„Azt kell keresnünk, ami összeköt, és nem azt, ami szétválaszt..." – zarándokok találkoztak a Tolvajos-tetőn

A szerző felvételei.

Magyarországi, erdélyi lovas és gyalogos zarándokok találkoztak pénteken Csíkszereda közelében, a Tolvajos-tetőn található Hármaskereszt emlékműnél. A búcsúsokat fogadta és köszönötte Demeter Sándor Lóránd unitárius lelkész és Főcze Imre Bonaventura ferences szerzetes, akik köszöntőjükben az összetartozást hangsúlyozták. Az eseményen részt vett Molnár Levente operaénekes, aki a tavalyi évhez hasonlóan idén is Máriapócsról gyalogol Csíksomlyóra.

Magyarországról és Erdély több településéről érkező zarándokok találkoztak az Erdélyi Mária Út Egyesület szervezésében a Tolvajos-tetőn található Hármaskereszt emlékmű közelében pénteken. Az eseményen részt vettek a Pünkösdi Lovas Zarándoklat képviselői, valamint a Parajdról induló „Mária Út - az utolsó 100km” elnevezésű gyalogos zarándoklat résztvevői is.

A búcsúra igyekvőket Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke köszöntötte. Mint elmondta: a Tolvajos-tető szimbolikus helyszínnek számít, amely sok ideig elválasztotta a katolikusokat a protestáns hívektől, hiszen a közösségi emlékezet szerint ezen a helyen védték meg a csíkszéki és gyergyószéki székelyek római katolikus hitüket a reformációval szemben. Kiemelte: a csíksomlyói búcsús zarándoklat azonban túlmutat a vallási különbségeken és a protestánsok ugyanúgy nagy számban vesznek részt rajta, mint a katolikus hívek.

„Szeretnénk már nem a bennünket elválasztó dolgokat hangsúlyozni, hanem azt, ami egybeköt. Az elmúlt évek zarándoklatainak tapasztalata hozta magával azt az ötetet, hogy ezen a szimbolikus helyen a katolikus és az unitárius, protestáns zarándokok, akik Csíksomlyóra tartanak, megemlékezzünk arról, ami bennünket összeköt. A zarándok-hitünkben egyek vagyunk” – fogalmazott Molnár Sándor. Hozzátette ugyanakkor: a pénteki találkozó nem tekinthető hivatalos egyházi rendezvénynek, hanem a zarándokok spontán kezdeményezése, amely által szeretnék kifejezni, hogy Csíksomlyó az összetartozás jelképe.

Főcze Imre Bonaventura atya kihangsúlyozta az Európában kiépülő Mária Út ökumenikus jellegét. „Meggyőződésem, hogy aki zarándokol, az úton van, aki turistaként indul el, az is úton van, de mindenképpen jó úton van. Napjainkban különösen nagy szükség van a békére, hogy harmóniában éljünk a teremtett világ étékeivel, szépségével. Az az ember, aki meg tud békélni önmagával, a jóistennel és a természettel, a nemzetek között is béketeremtő tud lenni” – mondta el a ferences szerzetes.

„Ez a kereszt alakú zarándokút, ami 2006 óta kirajzolódik, ne csak Csíksomlyót, Czestlohowát, Medjugorét és Mariazellt kösse össze, hanem a szívünket is” – fogalmazta meg Főcz Imre Bonaventura.

Demeter Sándor Lóránd, Molnár Sándor és Főcze Imre Bonaventura

A Székelyderzsről érkezett unitárius lelkész, Demeter Sándor Lóránd megosztotta, hogy több éve a vallásszabadság zarándokaként járja lovas társaival a Kárpát-medence vidékeit. A lelkész annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a Tolvajos-tetőhöz kötődő eseményekről szóló történetet is ideje lenne „letenni”.

„Ez a szép történet egyik felől ugyan hiteket erősít, vagy erősíthet, másik felől viszont hiteket bont le és sért, vagy sérthet. Ezért jelzésértékű a mai találkozás, hogy elindítsunk egy olyan folyamatot, hogy az ilyen történeteket lehetőleg félretegyük, mert ha nem, akkor mindig el fognak választani bennünket egymástól. Eközben van más, ami összeköthet minket, ez pedig így hangzik: »a hit Isten ajándéka«. A zarádnoklatok erről szólnak, ennek keressük áldásait” – foglalta össze Demeter Sándor Lóránd.

A köszöntőket követően az unitárius lelkész és a ferences szerzetes közös imádságra hívta a jelenlévőket, majd áldást adtak a zarándokokra. Az eseményt Molnár Levente operaénekes produkciója zárta, aki ebben az évben is gyalogosan indult Máriapócsról Csíksomlyóra.

Molnár Sándor a Maszol érdeklődésére elmondta: az elmúlt tíz év tapasztalatai hozták létre a pénteki találkozót. „Engem meghatott az, hogy az emberek, akik már nem járnak templomba, hogyan keresik az Istent attól függetlenül, hogy katolikusok vagy protestánsok. A Mária Út építő-csapata is »vegyes« ilyen szempontból, attól függően, hogy milyen vidéken megy éppen keresztül az útvonal. Az együtt dolgozás, együtt izzadás és imádkozás tapasztalata vezetett oda, hogy megérjen az idő arra, hogy itt a Tolvajos-tetőn, ezen a szimbolikus helyen egy negatív eseményt széppé varázsoljunk” – fogalmazott Molnár Sándor. Hozzátette: a találkozót a zarándokok kezdeményezték és jelen voltak egyaránt erdélyi és magyarországi, katolikus és protestáns vallású búcsújárók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?