Csökken a vásárlóerő, de nem lanyhul az érdeklődés a biztonsági rendszerek iránt

Az év elején a rendőrség gyűjtötte csokorba a biztonsági javaslatait, hogyan csökkenthetjük annak a kockázatát, hogy besurranó tolvajok, rablók áldozatává váljunk. A rendőrségi közleményében úgy fogalmaznak: a biztonsági rendszerek beszerelése, az óvintézkedések betartása nem felesleges luxus, hanem szükségszerű. Azt javasolják, telepítsünk olyan akadályokat, amelyek késleltetik a bűnözők bejutását, ezek lehetnek fizikai akadályok – ajtók, zárak, rácsok, széfek – és pszichológiai akadályok, melyek az elrettentést szolgálják – biztonsági, beléptető és térfigyelő rendszerek. A kettő kombinációja növeli a védelem hatékonyságát.

Ennek kapcsán kerestük meg András Róbertet a Hargita megyei Dakota Security Service biztonsági cég ügyvezető igazgatóját, aki elmondta, bár a vásárlóerő csökken, nem lanyhul az érdeklődés az őrző-védő és a biztonságtechnikai cégek szolgáltatásai, termékei iránt. Az energiaárak és az infláció növekedése miatt számítottak arra, hogy az emberek, a cégek a biztonsági rendszereken is próbálnak spórolni, de ez nem történt meg, jelenleg is ugyanolyan mértékű az érdeklődés, mint korábban, mondta el a Maszol megkeresésére András Róbert.

Fotó: Pexels

A magánszemélyek nagy része kamerarendszert telepít, viszont viszont fontosnak tartja a riasztórendszerek telepítését és ezek távfelügyeletét is. Távfelügyelet esetén a jogtalan behatolást, technikai problémát a riasztórendszer érzékeli, továbbítja a távfelügyeletet biztosító cég diszpécser központjába ahol azonnal reagálnak és kiküldik a beavatkozó csoportot a probléma megoldására. A kettő ötvözése növeli a védelem hatékonyságát.

A cégeknél kötelező a kockázatelemzés

A cégeknél más a helyzet, mert a vállalkozókat törvény kötelezi, hogy elvégeztessenek egy biztonsági kockázatelemzést, és ez alapján megtegyék az óvintézkedéseket. Az elemzés több szempontot figyelembe vesz, többek között a cég tevékenységét az épület struktúráját, a környéket ahol működik. Nem mindegy, hogy bank, zálogház, vagy egy kis bolt működik az épületben, mint ahogy az sem, hogy egy csendes vagy kiemelt kockázati szintű városrészben működik, részletezte András Róbert.

Ez alapján a kockázatelemző meghatározza a biztonsági szintet, a szükséges biztonsági eszközöket amik lehetnek technikai eszközök (riasztó vagy kamera rendszer), távfelügyelet szükséglete, fizikai akadályok szerelése (ajtók, zárak, rácsok). A vállalkozások egy része önszorgalomból megteszi az óvintézkedéseket, de van egy passzív réteg, akik arra hivatkoznak, hogy több éve így működnek, és soha nem történt semmi. Ők sok esetben utólag lépnek, amikor már megtörtént a baj, holott kifizetődőbb a megelőzésre figyelni.

Apró trükkök az önvédelemre

A ma emberének „betegsége”, hogy az utcán is a telefont babrálja, zenét hallgat, nem figyel a környezetére, esetleg nem vesz észre jeleket amelyek a biztonságát veszélyeztetik, állapította meg András Róbert. Kifejtette, az odafigyelés, körültekintés az otthonunk biztonságát is növelheti. Nem kell látható helyen hagyni az értéktárgyakat, az utcára néző földszinti ablakot se hagyjuk bukóra, ha nem vagyunk otthon. Ha a gyerekek magukra maradnak, húzzák el a sötétítőt, mert ha kintről látszik, hogy csak kiskorúak vannak otthon, könnyebb prédának tűnhet az “érdeklődőknek,” ha nem is törnek be a házba, de az udvarba, melléképületekben nyugodtabban „tevékenykedhetnek”. Ne hagyjuk a kulcsot a zárban, sem a munkahelyükön, sem otthon, hiszen ha valaki elviszi, a legkisebb kényelmetlenség, hogy zárat kell cseréltetni. A tömbházba akkor is zárjuk kulcsra az ajtót, ha a főbejáratnál van kaputelefon, mert azon számtalan trükkel át lehet jutni, tanácsolja a biztonsági szakértő.

A riasztók karbantartásával részben megelőzhető a hamis riasztás

Kérdésünkre András Róbert elmondta, a helyszínekre az esetek többségében hamis riasztásra kénytelenek kiszállni. A gondok abból adódnak, ha nem tartják megfelelően karba a riasztórendszereket, (pl. megszólal a sziréna, szünetel az áramszolgáltatás, és lemerülőben a riasztórendszer működését biztosító akkumulátor). Az is előfordul, hogy elütik a kódot, vagy munkaidő után bemegy valaki a cég székhelyére, és nem tudják elérni telefonon, hogy ellenőrizzék, valóban belépésre jogosult személy tartózkodik az épületben, nem-e illetéktelen szerezte meg a kódot, a kulcsot. A megalapozott riasztások nagy része a bárokból, játéktermekből fut be, például a sorozatos veszteség után az ügyfél elégedetlen. Az esetek többségében „szép szóval” megoldhatók az ilyen helyzetek, nincs szükség erőszakra, vagy rendőrökre.

A háború kitörése óta nőtt az érdeklődés a fegyverek és a lövészet iránt

Meglepő módon az orosz–ukrán háború kitörése után érzékelhetően nőtt a kereslet a fegyverek és a lövészeti ismeretek elsajátítása iránt. Egyre többen végzik el a cég, fegyver és lőszer ismeretek tanfolyamát, amely kötelező azok számára akik fegyvert szeretnének birtokolni. Ugyanakkor a környező megyékből is egyre nagyobb az igény a lőtéren való gyakorlásra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?