Tiszteljük, értékeljük és becsüljük költőinket – 23. Kányádi Sándor szavalóverseny Varsolcon

A hétvégén 23. alkalommal rendezik meg Varsolcon a Kányádi Sándor országos szavalóversenyt. Szombaton, május 13-án 15 megye elemi osztályos diákjai egy-egy Kányádi Sándor verssel lépnek színpadra. A megmérettetésre 90 szavalót várnak.

A verseny megálmodója, Dénes Irén tanítónő, egykori igazgatónő megkeresésünkre elmondta, 23 éve helyi RMDSZ elnökként, tele lendülettel és világmegváltó gondolatokkal, azt tervezte, hogy fellendíti a falu kulturális életét. Azt tapasztalta, hogy a szavalóversenyeket többnyire már ,,eltávozott” költőkről nevezik el, lásd József Attila, Petőfi Sándor, és a híres kortárs költők e téren háttérben maradnak. Azzal a céllal, hogy tiszteljük, értékeljük és becsüljük költőinket, hogy megismerjük őket, 23 éve elindította a Kányádi Sándor szavalóversenyt, azzal az üzenettel, hogy addig méltassuk a kortárs költőket, míg közöttünk vannak. Kányádi Sándor alkotásai közel állnak a gyermekekhez, mind meséit, mind verseit kedvelik.

Fotó: Marosán Csaba Facebook-oldal

A megmérettetést először osztályszinten, majd iskolaszinten rendezték meg, óvodás kortól felnőtt korig, hat kategóriában. Az első években a verseny Krasznamentivé, majd Berettyómentivé nőtte ki magát, végül 2009-ben az eseményen résztvevő Kötő József dramaturg, színháztörténész, politikus javaslatára országossá vált.

Dénes Irén elmondta, azóta nem volt olyan év, hogy 14 megyénél kevesebb képviseltette volna magát, sőt legtöbbször mind a 17 megyéből, ahol magyar oktatás zajlik, érkeztek szavalók. A szervezők minden alkalommal szeretettel várják a fellépőket és a hozzátartozókat, mert ezáltal nem csak a települést ismerhetik meg a vendégek, hanem a Szilágyságot is, melynek jóhírét tovább viszik, és ahova örömmel térnek vissza.

Előadás is lesz | A szerző felvételei

A szervezők ismertették, a 10 órától kezdődő ünnepélyes megnyitót követően Thökölyi Vajk szilágyzoványi költő bemutatja legújabb kötetét, A vers mindig mindenkié címmel. Ezt követően fellép a Szederinda néptánccsoport, hogy elűzzék a szavalók lámpalázát, izgalmát, és jó hangulatot biztosítsanak a teremben.

A szavalóversenyt alternatív programok követik, majd a gálaműsor és a díjkiosztás után Marosán Csaba színművész lép színpadra. A verseny a zilahi l’Adyk együttessel zárul, akik megzenésített verseket adnak elő.

Majális Varsolcon

Vasárnap sem maradnak el a színes és változatos programok. A helyi önkormányzat majálist rendez a borospincéknél, az erdészház mellett.

14 órától magyar és román néptáncegyüttesek táncait, előadásait nézhetik meg a jelenlévők, miközben a bográcsokban fő az étel, és a szervezők a jó hangulatról gondoskodnak. A gyermekeket különféle programokra, tevékenységekre hívják.

A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket Varsolcra, ahol a hétvégén nem lesz hiány kulturális és szórakoztató programokból.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?