Európa Zöld Fővárosa: a legjobb tíz között a brassói pályázat

Brassó immár hivatalosan is egyike annak a tíz városnak, amely Európa Zöld Fővárosa címre pályázik.

Allen Coliban, a Cenk alatti város polgármestere megtiszteltetésnek nevezte, hogy pályázatukat elfogadták. Csütörtöki Facebook-bejegyzésében azt írta: a pályázat arra kötelezi őket, hogy folytassák a már megkezdett projektjeiket annak érdekében, hogy Brassó valóban környezetbarát, zöld várossá váljon. „Az elmúlt két és fél évben nagyon sok kezdeményezés és projekt indult a fenntarthatóság és az életminőség javítása jegyében, amelyek révén úttörőkké váltunk a zöldpolitika gyakorlatba ültetése terén” – fogalmazott Coliban.

Fotó: Allen Coliban Facebook-oldala

Ahogyan korábban, amikor bejelentette pályázati szándékukat a 2025-ös Európa Zöld Fővárosa címre, úgy most is kiemelte, hogy az elismerést nem pusztán az aktuális helyzet alapján ítélik meg. „Ez egy folyamatosság. Számít az is, hogy a múltban hogyan oldottunk meg bizonyos problémákat, és az is, hogy milyen ambiciózus és koherens az elkövetkezendő évekre vonatkozó fejlesztési stratégiánk” – magyarázta.

Az elismerésre az olaszországi Brescia, Cagliari és Novara, az osztrák Graz, a portugál Guimaraes, a spanyol Logrono, a lengyel Poznan és Rzeszów, valamint a litván Vilniusz pályáznak.

Az Európa Zöld Fővárosa kitüntetést 2008. május 22-án alapították, a díjat pedig először 2010-ben ítélték meg Stockholmnak. Azt követően sorrendben Hamburg, Vitoria-Gasteiz, Nante, Koppenhága, Bristol, Ljubljana, Essen, Nijmegen, Oslo, Lisszabon, Lahti és Grenoble büszkélkedhetett vele. Idén a lettországi Tallinn Európa zöld fővárosa, míg 2024-ben a spanyolországi Valencia viselheti ezt a címet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?