Crevediai tragédia: a súlyos sérültek állapota stabil, de kilátásaik nem változtak

Stabil az állapota a crevediai robbanásban súlyos égési sebeket szenvedett három betegnek, de kilátásaik nem változtak, tekintve, hogy testfelületük több mint 90 százaléka megégett – közölte szerdán Alexandru Rafila.

Az egészségügyi miniszter szerint a három súlyos állapotban lévő páciens – akik közül egy a bukaresti Bagdasar Arseni sürgősségi kórházban, ketten a bukaresti sürgősségi klinikán fekszenek – állapota stabil, de „ez nem jelenti azt, hogy változott a prognózis. Testfelületük több mint 90 százaléka megégett, és ez komoly problémát jelent a kilátásaik szempontjából” – nyilatkozta az Antena 3-nak.

Fotó: a katasztrófavédelem Facebook-oldala

Alexandru Rafila szerdán a bukaresti sürgősségi klinikán ápolt betegeket látogatta meg, és beszámolója szerint „röviden beszélgetett” néhány sérült hozzátartozóival.

Mint már beszámoltunk róla, a robbanás során két ember az életét veszítette és 56 személy megsérült. Nyolc ház is a tűz martalékává vált, tűzoltók is megsérültek. A LPG-kútnak nem volt működési engedélye, többszöri pénzbírság után 2020-ban jelentették a bezárását. Az ügy miatt négy bűnvádi eljárás indult.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?