Az alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását kezdeményezte az USR

Az alkotmánybírósági törvényt módosító jogszabályjavaslatot nyújtott be hétfőn a parlamentbe a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR).

Stelian Ion a kezdeményezés kapcsán azt nyilatkozata, semmiféle reform nem mehet végbe Romániában az alkotmánybíróság (CCR) szűrője nélkül, de ennek a fordítottja is igaz, bármely reformnak útját állhatja a testület, „ahogyan előfordult már az elmúlt években” – fogalmazott, a különnyugdíjakról szóló törvényt és az igazságügyi törvényeket említve példaként.

„Az alkotmánybíróság az elmúlt években megmutatta korlátait, azt, hogy döntéseiben inkább politikai, mintsem jogi érvekre támaszkodik, láthattuk, hány reform bukott el az alkotmánybíróságon” – nyomatékosította.

Fotó: Agerpres

A javasolt módosításokról szólva hangsúlyozta, az alkotmánybíróság sok esetben átvette a parlament hatáskörét azáltal, hogy kötelezettségként szabta meg a törvényhozás számára egy-egy jogszabály elfogadását. „Javaslataink értelmében az alkotmánybíróság kezében nem ceruza lenne a jövőben, amellyel közvetve törvényeket írhat, hanem inkább egy radír, amellyel törölheti az alkotmányellenes rendelkezéseket” – mondta.

Az USR tervezete azt is előírja, hogy a testületnek legtöbb 60 napon belül meg kell vitatnia a beadványokat, illetve megvonná az alkotmánybíróság elnökétől a jelentéstevő alkotmánybírák kinevezésének jogát. Az alakulat úgy véli, az említett bírákat sorshúzással kellene kijelölni.

Az ellenzéki párt javasolja továbbá az alkotmányossági kifogások kétszakaszos elbírálásának bevezetését. Elképzelésük szerint első szakaszban egy háromtagú testület döntene a beadványokról, fellebbezés esetén pedig egy öttagú testület ismét megvizsgálná azokat.

A tervezet előírja továbbá, hogy a CCR bíráinak tilos alávetniük magukat azoknak a politikai szervezeteknek vagy intézményeknek, amelyek a tisztségre jelölték őket. Ugyanakkor a bíráknak nyilvánosságra kell hozniuk minden olyan érdekeltségüket, amely hatással lehet a munkájukra vagy a döntéseikre – szögezik le.

Az USR javasolja még, hogy tegyék kötelezővé az ülések online közvetítését és a döntések alapjául szolgáló dokumentumok nyilvánosságra hozatalát. Az ülésekről készült videofelvételek is elérhetők lesznek az intézmény honlapján – írja elő a tervezet.

A törvénymódosítás egy első lépés, de fontos megtenni, és ezt egy alkotmánymódosító kezdeményezésnek kell majd követnie akkor, amikor körvonalazódik egy, a „valós reformok” mellett elkötelezett, erős parlamenti többség – szögezte le Stelian Ion.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?