Ukrán házelnök: a hadiállapot végéig Zelenszkij marad az államfő

Volodimir Zelenszkij marad Ukrajna államfője a hadiállapot végéig – szögezte le Ruszlan Sztefancsuk ukrán parlamenti elnök, reagálva közösségi oldalain Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi taskenti kijelentésére.

Putyin üzbegisztáni látogatása alkalmával újságírók előtt kijelentette, hogy mivel Zelenszkij ötéves elnöki mandátuma lejárt, és nem tartanak új választásokat, a hatalomnak Ukrajnában szerinte a parlament és annak vezetője, Ruszlan Sztefancsuk kezébe kellene kerülnie. Ezt alátámasztandó az ukrán alkotmányra hivatkozott – írja az Ukrajinszka Pravda hírportál alapján az MTI.

„Nagyon jó, hogy Oroszországban elkezdték olvasni Ukrajna alkotmányát. Azt javaslom, hogy az érdeklődő olvasók ne szelektíven tanulmányozzák alkotmányunk szövegét, és figyeljenek a 108. cikk 1. pontjára, amely kimondja: Ukrajna elnöke addig tölti be jogkörét, amíg Ukrajna újonnan megválasztott elnöke hivatalba nem lép. A demokratikus társadalmakban ezt folytonosságnak nevezik” – fogalmazott a házelnök.

Fotó forrása: ukrán elnöki hivatal

Megjegyezte, hogy Ukrajnában ezt a folytonosságot nem úgy alkalmazzák, mint Oroszországban, ahol Putyin „életre szóló” államfő, hanem „normális, demokratikus értelemben”. „Ezért Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke, és az is marad a hadiállapot végéig. Mindez összhangban van Ukrajna alkotmányával és törvényeivel” – jelentette ki.

Sztefancsuk szavai szerint az ilyen orosz narratívák kiszámíthatók és értelmetlenek.

„Ezért nagyon jó lenne, ha Ukrajna alkotmánya mellett Oroszország elkezdené olvasni a saját alkotmányát. Nem a demokratikus rendszer néhány alapelvéről, vagy az emberi és polgári jogokról beszélek, amelyek Oroszország számára illuzórikusak, hanem legalább arra a részre gondolok, amely kimondja, hogy az Oroszországi Föderáció intézkedéseket tesz a nemzetközi béke és biztonság fenntartása és megerősítése, az államok és népek békés egymás mellett élésének biztosítása érdekében. Azért, hogy ne kelljen sokáig lapozniuk, elárulom, hogy ez az orosz alkotmány 79.1. cikkében található” – tette hozzá a házelnök.

Az Ukrajinszka Pravda az orosz elnök taskenti nyilatkozatáról szóló beszámolójában azt írta, hogy Putyin az ukrán alkotmány 111. cikkére hivatkozott, alátámasztandó azt a véleményét, miszerint Zelenszkij már nem legitim elnök.

„Ukrajna alkotmányának 111. cikke azt mondja ki, hogy ebben az esetben (az elnökválasztás elmaradása esetén) a legfelsőbb hatalom, tulajdonképpen az elnöki jogkörök a parlament elnökére szállnak át” – idézte az orosz elnököt a hírportál.

A 111. cikk valójában azt mondja ki, hogy Ukrajna elnökét az ukrán parlament alkotmányos felelősségre vonással (impeachment) eltávolíthatja hivatalából, ha hazaárulást vagy más bűncselekményt követ el – mutatott rá a hírportál.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?