Drónveszély: riasztás nélkül, hiábavaló az óvóhely

Hiába építettek óvóhelyet a román-ukrán határ közelében, a Duna-part romániai településein élőknek, mert telefonjel hiányában azok nem kapnak időben riasztást drónveszély esetén.

Fotó: A védelmi minisztérium Facebook-oldala

Erre a Tulcea megyei Ceatalchioi település polgármestere, Tudor Cernega hívta fel a figyelmet, azt követően, hogy csütörtök reggel egy újabb drón nyomaira bukkantak a Duna-deltában fekvő falu közelében. Az elöljáró szerint a helyiek már csak akkor észlelik a veszélyt, amikor már hallják is a drónt. „A riasztási rendszer hiányos, közelít a nullához. Hiába építettünk óvóhelyeket, ha nem tudjuk a lakosokat értesíteni. Még ha hangosbemondóval, szirénázva, harangot kongatva körbe is járnám gyorsan autóval a települést az sem lenne megoldás, mert mi sem kapjuk meg a RO-ALERT riasztást. Már bő két éve tart ez a probléma” – mondta az Agerpresnek.

Cernega tájékoztatása alapján a katonaság által Plauru faluban épített óvóhelyeket elsősorban az idősek veszik igénybe, sokan viszont elviccelik a helyzetet. „De most, hogy egy újabb drón maradványait találták már kezdik egyre komolyabban venni. Ez már a negyedik a település közelében” – mondta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?