Barcasági és királyföldi csángók zarándoklata – Tamás Sándor kapta a Reményik Sándor-díjat
Hosszú, tömött sorokban indultak el a zarándokok szombaton a tatrangi evangélikus templomtérről, a pürkereci templom irányában, a templomtornyon lévő kereszt, Krisztus felé. A Barcaság, Királyföld, a Kárpát-medence evangélikus magyarsága mellett ott voltak a történelmi egyházak tagjai, közéleti személyiségek is.
Ige szólt a szent helyen
Zarándoklati igehirdetését Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök Mózes első könyve 48. részének 21. versére alapozta: „Azután ezt mondta Izráel Józsefnek: Én már meghalok. De Isten veletek lesz és visszavisz benneteket atyáitok földjére.”
A püspök szent helynek nevezte a pürkereci templomdombot. „A teofánia, amikor a véges ember szemei előtt látható és tapasztalható módon felsejlik valami a végső valóságból, az örökből, a teljesből! Nem véletlenül mondtam, hogy szent ez a hely. Ez itt, a pürkereci templom aljában. (...) Érezni lehet azt a lelki erőt, ami itt kisugárzik, meg lehet tapasztalni Isten megszentelő jelenlétét. Ő itt és most velünk van. Velünk, közöttünk van, itt a szívünkben, a lelkünkben, beragyogja jelenléte a mi ünnepünket. Isten színe előtt állunk, az ő fényében. Velünk van ma az igében, az imában, a dicsérő és dicsőítő énekünkben, ott van valóságosan az úrvacsora szentségében és ott van az áldásban. De velünk van az együttlét örömében, a dalban, a táncban, a játékban – mert valójában ez a kereszténység lényege, vagy ez kéne legyen: élet és öröm, erő és szeretet, lelki összetartozás, közösség, hit! Mert ez a mi zarándoklatunk lényege és célja!”
A világ állapotáról szólva megjegyezte: „Az egész világ tiszta aktivizmus meg felhívás. Egyik legérdekesebb a cancel-kultúra, az eltörlés, a megszüntetés, a kiiktatás kultúrája. De mi is ez a cancel-kultúra, vagy ideológia, ha pontosabb akarok lenni fanatikus kultusz?! A szó valóban azt jelenti megszüntetni, eltörölni, kiiktatni valamit. Ez a politikai színezetű magatartás valami olyan törekvést jelöl, egy olyan gyakorlatot, hogy a köztudatból, közbeszédből, a társadalom életéből, tudatából kiiktatni mindazt, amit a csoport rossznak tart. Ami az ő ízlésüknek, elképzeléseiknek, céljaiknak nem felel meg. Így azután – emlékszünk – eltűnnek könyvek (klasszikusok is), utcanevek, szobrokat döntögetnek vagy festékkel szórnak le, emléktáblákat, sírokat törnek össze, mindent, amit ők bűnösnek találnak. Ez nem más, mint az elfelejtés kultúrája: múlt, önazonosság, történelem elfelejtése, a gyökér kiiktatása – egy radikális ideológia.”
Mi tehetnek a keresztények ezekkel a fantazmákkal, aberrált ideológiákkal, a felejtés kultúrájával szemben? „Blagával mondanám: mi nem akarjuk a világ csodáinak koszorúit szétzúzni! Mi a történelemből, a történelmi emlékezetből, saját hagyományainkból akarunk magunknak, gyermekeinknek, utódainknak jövőt építeni. Nekünk ez nem teher, nem kacat, nem szemét, hanem élet-érték. A felejtés, a kitörlés, a lebutítás helyett mi az emlékezés, az ismeret, a tudás, az öröklött tapasztalat fontosságában hiszünk. Tradíció – ez a bibliai kinyilatkoztatás kereszténységének az életszemlélete és gyakorlata egyben. Tradire – a kinyilatkoztatás igéit, a szellemi kincset továbbadni, átadni, átörökíteni generációról generációra” – mondta a püspök.
Hogy miért több a hagyomány, mint egyszerűen emberi alkotás? „Mert gyökere és forrása az Isten. Dinamikája egy viszony: az ember viszonya Istennel. (...) Ez az, amit Hamvas Béla primordiális tudásnak nevez – az alapvető istentapasztalás. Nem véletlen, hogy maga Jézus is megerősíti, megismétli ezt a parancsolatot, mint minden istenismeret alapját és összefoglalását. Ezt a nagy és végül mindent meghatározó ismeretet adjuk át generációról generációra, és ezáltal válik maga a kereszténység is egyetemessé. Ez a mi hivatásunk, mint szülők átadni, áthagyományozni, elmondani, erre az alapra építeni – hiszen más alapot senki sem vethet.”
Tegnap is és ma is
Az istentisztelet után közéleti személyiségek üdvözölték a zarándokokat.
A zarándoklat fővédnöke, a magyar Országgyűlés elnöke, dr. Kövér László egy történelmi ténnyel indította beszédét: „A krónikák feljegyezték, hogy 1489-ben Mátyás király elrendelte, hogy Erdély teljes területén mindenhol azokat a hossz- és súlymértékeket kell alkalmazni, amelyeket Brassóban használnak. Az igazságos király rendeletében szó szerint úgy fogalmazott, hogy a rőfök és más fontos mértékegységek sokfélesége miatt keletkezik a legtöbb vita és (…) a leggyakrabban követnek el csalásokat, visszaéléseket, ezért (…) hogy megakadályozzuk a csalásokat, (…) Erdély egész tartományában ugyanazzal a rőffel, mázsával, fonttal, ugyanazokkal a hossz- és súlymértékekkel kell mérni, amelyeket (….) Brassó és környéke ismert és ősidők óta használt.”
A házelnök rátért a jelen értékelésére, elmondta, hogy „napjainkban is van azonban valami a Barcaságban, kedves honfitársaink, amit hasznos volna etalonná, követendő mintává emelni nemcsak Erdély vagy a Kárpát-medence, hanem egész Európa számára: a megmaradás őserejének a mintáját, az etalonját.
Ez az őserő nem a számokban, nem a betűkben, hanem a táncban, a barcasági csángómagyarok borica férfitáncában lakozik, legalább másfél évezrede. Kutatói szerint még a honfoglalás előtti, Kárpát-medencén kívüli időkben fészkelte be magát ez az erő a mai barcasági csángómagyarok őseinek génjeibe, ösztöneibe és sorsába, és azóta ott munkál a honfoglalás utáni időkben is a Cenk alá kerülő utódokban. Az idők során ugyan ez a szakrális gyökerű tánc átvette a Kárpát-medencében együtt élő népek jónéhány táncának motívumait, de mindvégig megőrizte ősi magyar táltosi erejét.
Nos – és ez itt a nemes reklám helye - Ilyen kincsekre lelhetnek napjainkban is mindazok, akik eljönnek ide, a barcasági csángómagyarok körébe.” Majd leszögezte: „az előttünk álló időkben is szükségünk lesz – az újjászületés ezen megtartó őserejére, hiszen a magyarságot több mint ezer esztendeje a Kárpát-medencében kísérti egy szállóigében megtestesült veszély: ugros eliminandos esse, amelyet vérmérséklet szerint lehet úgy fordítani, hogy a magyarok megsemmisítendők, úgyis hogy a magyarok kiűzendők vagy úgyis hogy a magyarok kiszorítandók, de bárhogy cizelláljuk, a lényeg ugyanaz marad: a magyarság felszámolandó !
Itt, a brassói Cenk alatt Önök is sokszor megtapasztalhatták, a magyar történetírásnak két nagy tábora van: az egyik a magyarság múltját lemaradástörténetként látja és láttatja, a másik megmaradástörténetként értelmezi.
Kapcsolódó
Az egyik törtenetírói tábor szerint mi, magyarok mindenkinél alábbvalóbbak vagyunk, ezért folytonos bűntudatunk kell legyen, és szerintük a magyar múltat úgy kell a jelenben feltárni, hogy jövőre nézve elmenjen tőle a magyarság életereje és életkedve.
A másik történetírói tábor szerint mi, magyarok senkinél nem vagyunk alábbvalóbbak, nem bűntudatra, hanem öntudatra rendelt nép vagyunk, és szerintük a magyar múlt ismerete nem arra való, hogy elvigye, hanem hogy visszahozza az életerőnket és életkedvünket.”
Reménységének is hangot adott: „Ma van szabad és cselekvőképes magyar államunk, van öntudatos és összetartó nemzetünk, van élhető és megtartó otthonunk szerte a Kárpát-medencében és van szándékunk az együttműködésre minden szomszédunkkal azért, hogy a Kárpát-medencében mindenki a szülőföldjén boldogulhasson.
A Kárpátok gyűrűjében ma is a magyar nyelvet beszélők tábora a legnépesebb, magyarságot sem az elmúlt ezer esztendőben nem lehetett, sem a következő ezer esztendőben nem lehet felszámolni.
Ezért ne kishitűséggel és ne reménytelenséggel, hanem alázattal és bizakodással gondoljanak erre, amikor elmúlt évtizedeink magyar demográfia mutatóinak alakulását olvassák Budapesttől Barcaságig.
A magyarság ideig-óráig történő kiszorításával lehet ugyan próbálkozni, néhányan napjainkban is próbálkoznak is a Kárpát-medencében, de nem érdemes, azon csak veszíteni tudnak, akik megteszik.”
„ Ha Isten velünk, ki ellenünk ?” – zárta beszédét Kövér László.
Szülőföld, megmaradás, nemzeti identitás
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke felvetette, hogy egy felelős erdélyi magyar politikus szótárában melyek azok a szavak, amelyek bármilyen körülmény között ott vannak, ott maradnak, és nem helyettesíthetőek semmilyen más kifejezéssel. „Arra a következtetésre jutottam – mondta a szövetségi elnök –, hogy van három olyan kifejezés, három olyan szó, amely meghatározza a mi munkánkat teljesen függetlenül attól, hogy milyen évszak van, és hogy a politikában mi a széljárás.
Az egyik az a szülőföld, a másik a megmaradás és a harmadik a nemzeti identitás. A sorrenden változtathatunk, kezdhetjük a nemzeti identitással, folytathatjuk a szülőfölddel és a megmaradással. De ezt a három kifejezést, ezt a három szót semmi mással nem lehet helyettesíteni.
Megtanultuk Reményiktől, megtanultuk Áprilytól vagy Tamási Árontól, hogy a hegyek, a fenyők, a völgyek nem változnak. De tudjuk ezt a mindennapi tapasztalatból is. Nem mozdulnak el a helyükből. A szülőföld akkor is megmarad, ha mi elmegyünk. Akkor is megmarad, hogyha mi elhagyjuk.
Tudom, hogy ez patetikusan hangzik, pedig nem az, mert tulajdonképpen nem is ez a kérdés. Az igazi kérdés az, hogy mi megmaradunk-e. Az igazi kérdés az, hogy belakjuk-e továbbra is a szülőföldet, vagy ott marad árván, magában, ahogy nem messze innen, az egykori szász falvak mutatják. Onnan már rég kiköltöztek az ő szülőföldjük lakói. Azok a falvak ma mások szülőföldjévé váltak.”
Elemezve a modern világ fenyegető valóságát, Kelemen Hunor kijelentette: „Mi és ők, barátok és ellenségek, és a sort nem folytatom. Valahová tartozni kell. Mi, erdélyi magyarok pedig itt állunk bő száz esztendeje, és azt mondjuk, hogy nem. Mi nem valahová, hanem ide tartozunk. Van nemzetünk és van országunk. Van hazánk és van szülőföldünk. És itt kell megemlítenünk, hogy valamikor rég a kezdetekkor a haza és a szülőföld ugyanazt jelentette. A pátria, mint ahogy azt a szűkebb pátria mindmáig élő kifejezésként nyomatékosítja, egyszerre jelentette a hazát és a szülőföldet az európai hagyományokban. (...) Önök itt a Barcaságban jól értik mindezt, amiről beszélek. Itt élnek, itt élünk évszázadok óta a határvidéken. Mi székelyek és önök itt a Barcaságban. És a határvidéknek mindig megvan a szépsége, mindig megvan a veszélye. És bár a századok során gyakran kellett csángatni, azaz jelezni a veszedelmet, ha közelgett, mégis itt maradtak, mert az embernek dolga van a szülőföldjével. Dolga van a szülőföldjével a mindennapokban, de dolga van akkor is, amikor vérzivataros idők, évszázadok, évtizedek vannak. Védenie kellett azt, és védenie kell most is.”
Reményik Sándor-díj az embernek
A zarándoklaton adták át a Reményik Sándor-díjat, amellyel idén Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnököt tüntették ki.
Végh Nimród lelkész laudációjában elmondta: „Mindannyian felelünk valakikért. Ki kevesebb emberért, ki többért. Ez függ a családi és társadalmi, de még a munkahelyi helyzetünktől is. Isten egymásra bíz bennünket. A teremtett világban az ember olyan élőlény, aki addig működik jól, míg együttműködik. Egy család is addig működik jól, míg a szülők egymással, a gyerekek szüleikkel és egymással együttműködőek. Az együttműködés, a csapatmunka, a hosszú távú tervezés híveként, a „Nem tisztséget, hanem munkát osztunk” jelmondat hírnökeként és betartójaként ismertem meg Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét. „Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon” (Lk 12,48) – ez az örök érvényű, szentírásbeli igazság tükröződik Tamás Sándor közéleti szerepvállalásában és magánéletében egyaránt. (...) Amikor az idei díjat odaítéltük, akkor elsősorban nem a közéleti szerepvállalásban vitathatatlanul elért eredményeit, a fáradhatatlan teherbírását, a kitűnő vezetői képességét, a precizitását, hanem mindenekelőtt az emberségét díjazzuk. Emberként van jelen a közéletben. Emberként együttműködő, jóindulatú és segítőkész, partnerként tekint a barcasági magyarságra és a székelyföldi evangélikusságra. Emberként van jelen a családjában. ”
Meglepetésként a színpadra szólították a sepsiszentgyörgyi úszócsodát, Zelenák Dávidot, aki Európa egyik legjobb parasportolója, akitől a küzdeni tudást és a derűs nyugalmat biztosan érdemes eltanulni. Őt is díjazták.
A zarándoknap további részében kultúrcsoportok léptek fel. A rendezvénysorozat vasárnap istentisztelettel zárul a zajzoni evangélikus templomban.
A fotókat Petki Judit készítette.
CSAK SAJÁT
.jpg)
