banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Családias hangulatú magyar napokat szerveztek Felvincen

Az előző évekhez hasonlóan, idén is családias hangulatú, kulturális és helytörténeti vonatkozásokban gazdag volt a 18. Felvinc Napok, amelyre július 26. és 28. között került sor.

A Felvinc Napok jellegzetessége, hogy az ilyenkor szokásos gulyásozás és nótázgatás mellett a program számos kulturális programpontot tartalmaz, hiszen az egykori városkában, amely valaha Aranyosszék központja volt, napjainkban is megvan az igény a műveltségre, a minőségi szórakozásra, a helyiek pedig előszeretettel ápolják a helyi népi és történelmi hagyományokat.

A szerző fotói A rendezvény célja egyszersmind a közösségformálás, illetve egy olyan vonzó alkalmat kínálni a Vincről elszármazottak számára, amely ténylegesen „hazacsalogatja” a távol élő magyarokat. Szokásként rögzült, hogy az elszármazottak a falunapokra időzítik nyári szabadságuk, ezért néhány éve Lukács György református lelkipásztor a bibliahetet is ebben az időszakban szervezi meg, hogy a nagyszülőknél vakációzó gyerekek is bekapcsolódhassanak ilyenformán a közösségbe.

A háromnapos, a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány által támogatott program szerkezete megegyezett az előző évekével. Pénteken délután a fiatalokról szólt, így nem hiányzott a spontaneitás sem, hiszen az előre megbeszélt társasjátékok és beer pong mellett más gyerekkori kedvenceket is „előhalásztak”. A szépszámú vinci fiatalság, akiknek sorait környékbeli barátok gyarapítják, igencsak összetartó, ez meglátszott az esti bulin amely, amelyen Balogh István szolgáltatta a zenét.A szombat délelőtt a kicsikről szólt, akik számára gyerekjátékokat és kézműves foglalkozásokat szerveztek a református gyülekezeti ház udvarán. Idén is kiemelten figyeltek arra, hogy magyar motívumokat gyakoroljanak, ilyenek voltak a szalvétatartók népi mintái, illetve egy vinci származású, Marosvásárhelyen élő tanár segítségével gipszből magyar címert öntöttek ki és festettek meg a gyerekek. Máskülönben az egyre szépülő udvar hamarosan méginkább „gyermekbarátibb” lesz, hiszen új játszóteret alakítanak ki benne a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának köszönhetően.

A falunapok hivatalos megnyitójára szombat délután került sor, amelyet megtisztelt jelenlétével Marinka Viktor kolozsvári konzul illetve Fehér megye néhány vezető beosztású tisztségviselője, élükön Nicolae Albu prefektussal. A jelenlevőket Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere köszöntötte, aki a felvinci magyar közösség összetartását, élniakarását és a kultúra iránti fogékonyságát emelte ki.A bemutatók sorát Henning Mária nyitotta meg, aki előadásában a felvinci magyar temető botanikai vizsgálatáról és megújítási tervének kidolgozásáról reflektált. Ide tartozik az a tény, hogy a vinciek kegyelettel gondozzák a temetőt, nem csak kitakarítják, hanem az előző években fel is térképezték illetve emlékoszlopot állítottak az első és második világháború vinci áldozatairól.

A növénytani előadáshoz szervesen kapcsolódott Korom Mária nyugalmazott magyartanár, a kolozsvári EKE fotóklubjának tagja, Szépséglesen Vinc határában című fényképkiállítása.

Az előző években elkezdett életút-beszélgetések sorozatát az idén sem szakították meg a szervezők: ezúttal Fórika Éva zenetanár, elismert kórusvezető, idézte fel vinci tanáréveit. A hallgatóság ezúttal is interaktív módon bekapcsolódott a visszaemlékezésbe és sok közös élményt és ismerőst fedeztek fel újra.

Érdekesnek ígérkezett a tiszafüredi Szűcs M. Sándor előadása Felvinc a sajtóban az elmúlt 100 évben címmel, amely számos történelmi eseményre való utalást is tartalmazott.

Az előadásokat borkóstoló és a néptánccsoportok fellépése követte. A helyi Létom mellett Magyarlapád hagyományőrző néptáncegyüttese, a csíktapolcai Táncoló Talpak, a Miriszló Gyöngye illetve egy szlovén csoport, a Porabski Trio szórakoztatta a nagyszámú közönséget. A néptáncokat hosszas nótázás és táncház követte.Vasárnap ünnepi, ökumenikus istentisztelet keretében köszöntötték az ezüst és aranylakodalmas párokat, majd a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia tagja, Béres Melinda hegedűkoncertje tette emelkedett hangulatúvá az eseményt.

A 18. Felvinc Napok egyik rendhagyó momentuma a magyarországi Borzavár testvértelepüléssel való húszéves kapcsolat megünneplése volt, mely alkalomból emlékplakettet nyújtottak át Dombi László ottani polgármesternek. Vincze András főszervezőtől megtudtuk: nem első alkalommal látogattak el Vincre a borzaváriak, sőt – a Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően, amelyik a Felvinc Létom Egyesületet támogatásban részesítette – ők is felléphettek a borzavári falunapokon. Ugyanakkor tervezik más, már létező külföldi kapcsolatok megerősítését, hiszen olyan közösségekről van szó, amelyekkel könnyen megtalálták a közös hangot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?