A liberálisok „megvédik” a kormányt
A liberálisok szavazatukkal védelmezni fogják a kormányt, jelentette ki az esetleges bizalmatlansági indítvány kapcsán Cătălin Predoiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke.
„A PNL demokratikus eszközökkel, a parlamentben leadandó szavazat révén védelmezni fogja a kormányt, amelynek tagja. A bizalmatlansági indítvány elleni stratégiát a koalíciós partnereinkkel közösen fogjuk megvitatni és megállapítani” – idézi Predoiut az Agerpres hírügynökség. A politikus kedden a parlamentben nyilatkozott, miután a PNL állandó vezetőtanácsa a párt ügyvivő elnökévé választotta.Nyomatékosította: nem kételkedik a liberális törvényhozók álláspontjában a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban.
„Politikai meggyőződésektől függetlenül, a becsület, az becsület, a politikai megállapodás pedig politikai megállapodás. Stabil oszlopa leszünk ennek a kormánykoalíciónak, és lojális partnerek leszünk” – tette hozzá Predoiu.
Mint megírtuk, George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke hétfő este bejelentette, hogy alakulata bizalmatlansági indítványt nyújt be jövő héten a Ciolacu-kormány ellen.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) abban az esetben támogatná a kormány elleni bizalmatlansági indítványt, ha – amint mondták – esély mutatkozna egy „felelős, demokráciapárti kormány” alakítására.
CSAK SAJÁT