Növekednek a bérek az egészségügyben és a szociális ellátásban – a szakszervezet csak részben elégedett

Az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók minden kategóriájának a törvény által előírt maximális alapbérszintre emelik a jövedelmét. A pénteken elfogadott sürgősségi kormányrendelettel ugyanakkor biztosítják a szükséges pénzalapokat a vakációs utalványok kifizetésére, az ügyeletért járó havi juttatásokra. A rendelet a kollektív munkaszerződés aláírását is lehetővé teszi.

Az új bértörvényben bíznak

A szakszervezet csak részben elégedett a kivívott eredményekkel, a bérnövekedések éppen csak enyhítik az infláció hatását, és még mindig fennállnak bizonyos egyenlőtlenségek az egészségügyben dolgozó különböző besorolású szakemberek bérezése között, mondta el a Maszol megkeresésére Vasile Neagovici a Sanitas szakszervezet Kovászna megyei elnöke.

Fotó: Pixabay

Abban bíznak, hogy az új bértörvény majd orvosolja a még fennálló problémák egy részét. Az ígéretek szerint két héten belül elkezdődnek az egyeztetések a tervezet végleges változatáról, ami szeptemberben bekerül szavazásra a parlamentbe. Jövő év január 1-től fokozatosan léptetnék majd életbe, a kormány három éves bevezetésről beszél, a szakszervezet az előzmények alapján az öt évet tartja reálisnak.

A most jóváhagyott béremelések részben enyhítik az infláció hatását, előrelépés, hogy idén központi költségvetésből kapnak pénzt a kórházak a vakációs jegyek finanszírozására, így azok az alkalmazottak is kapnak, akik eddig soha. Végre alá lehet írni a kollektív a munkaszerződést, azt eddig a plusz szabadságnapok körüli lassan tíz éve húzódó vita késleltette, sorolta Vasile Neagovici.

Ezt tartalmazza a pénteken elfogadott rendelet

Augusztus elsejétől bruttó havi juttatásba részesülnek a részmunkaidős szerződés alapján ügyeletet teljesítő orvosok és az egészségügyi szakszemélyzet, áll a munkaügyi minisztérium közleményében. Ez szerint 500 lejt kapnak, akik az alapszerződésük mellett még legalább havi egy ügyeletet vállnak, 1000 lej jár a havi legkevesebb két ügyelet után. Havonta 500 lejt kapnak a legalább két plusz ügyeletet teljesítő biológusok, vegyészek, biokémikusok, és szintén 500 lejt az ügyeletet vállaló egészségügyi asszisztensek. A törvényes szabadnapokon dolgozók, minden ilyen ledolgozott nap után havonta 100 és 300 lej közötti juttatást kapnak. Kivételt képeznek ez esetben az orvosok, a biológusok, vegyészek és biokémikusok, akik havonta egy vagy két ügyeletet teljesítenek a törvényes alapmunkaidőn kívül, mert ők megkapják a másik juttatást.

Fotó: Pexels
A jogszabály arról is rendelkezik, hogy az éves szabadság időtartama legtöbb 38 munkanap lehet, ezen belül az időtartamot a kollektív munkaszerződés szabályozza majd.
Ugyanakkor az egészségügyi rendszerben a munkahelyek betöltésének megkönnyítése érdekében szabályozzák, hogy az egészségügyi intézmény bezárását követően csoportos létszámleépítéssel elbocsátott munkavállalóknak joguk van arra, hogy az elbocsátásuk napjától számított 12 hónapon belül az újonnan létrehozott álláshelyekre hasonló munkakörre vizsga, versenyvizsga vagy próbaidő nélkül, elsőbbségi alapon újra felvételt nyerjenek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?