Az eddigi legnépesebb évfolyam ballagott el az MCC Egyetemi Programjából Kolozsváron

Az MCC erdélyi működésének eddigi legnagyobb évfolyama, 53 diák fejezte be a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Egyetemi Programjának képzéseit Kolozsváron. A közösség ünnepélyes diplomaosztón zárta a tanévet június 11-én az MCC kolozsvári központjában, közli a szervezet sajtóközleménye. 

Informatikusok, közgazdászok, mérnökök, nyelvészek, orvosok, történész, ökológus, jogász, pszichológus, matematikus, szociológus, gyógypedagógus és állatorvos is van az MCC Egyetemi Programjának idei végzős hallgatói között. 39 alapképzést befejező és 14 posztgraduális hallgató vehetett át oklevelet a keddi diplomaosztón, tartalmas és emlékezetes tanévet tudva maguk mögött.

Az MCC Egyetemi Programja a kincses városban tanuló diákoknak biztosít sokoldalú, interaktív képzést számos szakterületen. A hallgatók nemzetközi előadókkal találkozhatnak, tanulmányi utakon vehetnek részt, ösztöndíjakat pályázhatnak meg, és szállást igényelhetnek az intézmény kollégiumában. Mindez ingyen áll rendelkezésére a motivált, nyitott, fejlődni vágyó fiataloknak. A program az egyetemi alaptudásnak remek kiegészítése, nemzetközi színvonalú, hasznos tudást ad a hallgatóknak, és felkészíti őket a romániai munkaerőpiac kihívásaira, hangsúlyozza közleményében az MCC. 

Fotók: MCC

A tanévzáró eseményen Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatója az intézmény céljairól és értékeiről beszélt. Elmondta: az MCC ma már a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézményeként működik, támogató környezetet nyújtva a diákjainak. Az igazgató hozzátette, „világszerte megnőtt az igény az új utakat kereső, mutató és alkotó, valamint a múltunk, a történelmünk tanulságait értelmezni és közvetíteni képes emberek iránt.”, az MCC célja pedig az ilyen magabiztos, tettre kész fiatalok támogatása. Az intézmény segít a fiataloknak képességeik kibontakoztatására, és arra ösztönzi őket, hogy az egyéni sikereket, a megszerzett tudást közösségük szolgálatába állítsák a jövőben.

Az ünnepség meghívott előadója dr. Johan Gärdebo svéd történész, filozófus, a Cambride-i Egyetem és az Uppsalai Egyetem posztdoktori kutatója volt. Köszöntőjében arra biztatta a diákokat, hogy merjenek hosszú távon gondolkodni és maradandót alkotni. Egy katedrális építését említette példaként, és felszólította a fiatalokat, hogy gondolkodjanak el azon, milyen lesz a világ az elkövetkező évtizedekben, milyen alapok lerakásában vesznek részt, és olyan projekteken is dolgozzanak, amelyek túlélik majd a mostani nemzedéket.

A végzősök nevében Rotaru Daniel szólt a jelenlevőkhöz, majd MCC-s diákok ünnepi műsora hangzott el: Felszeghi Kincső szavalata, Váncsa Mária és Kelemen Tas kalotaszegi énekei, Pocsai Eszter és Magyari-Sáska Attila zenés műsora.

Az MCC Egyetemi Programja iránt érdeklődő, ősszel valamely kolozsvári egyetemen elsőévet kezdő fiatalok 2023. július 19-ig jelentkezhetnek a jövő tanévi képzésre. A sikeresen felvételiző hallgatók díjmentesen lakhatnak az intézmény kollégiumában, minőségi, kiscsoportos képzéseken vehetnek részt, elismert hazai és külföldi előadókkal találkozhatnak, több idegen nyelven tanulhatnak, és egy összetartó közösség tagjaivá válhatnak. További információk a https://mcc.ro/juniorkepzes oldalon találhatók.

Kapcsolódók

Kimaradt?