„Cukiságkampányba” kezdett a Románok Egyesüléséért Szövetség

A magyarországi Jobbiknál bevált cukiságkampánnyal válaszolt a nyilvánvaló parlamenti elszigetelődésére az AUR. Ha az arculatváltás sikerrel jár, a lépés nagyobb károkat okozhat, mint a szélsőséges párt parlamentbe jutása.

Rituális áldozat - így értékelte Andrei Țăranu politológus Diana Șoșoacă szenátor kizárását a parlamentbe frissen bejutott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakciójából. A döntés egy nyilvánvaló arculatváltási kísérlet része, amire a hivatalos indoklás is utal. Eszerint a nyíltan koronavírus-tagadó és oltásellenes politikustól azért váltak meg, mert nem tűrik tovább botrányos viselkedését. Az utolsó csepp a pohárban állítólag Șoșoacă február 5-i mulatozása volt, amit a rendőrség is vizsgál, a járványügyi rendelkezések megsértésének gyanújával.

Az AUR vezetői nyilatkozataikban ugyanakkor kiemelték, hogy a szenátor csak formailag volt tagja a pártnak, egy kisebb alakulattal kötött egyezség révén került fel a párt parlamenti listájára. Amit eddig nem tartottak fontosnak közölni a nagy nyilvánossággal.

„Egészségügyi kordon”

Az AUR megpróbál szalonképesnek tűnni, különben félő, hogy tartósan elszigetelődik a bukaresti parlamentben. Különösen azután, hogy a hónap elején vezető román értelmiségiek egy csoportja nyílt levélben szólította fel a kormányzó pártokat, hogy ne álljanak szóba a Románok Egyesüléséért Szövetséggel. A levél előzménye, hogy a megelőző hetekben a kormány több minisztere is nyitottnak mutatkozott az AUR-ral való dialógusra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Megfigyelők szerint Diana Șoșoacă kizárása az értelmiségiek felszólítására válasz, bár annak sovány, hiszen az említett nyílt levélben megfogalmazott kifogások továbbra is érvényesek. Ennek ellenére a két nagy párt hajlandó alkalomadtán szóba állni a radikálisokkal. Andrei Țăranu az RFI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a nyílt levél közzététele után több liberális és szociáldemokrata vezető politikussal találkozott, és valamennyien értésére adták, hogy “ha úgy adódik”, készek tárgyalóasztalhoz ülni az AUR-ral. Persze csak akkor, ha nem jár vállalhatatlan arculatvesztéssel. Ebben a kontextusban kell értelmezni, egyfajta „rituális áldozatként” az egyre botrányosabban viselkedő szenátor asszony kizárását.

Veszélyes manőver

A Jobbik 2013-ban kezdődött cukiságkampánya során valós változások történtek a radikális párt ideológiájában és politikai megnyilvánulásaiban. Az AUR egyelőre semmi jelét nem adta annak, hogy ilyesmire készülne. Anélkül pedig megmarad annak, aminek az értelmiségiek nyílt levelükben leírták: populista, „mérgező ideológiájú” szélsőséges pártnak, amelyik fundamentalista és nacionalista nézeteket, összeesküvés-elméleteket terjeszt, s mint olyan, veszélyes a romániai demokráciára.George Simion, az AUR társelnöke egy sajtótájékoztatón | Fotó: Agerpres

A kormánykoalíció jelenleg stabilnak tűnik, és vezetői kivétel nélkül azt nyilatkozták, hogy négy évre kötelezték el magukat, mindazonáltal a nem túl távoli jövőben még szükség lehet az AUR szavazataira: ha kiéleződik a viszony a liberálisok és az USR-PLUS között, ha megerősödik a Nemzeti Liberális Pártban a Ludovic Orbannal szembenálló frakció, esetleg a PNL nacionalista vonulatának sikerül elérnie az RMDSZ kigolyózását a kormánykoalícióból.

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?