Bogdán Szabolcs János püspök: Legyen az idei karácsony az Istenhez való visszatérés alkalma életünkben!
„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat” – hirdették Jézus születésekor a megjelenő mennyei seregek. Ennek örömhírét vitték tovább a pásztorok, a bölcsek, később pedig a tanítványok és mindazok, akik Jézus követőivé lettek.
Az angyalok dicséretében olyan sorrendet láthatunk, amelyre nemcsak karácsonykor kell odafigyelnünk, hanem jó, ha életünk minden napját ehhez igazítjuk.
„Dicsőség a magasságban Istennek” – ez mindennek az alapja, a kiindulópontja. Ezzel Isten korlátlan hatalmát jelentik ki az angyali seregek, amely előtt minden térd meghajol. Ahol Isten dicsőségét nem kérdőjelezik meg, hanem örömmel elfogadják, ott békesség születik, amelynek következményeként az emberek jóakarattal fordulnak egymás fele.
Amikor ez az egyensúly borul, akkor ennek az ellenkezője valósul meg. Nyilván, nem tőlünk, emberektől függ Isten dicsősége, de ha ezt semmibe vesszük, akkor a békesség békétlenséggé, a jó akarat pedig gyűlöletté vagy egyenesen gyilkos indulattá válik.
Karácsony üzenete felhívást intéz az egész emberiséghez: Állítsatok helyre mindent az angyalok dicséretében kijelentett sorrendnek megfelelően!
Egyre gyakrabban támad az az érzésünk, hogy feje tetejére állt, bolond világban élünk. A felmerülő kérdésekre, problémákra sokan akarnak választ és megoldást adni, és még sincs igazi eredmény. Nincs, mert mindenki magának akarja a dicsőséget, meg a hatalmat is. Ezzel kapcsolatban pedig Isten egyértelműen kijelenti: „Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak” (Ézs 42,8).
Legyen az idei karácsony az Istenhez való visszatérés alkalma életünkben, amikor a pásztorokkal együtt leborulunk a jászolbölcső előtt, és szívből jövően mondjuk: Tied a dicsőség! Jézus Krisztus te vagy az egyetlen Úr!
Emberi hatalmak jönnek-mennek, eltűnnek a történelem süllyesztőjében, de a testté lett Ige dicsősége, mint az Atya egyszülöttjének dicsősége, örökké ragyogni fog. Ez nemcsak ma, hanem holnap is hirdetni fogja Isten megváltó szeretetét, amely megnyitja előttünk az üdvösség kapuját és a Benne hívőknek mindent a javára fordít.
Békességben, jóakaratban megélt áldott ünnepet és reménységben gazdag boldog új évet adjon az Úr mindnyájunknak!
Testvéri szeretettel,
Nagyvárad, 2025 karácsonyán
Bogdán Szabolcs János püspök
CSAK SAJÁT


