Iohannis önmérsékletre intette az Ukrajnát bíráló román politikusokat

Klaus Iohannis államfő Románia eltökélt támogatásáról biztosította Ukrajnát és Moldovát, ugyanakkor visszafogottságra intette azokat a román politikusokat, akik a Duna-deltát veszélyeztető hajóút építése miatt bírálják Ukrajnát.

Klaus Iohannis varsói sajtótájékoztatója | Fotó: presidency.roA NATO keleti szárnyának országait tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) lengyelországi csúcstalálkozóját követően Klaus Iohannis Románia varsói nagykövetségén tartott - a bukaresti hírtelevíziók által élőben közvetített – sajtóértekezletet. Ezen beszámolt arról, hogy a – Joe Biden amerikai elnök részvételével megtartott – tanácskozáson Románia további eltökélt támogatásáról biztosította Ukrajnát az orosz agresszióval szemben. Az elnök azonban ismét elhárította az ország konkrét (katonai) segítségnyújtásának mibenlétét firtató újságírói kérdést: szerinte most fontosabb cselekedni, a „háború után majd többet lehet beszélni”.

Azokra a kérdésekre, amelyek a Duna-deltán keresztül vezető, Ukrajna számára új fekete-tengeri kijáratot biztosító hajóútra vonatkoztak, Iohannis azt mondta: jogos a delta élővilágát féltő aggodalom, de ebben az esetben szerinte inkább feltűnésre vágyó politikusok hangulatkeltéséről van szó, akiket nem annyira a környezetvédelem, mint inkább a jövő évi romániai választások foglalkoztatnak.

Leszögezte: Ukrajna eddig is rendszeresen végzett kotrási munkálatokat az úgynevezett Bisztroje-csatornán, és Kijev most is azt állítja, hogy csak karbantartásról, nem a hajóút mélyítéséről van szó. Ezt ellenőrizni fogják, de ilyen ügyekben előbb a szakértőknek kellene állást foglalniuk, nem a politikusoknak – tette hozzá a jobboldali államfő a kormánykoalícióban részt vevő szociáldemokratáknak, a Bisztroje-botrányt kirobbantó Sorin Grindeanu szállításügyi miniszternek és a témában meglehetősen harcias kijelentéseket megfogalmazó Marcel Ciolacu házelnöknek üzenve.

Iohannis szerint ebben a kényes, háborús helyzetben főleg Moszkvában örülnének annak, ha feszültté válna az ukrán–román viszony és a román lakosság körében csökkenne Ukrajna támogatottsága. Arra a kérdésre, hogy vajon a májusban esedékes kormányfőcsere után (amikor a koalíciós megállapodás szerint Nicolae Ciucă liberális miniszterelnök átadja majd helyét Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnöknek) megváltozhat-e a román állam Ukrajnát támogató politikája, Iohannis leszögezte: ameddig ő az ország elnöke, addig ez nem fordulhat elő.

Kapcsolódók

Kimaradt?