Asztaliteniszeztek Varsolcon: „egy ilyen verseny után mindenki nyertes”

Negyedik alkalommal szervezték meg a hétvégén a Bartus András emléktornát, pingpong-versenyt Varsolcon. Az eseményen 50 asztalitenisz sportot kedvelő vett részt több szilágysági településről: Krasznáról, Zilahról, Szilágynagyfaluból és Kárásztelekről, valamint Varsolc magyarországi testvértelepüléseiről, Csévharasztról és Vasadról.

„Bartus András egy nagyszerű helyi sportember volt, minden sportágban, futballban, asztaliteniszben jeleskedett, és rendkívül tehetséges volt. Barátságos, jókedvű, vidám volt, mindenkivel jó viszonyt ápolt, de sajnos fiatalon, 52 éves korában elhunyt, és távozásával egy nagyon értékes embert veszített el a helyi közösség, csapatunk. Ezért döntöttünk úgy, hogy tiszteletére, emlékére, pingpong versenyt szervezünk, ami mára már kinőtte magát” – mondta Dénes András RMDSZ-es alpolgármester.

Fotó: A szerző felvétele

A verseny két kategóriában: haladó és a kezdő csoportban zajlott, a haladóknál tíz versenyző, a kezdőknél 40 benevező mérte össze ügyességét. „Nagyon jó, magas színvonalú verseny volt, egész napos programmal. Reggel 10 órakkor kezdtünk, igyekeztünk jó házigazdaként reggelit is biztosítani a jelentkezőknek, hogy a versenyt jó hangulatban és jó körülmények között tudjuk lebonyolítani” – tette hozzá az alpolgármester, aki maga is részt vett a megmérettetésben.

A verseny sikerét jelzi, hogy szoros mérkőzések zajlottak az elődöntőben és a döntőben, majd kiélezett csata után született meg az I., II., III. helyezett. Varsolcon nagyon népszerű az asztalitenisz, a települést több mint 25 sportkedvelő képviselte.

„Örülök, hogy ilyen közkedvelt ez a sportág, amit tovább szeretnénk bővíteni, népszerűsíteni, hogy minél több embert vonjunk be a csapatba” – tette hozzá Dénes András.

A kultúrotthon pincéjében felállított két pingpongasztalnál gyakorolnak a helybéliek az év folyamán, de főleg a téli időszakban. A hosszú estéket így próbálják egy kicsit hangulatosabbá, színesebbé tenni. Ilyenkor egy nagyobb baráti kör, 10-15 személy is összegyűl pingpongozni, beszélgetni, viccelődni. Hasonló versenyeket szerveznek Szilágyballán, Kárásztelken, melyeken a varsolciak is részt vesznek. „Egy ilyen verseny után mindenki nyertesen tér haza. Ez a sportág is alkalmat ad a mozgásra, sportolásra, hogy jól érezzük magunkat” – mondta a díjkiosztáskor az alpolgármester.

Fotó: A szerző felvétele

Bréda Lajos RMDSZ-es polgármester is köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, az önkormányzat mindent megtesz, hogy mozgásra késztesse a helybélieket. Futballpályát építettek és nemrég sportcsarnokot adtak át, mely nem jöhetett volna létre Seres Dénes parlamenti képviselő és Cseke Attila egykori fejlesztési miniszter támogatása nélkül, ugyanis több mint hét évet kellett várni a kivitelezésre. Most az impozáns épületben gyermekek százai sportolhatnak, gyakorolhatnak, távol az online világtól.

Seres Dénes RMDSZ-es parlamenti képviselő a díjkiosztáskor elmondta: az RMDSZ támogatja a sportot, a mozgást, mert a mai világban, az okostelefon és a számítógép világában a fiatalok egyre kevesebbet töltenek a szabadban, és élnek aktív közösségi életet. „Nagyon fontos számunkra, hogy részt vegyünk egy-egy ilyen versenyen, akár kezdőként is, mert lehetőséget ad az ismerkedésre, találkozásra, mozgásra, megmérettetésre, és hogy jól érezzük magukat” – mondta, majd az oklevelek és kupák átadása után a folytatásra szólította fel a helybélieket, és gratulált a szervezőknek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?