Édesanyák hete Szatmárnémetiben – családi programok kicsiknek és nagyoknak

Nagy fába vágták a fejszéjüket szatmári anyukák: első alkalommal szervezik meg az Édesanyák hetét a szatmári megyeközpontban, minimális anyagi támogatással, de rengeteg lelkesedéssel.

Az elnevezés alapján úgy tűnhet, hogy csak édesanyákhoz szól a május 8. és 13. között szervezett Édesanyák hete Szatmárnémetiben című rendezvénysorozat, ám a rendezők közös családi programokkal, a gyerekeknek vagy a nagyszülőknek szánt programpontokkal is készülnek.

A szervezők – hat anyuka: Nagy Kasza Júlia, Kaszanicki Réka, Illyés-Gulácsi Andrea, Kürti Emese, Szabó Rebeka és Tempfli Csilla – nem is olyan régóta ismerik egymást, az Imádkozó Anyák Ökumenikus Imacsoportban találkoztak, és gyorsan megtalálták a közös hangot. Illetve a közös tervet is, miszerint egy közösségformáló rendezvényt szerveznének, melynek kézenfekvő témája az anyaság lenne, mert szükség van az édesanyák találkozására, kiszakadva az online térből, megbeszélve az örömöket vagy éppen nehézségeket, amiket az élet legszebb feladata tartogat.A szervezőcsapat | A szerző felvétele

A lelkes szervezői munka néha azért akadályokba ütközött, hiszen nincs egy bejegyzett civil szervezet, amivel pályázni lehetett volna támogatásra. De akadt egy egyesület, amely segít az időközben összehozott szponzorpénzek elszámolásában, ezzel gazdasági és jogi hátteret adva az rendezvénysorozatnak. „Az eseményeinken előadást tartó szakemberek túlnyomó többsége ingyen vállalta a részvételt, így minimális befektetéssel, például a terembérlet kifizetésével nagyjából fedezzük elő is a költségeinket” – magyarázza Tempfli Csilla.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az esemény iránt nagy az érdeklődés, a rendezvény népszerűsítése céljából létrehozott Facebook-oldalt már százak követik, sok biztatást és ebből fakadóan erőt kapnak a szervezők. Valószínűleg ez is hozzájárul, hogy az idei sikeres rendezvényben bízva nagyratörő terveik vannak: egyesületet alapítva szerveznék meg a jövő évi kiadást. A rendezvények túlnyomó többsége az Iparosotthonban zajlik, de van olyan nap is, amikor a Maurer Alapítvány székhelye szolgál helyszínként. Továbbá vannak a város más pontjain szervezett programok is, a speciális helyszíneket pedig az alábbi teljes programban jelezzük.

Május 8, hétfő:
16:00 Az esemény megnyitása és megáldása
Illyés Sándor, evangélikus lelkipásztor
16:30 Fotókiállítás – Anya-baba boldogság
17:00 Az vagyok, amit eszek!
Nagy Noémi, dietetikus, Nagykárolyi Városi Kórház
19:00 Családban élni jó! Nagyszülők szerepe a gyereknevelésben
Dr. Berszán Lídia, családterapeuta, BBTE docense

Május 9, kedd
10:00 Zengő-bongó mondókázó 0- 3 éves gyermekek számára
11:30 Beszéd- és mozgásfejlesztő torna 0-3 éves gyermekek számára
Kürti Emese pszichológus, TSMT terapeuta
17:00 Anya sikeres! A siker ára, avagy ami nem látszik a jégtömbből – kerekasztal-beszélgetés. Résztvevők: Rappert-Vencz Stella színésznő; dr. Mészáros Réka belgyógyász szakorvos; Márton Zsuzsanna a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke
Moderátor: Tempfli Csilla
17:00 Székelyföldi Legendárium
Rajzfilmsorozat-vetítés gyerekeknek a Szatmár Megyei Könyvtárban (régi Ankora)
18:30 A gyermekkor pszichés problémái - Hogyan vegyük észre? – kerekasztal-beszélgetés. Résztvevők: Dr. Tallián Cristian pszichiáter; Reszler Brigitta pszichológus, logopédus; Szabó Szilárd lelkipásztor
Moderátor: Kürti Emese

Május 10, szerda
11:00 Táplálj, szeress! Szabad beszélgetés szoptatásról, hozzátáplálásról
Bruncsák Anna, La Leche Liga szoptatási tanácsadó
17:00 Egy csapat vagyunk!
Anya – gyerek közös játék 6-10 éves gyerekek számára. Vezeti: Illyés Sándor
19:30 Tudatos ruhatár
Merkli Evelyn, divattervező, stílustanácsadó

Május 11, csütörtök
11:00 Hordozlak, ölellek
Hordozási tanácsadás, hordozási eszközök bemutatása Borsos Tündével
12:00 Baba-mama zumba - vezeti: Lazăr Corina
17:00 Szívemben születtél: félelmek nélkül az örökbefogadásról – élettörténetek
Hail Gabriella, örökbefogadó anya
Csirák Orsolya, egyedülálló örökbefogadó anya
Illyésné Elekes Zizi, örökbefogadott gyermek
Budai Evódia, mentálhigiénes szakember, a Keresztény Árvamisszió munkatársa,nörökbefogadó anya
18:30 Ki lehet-e égni az anyaságban? Édesanyák lelki ellenállóképessége, reziliencia
Budai Evódia, mentálhigiénes szakember

Május 12, péntek
10:00-12:00 Bababörze - cserebere
17:00 „Akkor is szeretnél?”
Mesefeldolgozás anya-óvodás korú gyermekek számára
Nagy Edit, óvodapedagógus
18:00 Offline szülő, online gyermek
Dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató
19:30 Férfinak és nőnek teremtve - gyermekeink szexuális nevelése
Dr. Balla Annamária, pszichológus, egyetemi oktató

Május 13, szombat
10:00 Berci mese
Bábelőadás kicsiknek
11:00 Zenepercek kicsiknek, nagyoknak
Bertóti Johanna koncertje
12:30 „Értékes vagy!” mesefeldolgozás
Színdarab 7-14 éves gyermekek számára
13:15 Közös piknik és játék - családpercek
Muskátli utca, Piros Berek
17:00 Az apa szerepe a gyereknevelésben
Mészáros Andrea, pszichoterapeuta
18:30 Egy ideális szülés forgatókönyve
Dr. Onus Mónika, szülész-nőgyógyász szakorvos
Dr. Bécsi János, szülész-nőgyógyász szakorvos
20:00 Az esemény bezárása, értékelése – hálapercek
Szabó Szilárd, baptista lelkipásztor

Kapcsolódók

Kimaradt?