Buszmegállóban várakozó fiatal házaspárba rohant a BMW

Súlyos baleset történt szombat este Nagybányán: egy nagy sebességgel közlekedő BMW márkájú személygépkocsi telibe talált az egyik bevásárlóközpont közelében levő buszmegállóban várakozó fiatal házaspárt.

A buszmegálló padján várakozott szombat este egy fiatal házaspár Nagybányán, amikor a közeli útkereszteződésnél zöldre váltott a lámpa, és egy BMW márkájú személygépkocsi óriási sebességgel kilőtt. A 20 éves sofőr kevéssel ezután elvesztette uralmát a gépkocsi fölött, amely megpördült és belerohant a buszmegállóba. A várakozók közül több személynek sikerült időben félreugrania, viszont a padon ülő fiatal házaspárnak erre már nem volt ideje, az autó beléjük rohant. A baleset következtében a 21 éves fiatal nő a helyszínen elvesztette bal lábát, 24 éves férje nyílt törést szenvedett jobb lábán. Mindkettejüket a nagybányai sürgősségi kórházba szállították.

A helyszínre érkező közlekedési rendőrök egy 20 éves fiatal férfit találtak a volán mögött. A közigazgatásilag Nagysomkúthoz tartozó Buciumi településen élő sofőr alkoholtesztje negatív lett. A rendőrök bűnvádi eljárást indítottak ellene súlyos testi sértés okozása miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?