Elégedetlenek az egészségügyben dolgozók, folytatják a tiltakozást

Megtévesztőnek nevezi az Egészségügyi Szolidaritás Szövetség az egészségügyi bérekről szóló rendeletet. A szakszervezetisek szerint a pénteken elfogadott sürgősségi kormányrendelet nem felel meg az egészségügyi dolgozók követeléseinek, ezért további tiltakozásokra lehet számítani.

Az Egészségügyi Szolidaritás Szövetség által meghirdetett tiltakozási program folytatódik júliusban – közölték.

Fotó: Egészségügyi Szolidaritás Szövetség Facebook-oldal

A péteneken elfogadott rendelet tartalmazza, hogy augusztus elsejétől bruttó havi juttatásba részesülnek a részmunkaidős szerződés alapján ügyeletet teljesítő orvosok és az egészségügyi szakszemélyzet, áll a munkaügyi minisztérium közleményében. Ez szerint 500 lejt kapnak, akik az alapszerződésük mellett még legalább havi egy ügyeletet vállnak, 1000 lej jár a havi legkevesebb két ügyelet után.

Havonta 500 lejt kapnak a legalább két plusz ügyeletet teljesítő biológusok, vegyészek, biokémikusok, és szintén 500 lejt az ügyeletet vállaló egészségügyi asszisztensek. A törvényes szabadnapokon dolgozók, minden ilyen ledolgozott nap után havonta 100 és 300 lej közötti juttatást kapnak. Kivételt képeznek ez esetben az orvosok, a biológusok, vegyészek és biokémikusok, akik havonta egy vagy két ügyeletet teljesítenek a törvényes alapmunkaidőn kívül, mert ők megkapják a másik juttatást.

A jogszabály arról is rendelkezik, hogy az éves szabadság időtartama legtöbb 38 munkanap lehet, ezen belül az időtartamot a kollektív munkaszerződés szabályozza majd.

Mint írtuk, a szakszervezet csak részben elégedett a kivívott eredményekkel, a bérnövekedések éppen csak enyhítik az infláció hatását, és még mindig fennállnak bizonyos egyenlőtlenségek az egészségügyben dolgozó különböző besorolású szakemberek bérezése között, mondta el a Maszol megkeresésére Vasile Neagovici a Sanitas szakszervezet Kovászna megyei elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?