Bogdán Szabolcs János: tegyük meg, ami rajtunk múlik, és menjünk el választani június 9-én

A június 9-ei választások tárgyában körlevélben szólítja meg a híveket Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Mint írja: a jó eredményért imádkoznunk, de cselekednünk is kell.

„A közelgő választásokra készülődve felkérjük egyházkerületünk híveit, hogy imádságban hordozzuk nemzetünk sorsát. Kérjük a Kegyelem Urát, hogy olyan istenfélő emberek nyerjenek bizalmat az európai parlamenti és helyhatósági választások során, akik erejükkel és tudásukkal mind keresztyén hitünk, mind pedig magyar népünk javát tudják szolgálni” – írja körlevelében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.

Fotó: Borsi Balázs

Bogdán Szabolcs János kiemeli: „A jó eredményért imádkoznunk, de cselekednünk is kell: felelősségünk nem csekély, mert minden szavazatnak súlya van. A jövőnk a jelenben gyökerezik, ezért nem mindegy, hogy kire adjuk voksunkat. Az sem mindegy, hogy élünk-e választójogunkkal és támogatjuk a magyar érdekképviseletet, vagy hagyjuk, hogy mások döntsenek arról, hogy kik képviselnek bennünket.”

A püspök végezetól hozzáteszi, „a népeket vezérlő Mindenhatóban bizakodva tegyük meg, ami rajtunk múlik, és menjünk el választani június 9-én!”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?