Az italcsomagolások közel 80 százalékát visszaváltotta a lakosság

A piacra került italcsomagolások közel 80 százalékát visszaváltotta a lakosság, és mintegy 137 ezer tonnát eladtak az újrahasznosító vállalatoknak – nyilatkozta egy keddi eseményen a romániai betétdíjas visszaváltási rendszert működtető RetuRo vállalat vezérigazgatója. Szerinte a betétdíjas visszaváltási rendszer bevezetése lehetővé fogja tenni Románia számára az Európai Unió által megszabott újrahasznosítási arány elérését.

Kevesebb mint egy éve működik Romániában a körforgásos gazdaság alapjait megteremtő betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR), de kiváló eredményeket sikerült elérni, hiszen a piacra került italcsomagolások 78 százalékát visszaváltotta a lakosság – büszkélkedett Gemma Webb, a RetuRo vállalat vezérigazgatója. Eddig több mint 2,3 milliárd italcsomagolást gyűjtöttek be, amelyeket anyag és szín szerint szétválogattak, majd több mint 137 ezer tonnányit eladtak az újrahasznosító vállalatoknak, tette hozzá.

Fotó forrása: a RetuRO SGR Facebook-oldala

A vezérigazgató idézte egy felmérés eredményeit is, amelyek szerint tíz romániai vásárlóból kilenc már váltott vissza italcsomagolást legalább egyszer, a vásárlók 70 százaléka pedig rendszeresen él a lehetőséggel. „A betétdíjas visszaváltási rendszer bevezetése lehetővé fogja tenni Románia számára az Európai Unió által megszabott újrahasznosítási arány elérését” – mondta Gemma Webb. Beszélt arról is, hogy az országban kialakított központokban hétmilliárd PET- és üvegpalack, illetve alumíniumdoboz számlálására és válogatására van kapacitás. „Ugyanakkor 800 ember dolgozik a RetuRo-nál, ami 800 zöld munkahelyet jelent. A kezdeményezésnek tehát az újrahasznosítási célértékeken túlmenően gazdasági hatása is van” – nyomatékosította.

A betétdíjas visszaváltási rendszert működtető RetuRO vállalat nonprofit társaságként működik, ami azt jelenti, hogy az italcsomagolások gyűjtéséből származó esetleges nyereséget visszafordítják a rendszer fejlesztésébe. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?