Ciolacu ígérete: Románia „a győzelemig" segíti Ukrajnát

A román kormány addig fogja segíteni Ukrajnát, amíg szükséges, „Ukrajna győzelméig és területi integritásának helyreállításáig", majd az ország újjáépítésének folyamatában is - jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken, miután a kormánypalotában fogadta ukrán hivatali kollégáját, Denisz Smihalt. 
A kormányfő elmondta, akárcsak korábbi egyeztetésükön, ismét Románia támogatásáról biztosította az ukrán miniszterelnököt. „Egységesen lépünk fel Oroszország katonai agressziója, az ukrán nép ellen irányuló barbár és gyáva cselekedetek ellen. Véget kell vetni a vérontásnak ebben az értelmetlen konfliktusban" - fogalmazott. Mint hangsúlyozta, mindkét ország nehéz időszakon megy keresztül, az európai kontinens és az egész világ biztonsága szempontjából példátlan kihívások közepette. „De állhatatosaknak kell lennünk ebben a harcban, amellyel tulajdonképpen az életmódunkat, a demokrácia és szabadság alapvető értékeit védjük. (...) Meg kell védenünk Ukrajna ahhoz való jogát, hogy szuverén módon dönthessen a jövőjéről, Romániának is stratégiai érdeke, hogy Ukrajna független, szuverén, demokratikus, szabad és virágzó ország legyen" - mondta a román miniszterelnök.

„Aggodalom" a kisebbségek ügyében

Ciolacu a találkozót követő sajtótájékoztatón kijelentette: a bukaresti kormány azt szeretné, hogy az Ukrajnában élő románok ugyanazokat a jogokat élvezzék, mint a Romániában élő ukrán kisebbség tagjai. Felhívta hivatali kollégájának figyelmét „Románia jogos aggodalmaira", és emlékeztette Bukarestnek a témával kapcsolatos határozott álláspontjára. „Hangsúlyoztam, hogy nyitottságot várunk az ukrán hatóságoktól (...), kéréseink természetesek és felelősségteljesek. Azt szeretnénk, hogy az ukrajnai románok ugyanazokat a jogokat élvezzék, mint a romániai ukrán kisebbség tagjai. Számítok a miniszterelnök úr közreműködésére, hogy üzenetünk eljusson az ukrán közigazgatás valamennyi szintjére" - fogalmazott Ciolacu.
A román miniszterelnök beszámolója szerint az egyeztetésen tárgyaltak az úgynevezett „moldovai nyelv" kérdéséről is, és megismételte a román fél abbéli igénylését, hogy Ukrajna hivatalosan is ismerje el, hogy a „moldovai nyelv" nem létezik. Ugyanakkor emlékeztette ukrán hivatali kollégáját, hogy a chişinăui parlament nemrég elfogadott egy törvényt, amellyel a Moldovai Köztársaság hivatalos nyelvévé nyilvánította a románt. 

Marcel Ciolacu kormányfő pénteken bejelentette, Bukarestbe látogató ukrán hivatali kollégájával megállapodtak arról, hogy az elkövetkező időszakban az ukrán gabona romániai tranzitforgalma havi 2 millió tonnáról 4 millió tonnára növekedjék. Szerinte ennek érdekében erőfeszítéseket tesznek a meglévő kapacitások és szállítási útvonalak, elsősorban a Sulina-csatorna és a konstancai kikötő fejlesztésére. Ezzel kapcsolatban a két kormányfő aláírt egy politikai nyilatkozatot az Ukrajnából érkező áruk tranzitjának biztosításáról.  Ciolacu elmondta: Románia jelentős erőfeszítéseket tett, többek között költségvetési forrásokat különített el az ukrajnai áruk átvételi, tranzit- és továbbítási kapacitásának bővítésére, az összeköttetések javítására, és ennek eredményei már láthatóak. „A tranzitforgalom akár 200 százalékkal is nőtt a főbb tranzitpontokon, a konstancai kikötőben pedig 500 százalékkal" - mutatott rá a miniszterelnök.
„Nyomatékosítottam azonban, hogy az országos és az európai szinten elfogadott intézkedések egyaránt figyelembe fogják venni Ukrajna támogatásának szükségességét, de a román termelők és gazdák jogos elvárásait és aggodalmait is. A romániai belső piac és a román gazdák védelme a kormány egyik fő célkitűzése, és én gondoskodni fogok arról, hogy a dolgok a megfelelő irányba haladjanak" - szögezte le Ciolacu. 

A román és az ukrán kormányfő barátian üdvözölte egymást Fotó: Agerpres

Marcel Ciolacu román és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök politikai nyilatkozatot írt alá a kétoldalú együttműködés megerősítéséről az Ukrajnából érkező áruk tranzitjának biztosításáról. Az ukrán kormányfő bukaresti látogatása alkalmából a két miniszterelnök két további megállapodást is aláírt. Az egyik a tanulmányi oklevelek kölcsönös elismeréséről szól, a másik pedig egy új átkelőhely megnyitásáról a két ország között, a román oldalon Máramarosszigetnél, az ukrán oldalon Bila Cerkvánál. Mihai Constantin kormányszóvivő szerint a Victoria-palotában lezajlott ünnepélyes ceremónia 'a Románia és Ukrajna közötti kétoldalú kapcsolatok megszilárdulását és fejlődését' jelzi.

Szmihal megköszönte a támogatást

Denisz Szmihal azt mondta: Ukrajna európai uniós (EU-) és NATO-csatlakozással kapcsolatos „stratégiai irányvonala" változatlan marad. Megköszönte a román partnereknek a támogatást, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Románia az EU és Ukrajna közötti előcsatlakozási tárgyalások megkezdését is támogatni fogja. „Mindemellett számítunk a román üzletemberek aktív részvételére Ukrajna újjáépítésében. Meggyőződésünk, hogy megtaláljuk majd a kölcsönösen előnyös projekteket" - fogalmazott Smihal. Beszélt arról is, hogy „konstruktív megbeszéléseket" folytatott Marcel Ciolacuval, akivel több dokumentumot is aláírtak: egy politikai nyilatkozatot az Ukrajnából érkező áruk tranzitjának biztosításáról, egy megállapodást a tanulmányi oklevelek kölcsönös elismeréséről, és egy másik megállapodást egy új határátkelőhely megnyitásáról.
 „Egyszerűsíteni fogjuk a határellenőrzést az átkelőknél, és ahol lehetséges, közös ellenőrzéssel egyszerűsítjük az árutranzitot. Megkönnyítjük az ukrán termékeknek a romániai kikötőkbe történő szállítását. Megerősítjük az együttműködést a Duna-régióban a meglévő kikötői infrastruktúra jobb kihasználásával, illetve fejlesztésével" - számolt be az egyeztetésről a kijevi kormány vezetője. Denisz Smihal méltányolta, hogy Románia „konstruktív" álláspontot képvisel az ukrán gabona tranzitjával kapcsolatban, ugyanakkor megköszönte az országnak, hogy befogadott a háború elől menekülő több mint 125 ezer ukrán állampolgárt. „Köszönjük Románia világos álláspontját, amellyel elítélte az orosz agressziót, az orosz terrorizmust és az Oroszország által elkövetett bűncselekményeket. Köszönjük, hogy támogatják az agresszor elleni szankciókat" - mondta még az ukrán kormányfő. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT




Kapcsolódók

Kimaradt?