banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Betiltott mobilozás az iskolában és büntetőszoba a „rossz” gyereknek: hogyan alkalmazzák az iskolák?

Új szabályokat hozott az új tanév: mostantól a tanügyminisztériumi rendelkezés értelmében elkérhetik órák előtt a diákok mobiltelefonjait, és – ami nem opcionális – büntetőszobát kell bevezetniük az iskoláknak. Az okostelefononok és egyéb okos eszközök begyűjtésének kérdésével kezdjük: úgy tűnik, messze nem olyan problémás, mint gondolhatnánk. A megkérdezett igazgatók szerint a diákok elfogadják, és ahol már korábban is alkalmazták a korlátozást, nem fordult elő olyan, hogy baja esett volna a telefonnak. Van, ahol arra is van megoldásuk, ha nem ad át minden telefont a diák. Az egyik megkérdezett iskolavezető szerint a lényeg nem a tiltás, hanem megtanítani helyesen használni az okoseszközöket. Kolozsvári, háromszéki és csíkszeredai iskolaigazgatókat kérdeztünk meg. 

A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban nem újdonság, hogy a telefonokat le kell adni a tanórák megkezdése előtt. Több éve alkalmazzák a szabályt saját döntés alapján kicsitől nagyig mindenkire. Az igazgatónő, Popa Márta szerint csupa jó tapasztalatuk volt eddig, és idén további korlátozást vezettek be. 

Illusztráció | Fotó: Pexels

„Nálunk úgy működik, hogy minden osztályban van egy szekrény, és abba a szekrénybe zárjuk a telefonokat, okosórát vagy a kommunikációra alkalmas bármilyen digitális eszközt. Egy speciális dobozba tesszük ezeket, a doboz rekeszekkel, címkékkel van ellátva, amin szerepel a név is. Ennek a szekrénynek van kulcsa, a kulcs az osztálynevelőnél van, illetve van egy olyan diák, akiben az osztályfőnök megbízik, és aki szívesen elvállalja ezt a nem annyira hálás feladatot. Nem a tiltáson van a lényeg, hanem az együttműködésen. Ez nekünk így bevált, nem voltak visszaélések, és nem hiszem, hogy a továbbiakban lesznek” – fejtette ki az igazgatónő.

Hogy mindez működhessen fontos feltétel, hogy a diákok nem váltanak osztályt a nap során, és az is, hogy megvan a bizalom, hogy egy diáknál is lehessen kulcsa, hiszen az osztályfőnök nem mindig állhat rendelkezésre, és van, hogy épp az oktatáshoz kellenek a telefonok. „Ha a szünetben történik valami, akkor a szolgálatos tanár, aki mindig ott van a folyosón, adhat engedélyt a tanulónak, a megbízott diák magától ezt a szekrényt nem fogja nyitni, csak ha a tanár felkéri erre” – fejtette ki, hogyan is működik a rendszer a JZSUK-ban.  

Jó tapasztalataik vannak, az igazgatónő szerint a kollégiumukban jó hatása van, hogy félreteszik a telefont, például többet beszélgetnek egymással a diákok. „Nem azt jelenti, hogy nem fogják használni, használják, de megtanulják helyesen használni, arra, amire éppen kell” – magyarázta Popa Márta.

Kivédik a szabályszegést

Az igazgatónő kérdésünkre elmondta, nem volt példa arra, hogy rongálódott volna telefon, miközben nem volt a diáknál, hiszen a dobozból mindenki maga veszi el a saját készülékét. Arra az esetre is gondoltak, ha esetleg több telefonnal érkezik a diák, és csak egyet ad át.

Illusztráció | Fotó: Pexels

„Ha lenne egy másik telefonja is a diáknak: egyiket átadja, a másikat magánál tartja – hiszen megpróbálhatnak túljárni az eszünkön a diákok, erre az esetre van egy belső határozatunk, melynek értelmében írásos figyelmeztetőt kap, amennyiben észrevesszük, hogy ilyent tett. Ha ugyanazért a kihágásért háromszor megszólítottuk, írásban figyelmeztetjük, akkor az a magaviseleti jegye levonásával jár” – magyarázta. Hozzátette, erre eddig még nem volt szükség. Szerinte az a titka, hogy észérvekkel magyarázták el, miért történik a szabály bevezetése. 

„Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy jók a gyermekeink és fegyelmezettek. Tanulni akarnak, ügyesek. Fontos, hogy következetesek legyünk, és igyekeztünk nyilvánvalóvá tenni, mi miért történik, megmagyarázni nekik viccesen is, komolyan is, mindenféle módszerrel, hogy értsék, mindennek mi a lényege, hogy egészségtelen, hogy elvonja a figyelmet, ha mindig ott van az okoseszköz. Erre fektetünk hangsúlyt” – mondta el az igazgatónő.

Az elmúlt tanévben a középiskolások még szünetben visszakaphatták a telefonjaikat, de most már ők sem. Az igazgatónő szerint úgy igyekeztek tálalni a kérdést, hogy szülő is, gyerek is megértse a célt, és partner legyen. Még szakembereket is bevontak érvelésük alátámasztásába. Hozzátette, még tanévkezdés előtt levelet írtak a szülőknek, ebben fejtették ki, hogy mi az előnye, milyen pozitívumokkal jár, mit mutatnak a kutatások.  „Ha az ember észérvekkel elmagyarázza a lényeget, akkor többnyire partner a gyerek. Nehéz, az biztos, mert sokan telefonfüggők, de megpróbáljuk azt is, hogy a középiskolásoktól is elkérjük a teljes tanítási időre. Most még az elején vagyunk” – zárta az igazgatónő.

Falun szabálykövetőbbek

A Kovászna megyei Maksán már tavaly is az volt a szabály az Orbán Balázs Általános Iskolában, hogy a diákok nem használhatják a telefonjukat, csak – ahogy az igazgatónő mondta – „célirányosan”, azaz oktatási célra. „Nekünk ez nem okozott gondot egyáltalán. A szülőkkel megbeszéltük, év elején lefektettük a szabályokat.  Volt egy olyan időszak, amikor el kellett venni reggel, mert nem tartották be a szabályokat. Körülbelül két hétig volt így, aztán visszatértünk ahhoz a megoldáshoz, hogy kikapcsolva tartották a táskájukban” –– tudtuk meg Istók Judit igazgatónőtől. Hozzátette, idén nem lesz változás, ez marad a szabály. „Mi egy falusi iskola vagyunk, ahol még mindig szabálykövetőbbek az emberek és a szülők, mint városon. Ha szükség volt rá, visszakapták, ha például a szülőt kellett hívni. Mindig voltak lehetőségek, emberségesen ezt meg tudtuk oldani” – összegzett Istók Judit igazgatónő.

Telefontartót varrtak a diákok

Molnár Szilvia, a csíkszeredai Szent Anna Speciális Szakiskola igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a telefonok begyűjtését úgy oldották meg, hogy az iskola textil szakos diákjai minden osztály számára varrtak telefontartót és a tanulók abba teszik bele az eszközöket. „Sajnos nem minden diákkal tudunk együtt működni, hisz a privát tulajdonjogra továbbra is tudnak hivatkozni” – mondta Molnár Szilvia igazgatónő. 

Cikkünk következő részében a büntetőszobák bevezetésére kérdezünk rá. A szabály szerint idéntől ki kell jelölnie egy ilyen szobát, termet az iskoláknak, ahová kiküldik az órát zavaró, rendetlenkedő diákot, és ahol felügyeletet is biztosítanak a gyermeknek. Az intézkedésnek nem örülnek a pedagógusok.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?