Egyre több tó szárad ki a Duna-deltában

A Duna-delta Bioszféra Rezervátum hat tava teljesen kiszáradt, további 18 tó vízszintje pedig legalább 50 százalékkal csökkent az elmúlt időszakban az aszály, a Duna vízhozamának csökkenése vagy a kotrási munkálatok miatt, emiatt egyre több halászati vállalkozás szeretné áttenni tevékenységét a Fekete-tengerre vagy a Dunára.

Viorica Bîscă, a rezervátum ügyvezető igazgatója az Agerpresnek nyilatkozva elmondta, hogy az elmúlt egy hónapban még fokozottabban érezhető az aszály hatása a tavakra. „A helyzet egyre súlyosabb. Míg egy hónappal ezelőtt a vízszint 40-60 centiméteres volt bizonyos helyeken, most vannak olyan tavak, amelyek teljesen kiszáradtak. Sărături Murighiol vidékén a tavakban már több mint egy hónappal ezelőtt sem volt víz, de most teljesen kiszáradt a Purcelu, Morunu, Babinţi tó is” – mondta Viorica Bîscă.

Közlése szerint a csatornák esetében még súlyosabb a helyzet, néhányukon már száraz lábbal lehet átkelni, ez pedig nem jelent jót a biodiverzitás számára. A vízhiány automatikusan veszélyezteti a fajok és élőhelyek helyzetét – tette hozzá. Beszámolt arról is, hogy sok helyen elpusztult a halállomány, máshol a vízszint apadása miatt a halászok kénytelenek voltak változtatni a halászati módszereken, vagy halászhelyet váltottak.

Fotók forrása: ddbra.ro

„Vannak olyan területek, ahol bizonyos eszközökkel már nem lehet halászni. Még a rákfogó csapdák használata is problémássá vált, különösen azokon a területeken, ahol a vízszint nem haladja meg a 10-20 centimétert” – magyarázta a rezervátum igazgatója. Emiatt a legtöbb halász át szeretné tenni tevékenységét a Dunára vagy a Fekete-tengerre. Ez pedig azt feltételezi, hogy újra kell számolni az idei halászati kvótákat – tette hozzá.

Bîscă azt is elmondta, hogy a rezervátum csatornáiban jelenleg zajló kotrási munkálatok csak részmegoldást jelentenek, valószínűleg csak bizonyos területeken sikerül egyensúlyba hozni a vízszintet. Ameddig a Duna vízhozama nem nő meg jelentősen, nehezen elképzelhető, hogy a delta csatornáiban és tavaiban belátható időn belül mindenhol megemelkedik a vízszint – szögezte le. Az intézmény adatai szerint a Toplolca és Trofilca tó is teljes mértékben kiszáradt, a Tulcea város szélén levő Câşla tó pedig 90 százalékban. A rezervátum tavai közül 24-ben a vízszint legalább 50 százalékkal csökkent, további 5 tó szintje pedig legalább 25 százalékkal esett vissza.

Az igazgatóság 2020 novembere óta három projektet indított el, amelyek célja mintegy 150 kilométernyi csatorna megtisztítása a rezervátum területén. A projekteket a Nagy Infrastruktúra Operatív Programon (POIM) keresztül finanszírozzák, kifutási idejük 2023 vége.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?