FRISSÍTVE – Bisztroje-csatorna: bekérették a külügyminisztériumba az ukrán nagykövetet

FRISSÍTVE: A Bisztroje-csatorna karbantartási munkálatainak „bármilyen túllépését” Románia tisztázni fogja Ukrajnával, és jelezni fogja az Európai Bizottságnak is – jelentette ki hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă kormányfő. A külügyminisztérium egyébként bekérette az ukrán nagykövetet, hogy vele is ismertesse Bukarest álláspontját.

Igor Prokopcsuk, Ukrajna bukaresti nagykövete | Fotó: AgerpresA miniszterelnök a PNL végrehajtó bizottságának ülése után a sajtónak elmondta: Ukrajna bukaresti nagykövetsége jelezte a román félnek, hogy a Bisztroje-csatornán nem a hajózhatóvá tételt célzó mélyítési, hanem karbantartási munkálatok zajlanak. Hangsúlyozta, Románia ragaszkodik ahhoz, hogy az ukrán fél ehhez tartsa magát. Az ukrán diplomácia szerint a létező hajóút „szokásos karbantartásáról” van szó, ami csak 3,5 méteres mélységig értendő. Ami ezt meghaladja, az a meder mélyítésének számít – figyelmeztetett a román kormányfő.

A csatorna mélyítése azért lenne fontos Ukrajna számára, hogy a Bisztroje-csatornán és a delta északi, Chilia-ágán keresztül nagyobb hajók is eljussanak a Fekete-tengerről az ukrán folyami kikötőkbe, anélkül, hogy érintenék Romániát.

„A karbantartási munkálatok bármilyen túllépését a román hatóságok tisztázni fogják az ukrán hatóságokkal, és jelezni fogják az Európai Bizottságnak is” – fogalmazott Ciucă, emlékeztetve arra, hogy Bogdan Aurescu külügyminiszter szombaton a „lehető legvilágosabban” ismertette ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával a román álláspontot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Újságíró kérdésre a kormányfő elmondta, nincs tudomása arról, hogy a Bisztroje-csatornán zajló munkálatokat uniós forrásokból finanszíroznák. Hozzátette, arról sincsenek információi, hogy Ukrajna egy vízierőmű építését tervezi a Bisztroje-csatorna térségében. Ciucă közölte: a kormány jelezte az ukrán félnek és az Európai Bizottságnak is, hogy Románia kész hozzájárulni a Sulina-csatorna maximális kihasználásához. Tájékoztatása szerint a román fél már intézkedett arról, hogy ez a csatorna rövid időn belül éjszaka is hajózható legyen, és ezáltal zökkenőmentessé válhat a hajóforgalom.

A miniszterelnök elmondta azt is, hogy felkérte az illetékes hatóságokat a Duna-csatornákon lebonyolított hajóforgalom műszaki ellenőrzésére. Emlékeztetett, hogy Románia arra kérte az ukrán hatóságokat: tegyék lehetővé, hogy a csatornák mélységének mérésére alkalmas műszaki berendezésekkel felszerelt román hajók átmehessenek az ukrán oldalra, és elvégezhessék ezeket az ellenőrzéseket.

Marcel Ciolacu: véget kell vetni a hazudozásnak és a probléma bagatellizálásának

A PNL koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke sokkal harciasabb álláspontra helyezkedett. Marcel Ciolacu házelnök leszögezte: Románia semmi szín alatt nem fogja megengedni a Duna-delta tönkretételét. „A Bisztroje-csatornán zajló munkálatokat azonnal abba kell hagyni! A román nép és a román állam szolidárisan viszonyult Ukrajnához, és segítségére sietett, amikor nehéz helyzetbe került. De a románok nem fogják eltűrni, hogy megfosszák őket attól a természeti csodától, amit a Duna-delta jelent” – írta hétfőn közösségi oldalán a PSD elnöke.

Ciolaciu leszögezte: véget kell vetni a „hazudozásnak, a manipulációnak és a probléma bagatellizálásának”, a román hatóságoknak azonnal lépniük kell, és minden kétoldalú és nemzetközi egyezményt latba fognak vetni, hogy megmentsék a deltát a következő nemzedékek számára. A meder 8-10 méteres kimélyítése drámai módon megnövelné a vízhozamot, visszafordíthatatlan károkat okozva a Duna-delta biodiverzitásában – figyelmeztetett a PSD elnöke.

Míg Ukrajna bukaresti nagykövete azzal igyekezett megnyugtatni a román hatóságokat, hogy csak karbantartási munkálatokat végeznek a Biszroje-csatornán, az ukrán infrastrukturális minisztérium pénteki Twitter-bejegyzésében arról számolt be, hogy az ország függetlenné válása óta először sikerült a Bisztroje-csatorna mélységét 3,9 méterről 6,5 méterre növelni, ami kiváló lehetőséget jelent a folyami hajózás és a dunai kikötők számára. „Európai partnereinkkel együtt folytatni fogjuk a dunai kikötőink fejlesztését” – ígérte a bukaresti média által ismertetett bejegyzésében az ukrán infrastrukturális tárca.

Kapcsolódók

Kimaradt?