Döbbenetes: saját szakmai szervezetük korlátozná a fogorvosok kompetenciáit – tiltakozáshullám indult

Hatalmas felháborodást keltettek fogorvosok körében a Romániai Fogorvosok Kollégiumának határozatai, melyekkel az általános fogorvosok és szájsebészek kompetenciáit szűkítik, alapvető, rutin-beavatkozásoktól tiltanák el őket.

Petíció indult, utcai megmozdulás szerveződik

A határozatokkal a szakmai szervezet megyei vezetőinek egy része sem ért egyet, hangsúlyozzák, a döntés csorbítja az ellátást, végső soron a pácienseken csattan, nem javulna a szolgáltatások minősége, hanem nehezebben hozzáférhetőek lennének. A határozatok visszavonását követelő online petíció is indult, az „Együtt a pácienseinkért” kezdeményezést cikkünk írásának pillanatában közel kilencezren írták alá. A tervek szerint pénteken Bukarestben több száz fogorvos vonul az utcára.

Illusztráció: Pexels

A Romániai Fogorvosok Kollégiumának határozatai június 21-én jelentek meg a Hivatalos Közlönyben, ezek ellen a fogorvosok mellett az Országos Egészségbiztosító Pénztár, több politikus, köztük Magyar Lóránd RMDSZ képviselő is szót emelt.

A felháborodást érzékelve a kollégium központi vezetése meghátrálni látszik, csütörtökön kiküldtek egy körlevelet, a megyei szervezetek vezetőit péntekre egyeztetésekre hívják, napirenden a vitatott határozatok visszavonása szerepel, erről szavazni fognak.

Antalka Huba: „A legfájóbb, hogy a gyerek-prevenciót is korlátoznák”

„Nem vagyunk naivak, megnyugtató megoldás az lesz, ha a határozatok visszavonásáról szóló döntés megjelenik a hivatalos Közlönyben, szögezte le a Maszol megkeresésére Antalka Huba, a háromszéki fogorvosi kamara elnöke. Hozzátette, a Kovászna megyei szervezet első pillanattól nem értett egyet a kompetenciákat szűkítő határozatokkal, nem szavazta meg azokat.

Olyan beavatkozások elvégzését korlátozták, melyekre az egyetemi oklevél megszerzése feljogosítja a fogorvosokat, arra hivatkozva, hogy ezekre külön rezidens-vizsgát kell majd letenni.

Az általános orvosoktól, a szájsebészektől és a dentoalveoláris sebészektől is vettek el alapjogokat, de legfájdalmasabb hogy a prevenció jogát korlátozták az általános orvosok esetben, mutatott rá Antalka Huba.

Fotó: Pexels

„A prevenció a fogorvoslás lelke, ha időben, megfelelően elvégzi az orvos, megelőzheti a későbbi patológiákat. Ezt az alapvető beavatkozást akarják elvenni a fogorvosok zömétől” – részletezte a háromszéki fogorvosi kamara elnöke. Jelenleg Kovászna megyében egyetlen orvos rendelkezik olyan képesítéssel, amely az új korlátozó határozat alapján feljogosítja arra, hogy elvégezze a prevenciót.

Ez egy nem invazív kezelés a gyerekeknél, lezárják a maradandó őrlőfogak felületét, ezek után, ha megfelelően tisztítja a fogait, a gyereknek 18 éves korára is teljesen épek maradnak a fogai, részletezte az orvos. Ennek a fontosságát az egészségbiztosító pénztár is felmérte, finanszírozza a beavatkozásokat, sőt fel is szólalt a korlátozó határozatok ellen.

„Az elmúlt években én is folyamatosan azért harcolok, hogy minden faluban legyen fogászati ellátás, ne kelljen a gyereket több tíz kilométert elvenni egy prevenciós alapkezelésre, most eljutunk oda, hogy csak néhány fogorvos végezhet ilyen jellegű beavatkozást” – taglalta a kamara elnöke. Hozzátette, Románia amúgy is az utolsó helyeken áll az uniós tagországok között a lakosság szájegészségi állapotát tekintve, ezzel a korlátozással a helyzet tovább romolhat.

A határozatok felülbírálatát kéri Magyar Lóránd a minisztériumtól

A Romániai Fogorvosi Kollégium határozatainak felülbírálatát kérte az egészségügyi minisztériumtól Magyar Lóránd. A Szatmár megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő írásos kérdéssel fordult a szaktárcához, hangsúlyozva, több mint 15 ezer romániai fogorvos munkáját érint a döntés.

Fotó: Pixabay

Kérdéséhez fűzött magyarázatban kitér arra is, a Romániai Fogorvosok Kollégiumának határozata olyan mértékben befolyásolja a fogorvosok munkáját, hogy a kompetenciák meghatározása sokkal inkább a minisztérium kell döntsön, nem pedig a Kollégium.

„Egyetlen szabad foglalkozásban sincs példa arra, hogy az illető szakma kollégiuma határozza meg a szakmát gyakorlók kompetenciáit” – szögezi le a politikus. Hozzáteszi: „Olyan beavatkozásokról van szó, amelyet eddig gond nélkül elvégezhettek. Nem csoda, hogy a fogorvosok szakmai fórumain nagy a felháborodás. Egyesek arra hivatkoznak, hogy legalább négy képzések kell részt venniük ahhoz, hogy azt csinálhassák, amit eddig is csináltak, mások arra, hogy a pácienseiket orvostól orvoshoz kell majd küldeniük, ha egy olyan kezelést végeznének el, amit eddig bármiféle megkötés nélkül elvégezhettek”.

Hasonló változtatásokat talált nem megfelelőnek az Alkotmánybíróság az állatorvosi szakma gyakorlása kapcsán is, ezért az azzal kapcsolatban tervbe vett változtatásokat nem vezették be. A képviselő felhívja a figyelmet arra is, hogy a fogorvosi szakma is olyan, amiben fontos a kiszámíthatóság, a tiszta jövőbelátás lehetősége. A határozatok viszont épp a szakemberek jövőjét teszik kiszámíthatatlanná.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?