Megszavazta Brassó önkormányzata, hogy kérik a kormánytól a fellegvárat

Megszavazta szerdán Brassó város önkormányzata, hogy kérik a kormánytól fellegvárat. Hosszú azonban még az út, ameddig megkezdődhet az erődítmény felújítása.

Brassó fellegvárának tulajdonlásáról márciusban robbant ki a vita, amikor a belügyminisztérium és a brassói Transilvania Egyetem is bejelentette igényét a várra, amelyért nyolc évig pereskedett a helyi önkormányzat. A kormány végül meghátrált, és hajlandó átadni a műemléképületet a városnak, ehhez azonban végig kell járni a bürokratikus folyamatokat. Ennek első lépése, hogy a szerdai ülésen a városi képviselő-testület elfogadott egy tanácshatározatot, amely alapján kéri a kormányt, hogy a „román állam közvagyonából és a pénzügyminisztérium kezeléséből a brassói önkormányzat közvagyonába és kezelésébe adja át a fellegvárat”.

Fotó: Facebook/Citadela Brașov Cetatea Brașov

A pénzügyminiszterrel megállapodtak az eljárásról, a tanácshatározat elfogadása után a kormány kiad egy újabb határozatot a vár tulajdonlásáról, idézi Allen Coliban polgármestert a BizBrasov hírportál. Csak miután ez a folyamat lezárul, kezdheti el a városháza a tanulmányok és tervek készítését az erőd rehabilitációjára. Évekkel ezelőtt készült egy felmérés a felújítás költségeiről, akkor azt 3,5 millió euróra becsülték. Utoljára 1981-ben végeztek korszerűsítési munkálatokat a várban, azután csak részleges karbantartásokra került sor, így a külső falak állapota nagyon megromlott, a vakolat omladozik, a fal helyenként megrepedt és beomlott, mindez a tartószerkezetet is érinti.
Mint írtuk, a Brassó fölé magasodó erődítményről február közepén mondott le eddigi tulajdonosa, az Aro Palace Rt. szálloda- és vendéglátóipari vállalat, miután többéves pereskedés után a román legfelsőbb bíróság kimondta: az ingatlan az állam tulajdona és a pénzügyi tárcához kerül.

A brassói fellegvárat 1554-57-ben építették, majd egy tűzvész után 1618-ban újjáépítették. Az erdős Fellegvár-hegy tetején áll, sétányokon közelíthető meg. A kommunizmusban a Securitate börtönként, majd levéltári lerakatként használta, utána középkori étterem és fegyverkiállítás működött benne.

Kapcsolódók

Kimaradt?