad-e, vagy képes lesz valódi változásokat elindítani.