Hatszáz éve minden vasárnap megszólalnak a Fekete templom harangjai. A templom a brassói szász közösség szellemi központja, egyben az erdélyi reformáció legfontosabb színhelye és a környék humanista műveltségének bölcsője.

Pénteken délután – hosszú idők után először – ismét megteltek a padjai, hatszáz év után először tartottak magyar nyelvű istentiszteletet Johannes Honterus templomában.

A II. Barcasági és Királyföldi Csángó-Magyarok Zarándoklatának nyitó istentiszteletére gyűlt egybe közel 3000 evangélikus, katolikus, református, unitárius hívő, élükön a történelmi egyházak lelkészeivel.

Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök köszöntötte az ünneplő gyülekezetet a 131. zsoltár szavaival: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! … Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.” Majd így folytatta: „Azzal, hogy mi, magyar evangélikusok ma itt tarthatjuk a zarándoklatunkat megnyitó istentiszteletet, történelmet írunk – de egyben egy erkölcsi tartozásunknak, erkölcsi kötelezettségünknek is eleget kívánunk tenni. Azért vagyunk ma itt, ebben a történelmi térben, hogy tiszteletünket, hálánkat és nagyrabecsülésünket rójuk le Isten nagy embere, reformátorunk, Johannes Honterus emléke előtt. Ittlétünk másik mozzanata, hogy szász testvéreinkkel együtt emlékezzünk meg arról a sok évszázados közös történelemről, amely összeköt bennünket, ha úgy tetszik, erdélyi nemzetté ötvöz. Bár, valljuk meg őszintén, ez a történet nem volt mindig könnyű és feszültségektől mentes. Mégis együtt alkottunk meg egy nagyon értékes, közös szellemi és anyagi örökséget, ami mára ránk hagyományozódott, és nem kis feladatot ró a következő nemzedékekre is. Ennek eszmei-ideológiai alapja egy helyesen és egészségesen értelmezett, több évszázadra visszatekintő transzilvanizmus, erdélyiség.”

Az erdélyiség gondolatát hangsúlyozta Bruno Fröhlich szász evangélikus esperes, aki magyar nyelven kezdte köszöntését. Megvallotta, családi kapcsolat is fűzi a barcasági csángókhoz. „Európa más vidékeivel ellentétben, Erdélyben soha sem volt vallásháború, ellenkezőleg, a felekezetek a tolerancia mintapéldáivá váltak. Tény, hogy a XIX. század végéig a barcasági csángók és a szászok együtt tartoztak az evangélikus egyházhoz. Közös történelmünk ezért is hasonlít egy zarándokútra, közösen utazunk, néha elfáradunk, de a zarándokút célja az, hogy a végén gazdagodjunk” – mondta Bruno Fröhlich.

Az igét Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette a 89. zsoltár 16. verse alapján: „Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát; a te orcádnak világosságánál jár ez, oh Uram!” Igehirdetése kezdetén leszögezte: „Nemcsak ajándék számunkra az összetartozás, hanem feladat is.” A boldogságról szólt mint teológiai fogalomról, és megállapította: „A mennynek előbb bennünk kell lennie, mielőtt a mennybe mennénk. Boldog az, akiben Krisztus él, aki Krisztusé. Isten világosságában járni, Jézushoz tartozni jó dolog.” Majd arra kérte a gyülekezetet: „Tegyétek boldogabbá körülöttetek az embereket. Legyetek áldottak, legyetek áldás!”

A vesperás istentisztelet végeztével dr. Kövér László, a csángó-magyar zarándoklat fővédnöke, a magyar Országgyűlés elnöke szólt az ünneplőkhöz. Kijelentette: „demokrácia akkor van, ha hit is van, anélkül csak a demokrácia karikatúrájával találkozhatunk”. A hit az a talaj, amelybe Európa gyökerezik, amibe kapaszkodhat, mondta.

Csendes László hegedű- és Dolores Chelariu orgonaművész Johann Sebastian Bach 2. hegedűszonátáját játszotta, Koszta István evangélikus-lutheránus püspökhelyettes pedig Iohannes Honterusról tartott előadást.

Johannes Honterről, latinosan Honterusról, helyesen tartja a köztudat és a történelmi emlékezet, hogy ő egy brassói szász (erdélyi német) reformátor, de azt már kevésbé írják és mondják helyesen, hogy ő kizárólag Brassó és az erdélyi szászság reformátora volt. Honterus személyét, munkásságát, közéleti és egyházi szervezői hatását sokkal helyesebben és pontosabban jellemzi maga Luther, aki őt egyszerűen Magyarország apostolának nevezi. Ezáltal Luther világosan kifejezi, hogy az ő esetében nem egy középszerű, jelentéktelen, vidéki humanista teológussal van dolgunk, hanem egy olyan nagy kaliberű tudós férfiúval, akinek a műve, a munkássága és annak hatása kiterjedt az egész Magyar Királyság területére, sőt azon is túlra. Programatikus írása, amiről ma itt megemlékezünk, a Reformatio Ecclesiae Coronensis ac totius Barcensis Provinciae (1543), amelyet egyházunk alapító okiratának tekintünk, hamar országos, birodalmi közüggyé válik, mert komoly vitatémája lesz az 1543-as, illetve az 1544-es Erdélyben tartott országgyűléseknek. De ennél sokkal több is történik: Luther, Melanchton, Heinrich Bullinger, Münzer zürichi reformátor és Bugenhagen levelezéseiből kitűnik, hogy Honterus művei és ismertsége által bekerült az európai reformáció fősodrába. Fent említett egyházi rendtartását, teológiai munkáját 1543-ban Wittenbergben egy tartalmas előszóval maga Melanchton adja ki újra. Írásai pedig számos kiadást érnek meg az európai egyetemi reformátori központokban. Honterusról bátran állíthatjuk, hogy egyike nemcsak Magyarország, hanem Európa nagy reformátorainak, helye joggal ott van az egyetemes Corpus Reformatorumban.

Steffen Schlandt orgonaművész Bach dór toccatáját adta elő a Fekete templom évszázados orgonáján. Az istentiszteleti alkalom Johannes Honterus szobrának megkoszorúzásával ért véget.

A Honterus udvarban jelen levők megtekinthették az Európai Polgár-díjas, székelyudvarhelyi Dávid Botond fotókiállítását, a 60 ország 250 népcsoportjának népviseletét bemutató tárlatot.