banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_7ckyC6Ch_kuk szamok maszol webbanner 300x250.gif

Felakasztva találtak rá az ismert divattervezőre

Felakasztva találtak rá Stephan Pelgerre egy bukaresti lakásban. Az ismert divattervező idén lett volna 43 éves. Halála ügyében nyomozás indult.

Fotó: Stephan Pelger Facebook-oldala

A News.ro beszámolója alapján Pelger utolsó Facebook-bejegyzése 2019-ben elhunyt apjának hiányáról szólt, ugyanakkor az is ismeretes, hogy az utóbbi években depresszióval és krónikus álmatlansággal küszködött. Egy korábbi interjúban beszélt arról, hogy nagyon megviselte, amikor 2018-ban Cannes-ban kirabolták.

Pelger Brassóban született, ahol egy éves korában a Fekete templomban szolgált szász evangélikus püspök és annak felesége fogadta örökbe. Bevallása szerint mindenben támogatták őt, őt pedig egészen fiatal kora óta foglalkoztatta a divat. Itthon a Művészeti Népiskolában tanult, majd a bécsi divatintézetben képezte tovább magát. Pályafutása során több hazai hírességnek tervezett öltözéket, de együttműködött az Escada és a Hugo Boss divatházakkal is, továbbá részt vett a berlini divathéten is. 2011-ben Münchenben nyitott üzletet. A legsikeresebb romániai divattervezők között tartották őt számon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?