Ezt nem árt tudni, ha télen is autóba ülünk!

Brassó mellett tizenhét személygépkocsi csúszott egymásba vasárnap reggel egy lejegesedett felüljárón. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de az anyagi kár jelentős. A vezetéstechnikai szakértők az eset kapcsán ismét megkongatják vészharangot és nyomatékosítják: attól, hogy valakinek megvan a járművezetői engedélye, tudja forgatni a kormányt és megtalálja a fékpedált, még nem lesz jó sofőr! A télre fel kell készülni és van néhány alapvető dolog, amit tudni kell.

A közismert romániai raliversenyző és vezetéstechnikai szakember, Titi Aur a Digi24 hírtelevízió kérésére magyarázta el, mi és miért történhetett vasárnap reggel Brassó mellett. Mint mondja, a hidakon, felüljárókon sokkal hamarabb képződhet jég, mint az országúton.

Amikor a hőmérséklet nulla Celsius-fok körül alakul, esetleg enyhén ez alá is süllyed, talajon futó aszfaltúton a tél elején még nem alakul ki a jegesedés, mivel a földnek nagyobb a hőtehetetlensége, meleg időszak (nyár, ősz) után vagyunk és a talaj még nem hűlt ki annyira, hogy egyből fagyjon már fagypont körül. A hidak, felüljárók esetében más a helyzet, mivel ezek szerkezete sokkal vékonyabb, alattuk-felettük fúj a szék, hamar kihűlnek, már nulla Celsisus-fok körül kialakulhat „a fekete jég”, magyarázta a szakember. A szakember szerint az ilyen esetek jellemzően november végén, december elején fordulnak elő sűrűbben, de télen vagy télies időjárási körülmények között bármikor számítani kell jegesedés kialakulására. Hozzátette: ezt sajnos nem tanítják az autósiskolákban.

Fotó: Borsi Balázs

A tipikus brassói esetnél maradva a szakember a csordaszellemre hívta fel a figyelmet. „Ha a többiek kemények, gyorsan mennek és közel haladnak egymáshoz, azt gondolhatjuk, hogy ez jó döntés. De nem az, és erre ők nem is gondolnak, mert senki soha nem beszélt nekik a csordaszellemről, mert a közlekedésbiztonsági oktatás Romániában a lehető legalacsonyabb szinten van. Attól, hogy valakinek van jogosítványa, tudja forgatni a kormányt és megtalálja a fékpedált, még nem lesz jó sofőr. Itt a megelőző, óvatos vezetésről kell beszélnünk” – fogalmazott a szakember.

Azt is elmagyarázta, hogy mi a helyes magatartás hasonló helyzetekben: „Amikor felérünk a hídra, tudnunk kell, hogy jeges lehet. Ez azt jelenti, hogy csökkentsük a sebességünket, vezessünk óvatosabban, és amikor lehetőségünk van rá, senki sincs mellettünk vagy mögöttünk, teszteljük az autó tapadását. Ezt úgy tehetjük meg, ha óvatosan megnyomjuk a fékpedált: ha kicsit megremeg, az azt jelenti, hogy egy vagy több kerék a blokkolás szélén állt, tehát az út csúszik, a tapadás mértéke alacsony. Ilyenkor csökkentsük jelentősen a sebességet és hagyjunk jóval nagyobb követési távolságot” – nyomatékosította a vezetéstechnikai szakember.

„Az autó egy fegyver, ha nem tudom, hogyan kell irányítani. Az autó áldozatokat okoz, és akkor nekem, a sofőrnek kell felelősséget vállalnom” – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?